Míg régen 300 lóerő is bőven elég volt ahhoz, hogy egy középkategóriás autót csúcs-sportmodellé tegyen, ma már a 400 tagú ménes is kevés. Ennek legújabb bizonyítéka az RS5 – az Audi kétajtós kupéja ugyanis még erre is rátesz egy lapáttal. Add a comment

Ez év őszén fiatalodik meg a BMW tulajdonában álló miniautó, amely a PSA-rokonságból származású 1,6-os dízelmotorral hajtva bekúszhat a 100g/km-es széndioxid-kibocsátási határ alá. Add a comment

A Ford mérnökei nemrég annak a Mondeónak a formáit és vonalait álmodták újra, mely már 2007 óta szolgálja tulajdonosait és használóit. A négykerekű hivatalosan csak az augusztusi Moszkvai Autószalonon mutatkozik majd be a nagyközönségnek. Add a comment

Sajnos egy kellemetlen hírrel kell szolgálnunk azon olvasóinknak, akik éppen azon törik a fejüket, hogy vásárolnak egy új generációs 5-ös BMW-t: mind elkelt, így hosszú sorokra kell számítani. Add a comment

A Boxster Spyder után a Caymanon a sor, hogy még izgalmasabb változatban is elérhetővé váljon a nagyközönség számára. A feltehetően Clubsport néven érkező újdonság erősebb, könnyebb, és még dinamikusabb lesz. Add a comment

Manapság az információs társadalomban gyakorlatilag lehetetlen megélni az internet csodája nélkül. Ez az a vívmány, mely jelen korunkat talán legjobban meghatározza. Add a comment

Az év motorja díjat évről évre egy 65 főből, és 32 nemzet tagjaiból kikerülő szakmai zsűri ítélete alapján adományozzák a legjobbaknak. A több fejlesztő és tervező által támogatott rendszer alapján a vezetési élményen és kifinomultságon kívül olyan objektív szempontokat is vizsgálnak, mint a gazdaságosság, "környezetkímélés", nyomatéki és teljesítmény karakterisztikák, vagy a konstrukció során használt technikai újdonságok, radikális újítások milyensége.

Add a comment

A szépséges olasz vidék autós Mekkájában, Sant’Agata Bolognese-ben megszületett a tízezredik Gallardo, a Lamborghini büszkesége. Add a comment

Bennfentes információk szerint a Bentley háza táján gyökeres változások várhatók. Hosszas piackutatás után ugyanis arra jutottak az elemzők, hogy a következő generációs Continental sorozatot egy a Porsche Panamera felépítéséhez is hasonló négyajtós kupéval lenne célszerű bővíteni, hiszen az ezek iránti kereslet rohamosan növekszik. Add a comment

A Toyota hivatalosan is megerősítette, hogy Hiromu Naruse, a cég vezető tesztpilótája elhunyt Németországban egy szerencsétlen baleset következtében, a körülmények azonban még nem teljesen tisztázottak. Naruse Úr 67 éves volt, és éppen egy előszériás Lexus LFA-val közlekedett egy a nürburgringi versenypálya mellett található kétsávos úton. A távol-keleti mérnök feladata Add a comment

Az 1960-as és ’70-es évek alatt elért Le Mans-i győzelmeinek kíván emléket állítani a Ford az öt különböző példányt számláló Focus RS Le Mans Classic névre keresztelt sorozatával. Az egykori győztes modellek azon a 24 órás megmérettetésen indultak, mely először 1923-ban került megrendezésre. Add a comment

Hamarabb érkezik, mint gondolnánk – a Mitsubishi idei nagy újdonsága, a leginkább a Nissan Qashqai ellenfelének tekinthető ASX már a hazai árlistában is szerepel, forgalmazása pedig hamarosan megkezdődik. Add a comment

Az Euro NCAP, az Európában forgalmazott gépjárművek passzív biztonságát vizsgáló független szervezet ezúttal sportos olasz márka újdonságát, a Giuliettát tette próbára. És ahogy számítani lehetett rá, az Alfa szorgalmas léptekkel előrehaladva elérte azt a szintet, amelyet egy mai biztonságos autótól elvárunk.  

Add a comment

Egy közúti tesztelés alkalmával sikerült lencsevégre kapni az angol sportautó ráncfelvarrott változatát, melyet egyelőre még maszkolással próbáltak fedni a gyáriak az árgus szemek elől. Add a comment

Örömteli hír, hogy egyre többször állítanak emléket az autógyártók neves és elismert dolgozóiknak. A Valentino Balboni munkásságát dicsérő Lamborghini Gallardo után most itt van a Lotus Elise SC RGB, és az Exige S RGB. Add a comment