Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Nem is gondoltuk volna, hogy genfi bemutatója előtt szemügyre vehetjük – még ha csak képi formában is - a legújabb generációs Volkswagen Sharan-t, ám ez mégis így történt, mivel a mai nap hivatalos fotók szivárogtak ki a németek legújabb, hétüléses egyterűjéről.

Az autó külsején megfigyelhetőek a gyártó legfrissebb formavilágának olyan jegyei, mint például a határozott vonalak vagy a széles, vízszintesen futó hűtőrács. A mérnökök a belsőt is alaposan átdolgozták, az így sokkal előkelőbb és modernebb hatást kelt, mint amit a kifutó modell esetében láthattunk. A jármű méterei is jócskán változnak, hossza 21,6 centiméterrel (4850 milliméterre), szélessége pedig 9,2 cm-rel (1902 milliméterre) módosul pozitív irányban. Az új Sharan tengelytávja is nő elődjéhez képest, így az 8,5 centiméterrel (2920 milliméter) lesz nagyobb. Utóbbit azért is alakították így a Volkswagennél, hogy az új modellben már több hely jusson mind az utasoknak, mind a szállítani kívánt holmiknak. A csomagtartó mérete alapesetben 711 liter, ám a két hátsó üléssor ledöntésével egy 2297 liter nagyságú pakolható teret kapunk. A Sharan motorpalettája is teljesen átalakul, mivel a gyártó legújabb turbós benzines, illetve gázolajos erőforrásait építik majd a járművek motorterébe. Az egységek pedig az 1,4 és kétliteres benzinmotorok lesznek 140, illetve 200 lóerővel, valamint a szintén kétliteres dízel erőforrások, 140 és 170 lóerős verziókban. Az imént említett egységekhez rendelhető majd a VW duplakuplungos automata váltója, később pedig a rendszer párosítható lesz összkerékhajtással is.

A ma kitudódott gyári képeken kívül holnap saját, a Genfi Autószalonon készült fotókkal is kiegészítjük iménti cikkünket, mivel a Volkswagen Sharan legújabb generációja holnap mutatkozik be hivatalosan a svájci városban.