Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Bár a Wind körül nem volt olyan nagy a titkolózás, a Mégane kabrió változatáról először a Genfi Autószalonon rántotta le a leplet a Renault. Mégis élőben előbbi bizonyult érdekesebbnek, mivel formailag sokkal egységesebb összképet nyújt.

A nyitott modellek mellett a Gordinik is feltűnek voltakA 3,83 méteres apróságtól a szellős autózás élménye mellett még 270 literes csomagteret is kapunk, amely egészen jó értéknek számít, különösen annak fényében, hogy a vaskos keresztmerevítők is sok helyet foglalnak. Bővebb információt a modellről itt találhat.
 
Egy mérettel feljebb evezünk, ugyanis a kínálat következő kabriója a Mégane CC verziója. Bár külsején kevés meglepetést lehet felfedezni – az orra például egy az egyben testvérmodelljétől származik -, mégis viszonylag harmonikus képet mutat nyitott és csukott állapotban egyaránt. A modell egyik különlegessége a kétrészes, 21 másodperc alatt lenyitható tetőbe épített tetőablak, a másik pedig a tény, hogy a Sénic és Grand Sénic modellek mellett a Renault Douai-i (Franciaország) gyárában készül. A motorválaszték testvérmodelljeiből már ismerős lehet/lesz, viszont duplakuplungos automata is kerül a kínálatba (a 110 lóerős 1.5 dCi-hez). A csomagtér nyitott tetővel 211, zárttal pedig 417 literes helyet kínál. Emellett – csakúgy mint a teljes kínálat – a kabrió is megkapja a felár ellenében kapható, sportosabb GT Line (csak külső kiegészítők), és GT (a külső mellett a futómű is keményebb) felszereltségi szintet.
 
Újdonság továbbá a Clio és Twingo RS modellek Gordini változata, amely különlegesebb külső, és belső kialakítást, valamint gazdagabb felszereltséget takar a műszaki tartalom változatlansága mellett.