Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Manapság az információs társadalomban gyakorlatilag lehetetlen megélni az internet csodája nélkül. Ez az a vívmány, mely jelen korunkat talán legjobban meghatározza. Éppen ezért a tendenciák szerint az autóknak sem szabad kimaradniuk ebből a körből. Erre nyújt megoldást a Citroen új extrája, a WiFi (vezeték nélküli) szolgáltatás, mely széleskörűen használható, az utasok menet közben is élvezhetik ennek előnyeit, a sofőr pedig - természetesen álló helyzetben - bárhol kapcsolódhat a világhálóra.

A francia gyártónak nagyvonalú tervei vannak, miszerint 2010 végéig minden legyártott modelljükben – még a haszongápjárművekben is - megtalálható lesz majd a vezetéknélküli internet forrása. Azonban akik ilyen eszközzel szeretnének autót vásárolni, nem kell várniuk, hiszen ez év márciusa óta a a C3 Picasso, a C4 Picasso, az új C3 és a DS3 modellekhez már elérhető a WiFi csomag.

Ennek tartalma egy WiFi router, mely lényegében az egész rendszer alapjául szolgál, ez az ügyfél által szabadon választott szolgáltatótól vásárolt 3G/3G+ SIM-kártyával működik. A CITROËN WiFi On Board rendszere az autó utasterében korlátlan internet-hozzáférést biztosít. Kellemes extra lehet ez például a hosszú családi utazások vagy nyaralások során, hasznos lehet a taxisofőröknek is, de azok számára is létfontosságú lehet a csomag, akinek a munkájuk során nélkülözhetetlen az internetes hozzáférés.

A Citroen WiFi On Boardot ára jelenleg Magyarországon 135.000 Ft, nem olcsó extra tehát, azonban akinek szüksége van az autóban is a világhálóra, annak mindenképp megérheti ez a befektetés.