Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az Opel Genfben mutatta be legújabb egyterűjét, mely hosszabb, szélesebb, magasabb és stílusosabb, mint elődje. Az ötüléses Meriva az Astra és a Zafira közös padlólemezére épül, kívülről nézve pedig a modell legnagyobb különlegessége egyértelműen az, hogy a hátsó ajtók kialakítása többek között a Rolls-Royce Phantom, illetve Ghost megoldásához fogható, így azok a B oszlop felől nyithatóak, méghozzá akár 90 fokos szögben.

A 2002 óta gyártásban lévő A beltér variálhatósága cseppet sem csorbultMeriva nagy sikereket ért el a kis egyterűek kategóriájában, hiszen a németek több mint egymillió darabot értékesítettek belőle. A második generációs Meriva hossza elődjéhez képest lényegesen gyarapodott, és már alig egy arasznyival rövidebb csak a Zafiránál. Az újdonság utastere lényegesen tágasabb az előző Merivához képest, ráadásul kialakítását tekintve is egyértelműen látszik az előrelépés: mind a minőség, mind pedig a formák szépsége terén egyértelmű javulást figyelhetünk meg. A FlexSpace rendszernek köszönhetően a variálhatóság is nagyon rendben van (bár ilyen téren az előd is korrekt volt); a hátsó ülések például előre-hátra tologathatóak, így igény esetén a lábtér növelésére, vagy esetleg a csomagtartó űrtartalmának növelésére használhatjuk a rendelkezésre álló teret.

Az új Meriva hatféle motorral lesz majd Minden porcikájában megújult a Merivapárosítható, melyeknek teljesítménye 75 lóerőtől 140-ig terjed. A gyártó azt ígéri, hogy a modell átlagos üzemanyag-fogyasztása 15 %-kal, míg széndioxid-kibocsátása 25 g/km-rel csökken az első generációs változatokhoz képest. Várható egy ecoFLEX névre keresztelt verzió is, mely alacsony fogyasztása (és károsanyag-kibocsátása) révén sokak számára lehet vonzó ajánlat - ennek bemutatására viszont még várnunk kell egy darabig. Alapáron egyébként mindegyik erőforráshoz hatsebességes kézi váltó jár. Az Opel illetékesei szerint a cég legújabb egyterűje leginkább jobb kezelhetőségével, simább futásával, valamint halkabb és - sokkal kényelmesebb - viselkedésével csábítja majd vételre a potenciális ügyfeleket. A bemutatott Meriva első példányai már idén nyáron tulajdonosaikhoz kerülhetnek, egyelőre még ismeretlen áron.