Az Aston Martin nemrég nyilvánosságra hozott egy pár képet, melyeken a ráncfelvarrott DB9 látható immár teljes pompájában. Ideje is volt a vonalak enyhe módosításának, hiszen az autó már 2003 óta van jelen kinek a garázsában, kinek pedig a szobája falán poszterként.
A frissített DB9 már júliustól megvásárolható a briteknélA változtatások tényleg csak enyhék, hiszen a mérnökök sem akarták ezt a bevált és kiforrott formát elrontani. A legfőbb különbség az első lökhárítón mutatkozik, de a gyártó szakemberei átdolgozták az alsó légbeömlőket is. Módosultak az oldalsó légterelők, a fékek ezüst féknyergeket kaptak, az autó pedig ezentúl új formatervű, tízküllős könnyűfém felnikkel dicsekedhet. A beltérbe továbbfejlesztett Bluetooth kihangosító került, de az opciók listáján szerepel a Bang & Olufsen hangrendszer is. A kellő dinamikáról a gyártó jól ismert hatliteres, V12-es egysége gondoskodik majd, mely 477 lóerős teljesítményt és 600 Newtonméteres maximális nyomatékot biztosít a sofőrnek.
A négykerekűbe adaptív lengéscsillapítás-szabályozás került, aminek köszönhetően a legfrissebb DB9 komfortosabb autózást, valamint jobb kezelhetőséget biztosít. Ian Minards, az Aston Martin termékfejlesztési igazgatója azt nyilatkozta, hogy a DB9 volt az első autó a gaydoni gyártó működése során, mely az alumínium VH platformra épült. A konstrukció legutóbbi módosításának köszönhetően a DB9 egy igazi sport GT lett, mely a modellpaletta legjelentősebb szereplőjévé vált.
A ráncok nélküli DB9 júliustól lesz kapható a szigetországban: egy kupéért körülbelül 45, a nyitott karosszériás változatért pedig hozzávetőlegesen 48 millió forintnak megfelelő angol fontot kell a szalonban hagyni.



