- Részletek
- Írta: Sütő Zsolt

„Keresem az utam” - énekelhetnék a jól ismert sorokat a BMW marketing osztályán dolgozók. A rajongók többsége ezen hír hallatán mégsem fakad majd dalra. Igen, a BMW-nek lesz elsőkerékhajtású modellje, ami nem kisebb feladatot kap majd, mint a MINI és az 1-es sorozat közötti űr betöltését. A lépés egyrészről logikusnak tűnik, Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János
A Land Rover előreláthatólag 2013-ban mutatja majd be első hibrid autóját, a Range Rover Sport hibrid változatát, amit Range_e névre kereszteltek a gyáriak, mely talán az eddigi legszimpatikusabb megnevezés a modell élete során. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

Már többször is írtunk a Nissan luxusmárkájának rövidesen érkező dízelmotorjáról, sőt, a múlt héten a külföldi árazásból kiindulva kiszámoltuk, hogy várakozásaink szerint nagyjából mennyiért lehet hozzájutni az első öngyulladós Infinitihez – szerencsére alig tévedtünk. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Az olajcsövek lehetséges rohadása miatt kényszerül szervizbe az összes Mazda RX-8 tulajdonos autója. A gyári visszahívás keretében az első kerékjárati ívek belső burkolatát és az olajcsövek egy részét is cserélik. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

A képeken a Marussia, egy orosz sportautó-gyártó első SUV-ja, az F2 látható. Bár egyelőre nem áll rendelkezésre sok információ az újdonságot illetően, a B1 és B2 névre hallgató szuperautók készítője egy moszkvai konferencia keretén belül már megmutatta a modellt. A fejlesztők szerint a többcélú jármű Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
A szóbeszédek szerint még mindig nem született döntés a Volkswagen csoport részéről abban a kérdésben, hogy érdemes-e további lépéseket tenniük az Audi R4 megalkotása felé. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

A Volkswagen meglehetősen sikeres kisebbik szabadidőautója két új belépőmotort kap – jelentette be a mai nap folyamán a gyártó hivatalos közleményében. Mind benzin, mind pedig dízelfronton bővült a kínálat, a két újdonság pedig kizárólag elsőkerékhajtással lesz elérhető, valamint a leendő kliensek rendelhetik hozzájuk a fogyasztást csökkentő BlueMotion csomagot is, amely start-stop rendszert és néhány további hasznos „apróságot” tartalmaz. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

Semmi hivatalos információ nem látott ugyan még arról napvilágot, hogy az E-osztályos Mercedesen (vagyis annak néhány verzióján) frissítettek volna (bár inkább változtattak volna) a gyáriak, a mai nap során, a Mercedes E-osztály németországi konfigurátorába belépve viszont egy érdekességet tapasztaltunk: az ott látható képek alapján a három felszereltség közül a csúcsváltozat (Avantgarde) nappali LED-es fényeinek formája, illetve első lökhárítója megváltozott. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
A hírek szerint három új, az eddigieknél kisebb Infiniti modell kerül majd forgalomba az elkövetkező három év során, melyek közül lesz egy Audi A3 rivális, egy kis szabadidőautó és egy Nissan Leaf alapokra épülő elektromos jármű. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

A Ford mai közleménye szerint teljes és hálózatról tölthető hibrid verziót készít a hamarosan érkező, ötajtós C-MAX egyterűjéből. A gyártó a Valenciában épülő modell fejlesztésére több mint 300 millió eurót költ, hogy 2013-ban már a hibrid verzió is mindenképp piacképes legyen. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

Egy abszolút zártkörű (hivatalos kereskedéseknek tartott) rendezvényen nem akármilyen érdekességgel állt elő a Porsche, amire alighanem a meghívottak sem számítottak. Olvasóinknak már megírtuk korábban, hogy a zuffenhauseni sportautó-gyártó rövidesen leleplezi a GT2 új verzióját (amely az eddigi 530 helyett 550 lóerős, közvetlen befecskendezéses, 3,8 literes biturbo motort kap), a mostani meglepetés pedig már az új GT2-n alapul. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János
Nem sok idő telt el a Skoda ráncfelvarrott modelljeinek, a Fabiának és a Roomsternek genfi bemutatója óta, máris hírt adhatunk ezek környezetbarát verziójának megjelenéséről. A két autó frissítéséről itt olvashatnak bővebben.
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
Talán kevésbé kiugró népszerűségét, talán múló fiatalságát gyászolja, de tény, hogy hamarosan teljesen fekete külső-belső kialakítású egyedi szériában jelenik meg a Lancia Delta. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

A Ferrari Enzo nevet vélhetően mindenki hallotta, aki kicsit is megfertőződött a benzingőz által. Nos, a 2002-2004-ig mindössze 399 (+1 a Ferrarinak) példányban legyártott legendás olasz szupersportautó a legfrissebb, valósnak tűnő hírek szerint utódot kap, méghozzá nem is olyan soká: Amedeo Felissa, a Ferrari vezérigazgatója egy interjúban elmondta, hogy már 2012-ben piacra kerülhet a Ferrarik csúcsa, az Enzo második generációja. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

Svédországban a hétvégén a Volvo egy hivatalos biztonságtechnikai bemutatót tartott, amelynek keretén belül a cég a nagyközönségnek megmutatta, hogy mire képesek járművei az aktív biztonság terén. Többféle tesztet hajtottak végre a gyáriak, amelyekben különböző Volvo-modellek vizsgáztak.
Add a comment



