A Land Rover előreláthatólag 2013-ban mutatja majd be első hibrid autóját, a Range Rover Sport hibrid változatát, amit Range_e névre kereszteltek a gyáriak, mely talán az eddigi legszimpatikusabb megnevezés a modell élete során.
A hibrid Range_e még várat magára - galériaAnnyi már most biztos, hogy az autóban egy dízel erőforrás és egy elektromotor dolgozik majd együtt: előbbi egy háromliteres V6-os egység, amelyhez a 34 lóerős elektromotor kapcsolódik. A rendszer egy nyolcsebességes automataváltóval lesz összhangban. Jelenleg egy benzines hibrid verzió is fejlesztés alatt áll, ám ezúttal, a Range_e esetében a dízel-elektromos hajtásnak jön el az ideje. Ha sikere lesz a különc négykerekűnek, akkor 2015-től olyan hálózatról is tölthető járművek szaladgálhatnak majd útjainkon, melyek akár 32 kilométert is képesek megtenni városi forgalomban haladva, pusztán az elektromos energiát használva.
Az újdonság alumíniumból és egyéb könnyűfém elemekből építkezik annak érdekében, hogy a sportosabbik brit luxusterepes a lehető legnagyobb mértékben megfeleljen a súlycsökkentési kritériumoknak.
Gyönyörű Range Rover Sport képek a galériábanA Sport verzió megjelenése után nem sokkal feltételezhető, hogy a hibrid Range Rovert és a Land Rover Discovery-t is a piacra küldik az angolok. Az autó részleteit egyelőre homály fedi, arról azonban értesültünk, hogy a vállalat még idén tesztel majd öt hibrid példányt. Peter Richings, a Jaguar Land Rover hibrid részlegének vezető mérnöke elmondta, hogy a konnektorról tölthető hibrid megoldás annyit jelent, miszerint el lehet autózni, akár kizárólag elektromos energiát használva is; a károsanyag-kibocsátás 100 g/km-es értéken lenne, a Range_e pedig 113 km/órás sebességgel is tudna haladni a gázolajos erőforrást mellőzve.
Az első hibrid Land Rover bemutatkozása előtt azonban még vár minket több érdekesség is, így megemlíthetjük az LRX-et, melynek érkezése 2012-re tehető. Különlegessége, hogy elsőkerékhajtással is elérhető lesz, de nem lehet rögtön az elején így rendelni, csak egy kis idő elteltével, mikor már az összkerékmeghajtással szerelt példányokból elegendő fogyott.



