- Részletek
- Írta: Szabó Péter

A Ford mai közleménye szerint teljes és hálózatról tölthető hibrid verziót készít a hamarosan érkező, ötajtós C-MAX egyterűjéből. A gyártó a Valenciában épülő modell fejlesztésére több mint 300 millió eurót költ, hogy 2013-ban már a hibrid verzió is mindenképp piacképes legyen. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

Egy abszolút zártkörű (hivatalos kereskedéseknek tartott) rendezvényen nem akármilyen érdekességgel állt elő a Porsche, amire alighanem a meghívottak sem számítottak. Olvasóinknak már megírtuk korábban, hogy a zuffenhauseni sportautó-gyártó rövidesen leleplezi a GT2 új verzióját (amely az eddigi 530 helyett 550 lóerős, közvetlen befecskendezéses, 3,8 literes biturbo motort kap), a mostani meglepetés pedig már az új GT2-n alapul. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János
Nem sok idő telt el a Skoda ráncfelvarrott modelljeinek, a Fabiának és a Roomsternek genfi bemutatója óta, máris hírt adhatunk ezek környezetbarát verziójának megjelenéséről. A két autó frissítéséről itt olvashatnak bővebben.
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
Talán kevésbé kiugró népszerűségét, talán múló fiatalságát gyászolja, de tény, hogy hamarosan teljesen fekete külső-belső kialakítású egyedi szériában jelenik meg a Lancia Delta. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

A Ferrari Enzo nevet vélhetően mindenki hallotta, aki kicsit is megfertőződött a benzingőz által. Nos, a 2002-2004-ig mindössze 399 (+1 a Ferrarinak) példányban legyártott legendás olasz szupersportautó a legfrissebb, valósnak tűnő hírek szerint utódot kap, méghozzá nem is olyan soká: Amedeo Felissa, a Ferrari vezérigazgatója egy interjúban elmondta, hogy már 2012-ben piacra kerülhet a Ferrarik csúcsa, az Enzo második generációja. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

Svédországban a hétvégén a Volvo egy hivatalos biztonságtechnikai bemutatót tartott, amelynek keretén belül a cég a nagyközönségnek megmutatta, hogy mire képesek járművei az aktív biztonság terén. Többféle tesztet hajtottak végre a gyáriak, amelyekben különböző Volvo-modellek vizsgáztak.
Add a comment- Részletek
- Írta: Vajda János

Már számos információ napvilágot látott arról, hogy a BMW háromhengeres motorokat fejleszt – amelyek elsőként a következő 1-es sorozatban tisztelhetünk -, ám eddig nem volt semmiféle hivatalos megerősítés ezzel kapcsolatban. A bajorok egyik illetékese viszont egy, a napokban tartott sajtótájékoztató keretén belül elmondta, hogy mérnökeik bizony egy háromhengeres, benzines motorcsaládot fejlesztenek, amelyeket első körben a MINI következő generációjában tisztelhetünk. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

Már alig egy hetet kell várniuk az Audi és a Volkswagen rajongóinak kedvenc találkozójuknak, a Wörthersee Tournak a kezdetéig, ahol a hűséges látogatókról a két márka az idei évben sem feledkezik meg. Néhány napja már megírtuk, hogy az Audi nem kevesebb, mint 7 különleges A1-est visz ki a találkozóra, a Volkswagen pedig ma jelentette be, hogy két, különleges Golf GTI-t is kiállít. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
A BMW nem kevesebb, mint 70 esztendővel ezelőtt aratta azóta is kiemelkedőnek számító győzelmét az 1940-es Mille Miglia versenyen, ahol nem csak nyerni tudtak, hanem az előkelő harmadik, ötödik és hatodik helyet is nekik sikerült begyűjteniük. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Utódot kap az Audi A2, ráadásul már sokat nem is kell várni rá. Azonban a forradalmi újdonságról ezúttal jórészt le kell mondanunk, sőt az előd spaceframe karosszériáját az A1-hez hasonló acélra cseréli az új generáció. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Bár hazánkban még nagy a titkolózás az Infiniti EX és FX modelljeinek hamarosan bemutatkozó dízeles változatának áráról, az Egyesült Királyságban már fény derült a titokra: a márka történelmének első dízelmotorját drágábbra tartják, mint a 3,7 literes V6-os benzinest. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

Bármennyire is klasszikus és hagyománytisztelő gyártó a Rolls-Royce, a korral bizony valamennyire haladni kell; ezt bizonyítja többek között a britek legfrissebb hivatalos alkalmazása, amelyet a szoftverfejlesztők az iPhone-ra, illetve az iPod Touch-ra fejlesztettek: az említett „almás” készülékek tulajdonosai unalmas perceikben ezentúl Rolls-Royce Ghost-ot konfigurálhatnak, kedvencük összeállítása pedig nem kerül semmibe, a program ugyanis ingyenesen letölthető az iTunes Store-ból. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Bár menetpróbán már megszédített minket a világ egyik leggyorsabb autójaként számon tartott Ariel Atom, a brit manufaktúra termékének tesztje rajtunk kívül álló okok miatt még várat magára. Addig is itt van minden idők legerősebb, V8-as Atomja: legóból. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
A Volkswagen Eos már áthaladt életciklusának felén, így a keménytetős kabrió eladásait újabb különleges kiadással igyekszik serkenteni a gyártó. Az Exclusive csomaggal ellátott modellek kétszínű nappabőr-kárpitozást, különleges felniket, és zongoralakk betéteket kapnak. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Erősebb, nyomatékosabb és ennek ellenére takarékosabb V6-os és V8-as benzinmotorok jelennek meg a Mercedes-Benz palettáján ősztől. A mindkét motor egy teljesen új fejlesztés, a V6-os kisebb hengerszöget, a V8-as pedig kisebb hengerűrtartalmat, ám rögtön két turbófeltöltőt is kap. Emellé a piezoelektromos közvetlen befecskendezés társul, amely az átdolgozott gyújtásnak köszönhetően 24 százalékkal alacsonyabb fogyasztás ígér. Add a comment



