Tesztek

Rendszeres Olvasóink számára talán meglepő lehet, hogy egy típust hosszú hónapokkal a hazai premierje után veszünk elő újfent, de a Kia Sportage ismételt vendégszereplését személyes kötelességemnek tekintettem. 2011 szeptemberében ugyanis szép reményekkel vettem kézbe az 1,6 literes benzinmotorral szerelt változat kulcsait, ám a kezdeti lelkesedésből újságírói pályafutásom egyik legnegatívabb hangvételű tesztje kerekedett.

Sajnos éles kritikám indokolt volt, hiszen a túlzottan kemény, hektikusan elpattogó futómű és a bizonytalan kormányzás duója alapjaiban ásta alá az aktív biztonsági jellemzőket, de éppenséggel a komfortérzetet is olyannyira beárnyékolta, hogy későbbi diskurzusaim során inkább minden érdeklődőt a műszakilag azonos, hangolásában mégis jóval harmonikusabb Hyundai ix35 felé terelgettem. Akkoriban erre minden okom megvolt, hiszen a koreai testvér árpolitikája nem különbözött, ráadásul kétliteres dízelmotor a nagy kereslet által generált hiány miatt kezdetben nem jutott a Kiának.

A fellépése töretlenül határozott

Aztán a SsangYong Korando hazai debütálása apropóján ismét összetrombitáltuk a kategória népszerű szereplőit, s meglepetésre a Sportage csúcsváltozata a rosszindulatúan megelőlegezett „indultak még” címzettek másodhegedűs skatulyájából olyannyira előlépett, hogy némi szubjektivitással körített benyomásaim alapján legszívesebben aranyérmet akasztottam volna a nyakába. Minthogy intuícióinknak a rangsorolásban nem lehet szerepe, az importőr jóváhagyásával kiragadtuk a tömegből az autót, hogy végre tisztább képet kaphassunk a kvalitásait illetően.

Ami a külcsínt illeti, a típus továbbra is méltó elnevezéséhez, s a magas felszereltségű kivitel krómozott élei csak tovább erősítik a kissé futurisztikus, mégsem hivalkodó összhatást. A letisztult formákat alig-alig töri meg egy-egy árnyékoló ív, de a sárvédők domborításai mégis dülledő izmokra emlékeztetnek, s ezt a zömökséget a magasra húzott övvonal csak tovább erősíti.

Ilyen környéken nem árt a vállunk felett hátra pillantani - a Kiából inkább csak kamerával

A formatervezés eme lépésének pozitív hozománya az utastér bunker jellegének hamisítatlan biztonságérzete, míg negatívumként a karosszéria és az autó környezetének rossz beláthatóságát említhetjük. Az enteriőrben egyébként csak a szerényebb anyagminőséget megtapasztalván ráncolhatnánk a szemöldökünket, noha a berendezés ingerszegénységét most a végtelenül lassú érintőképernyős központi rendszer igyekezett ellensúlyozni. Mentségére legyen szólva, a tolatókamera jó szolgálatot tesz, s a lefagyásra való hajlamosságot újabb típusokban – így például az Optimában – már nem tapasztaltuk.

Hullámzó a központi rendszer teljesítményeA kezelhetőség, valamint az ergonómia ettől eltekintve szinte kifogástalan, s a játékosságot mellőző kabin belsőépítészeinek gondosságáról tanúskodik a kiváló összeszerelési minőség is, hiszen a Sportage-ben még a ridegnek tetsző műanyagok sem zörrentek meg, pedig ezúttal terepen is próbára tettük a négykerékhajtású koreait. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy családi kirándulások alkalmával nem fog szégyent vallani a praktikus Kia, hiszen 564 literes csomagtartója minden földi javunkat is feketelyuk módjára szippanthatná magába. Noha a második üléssor helykínálata kapcsán vannak jobban teljesítő konkurensek is a piacon, 180 centiméteres magasságig a széltében beszűkülő plafon, vagy éppen az üvegtető ellenére is teljes kényelemben foglalhatunk helyet, sőt, hidegben itt is örülhetünk az ülésfűtés kényeztetésének.

A második sor 180 centiméteres magasságig kényelmes, a csomagtartó öblös

Az ördög persze a részletekben rejlene, de a kétliteres dízelmotorral szerelt Kiával végre összeállt a kép. Elégedettségünkön már a számháború diadalmenete után sem kellene csodálkozni, hiszen a négyezres fordulaton ébredő 184 lóerős teljesítmény és az 1800 és 2500 között tetőző 392 Nm-es nyomaték akár egy kemény munkára fogható terepjáró, vagy éppen egy igencsak sportos autó adatai is lehetnének.

Noha a gyári 9,8 szekundumos sprintidővel szemben mért 8,4 másodperces eredmény élménydús vezethetőséget sejtet, ezt a feltételezést a kissé tétova automataváltó árnyékolja be, ami lassú, ám cserébe kifinomult kapcsolásaival hívja fel magára a figyelmet. Mindenesetre ennek árnyoldalait a már egészen alul szépen dolgozó, ám gyorsan lecsengő erőforrás karakterisztikája némileg palástolni képes, széles mosolyt, gyors gázreakciót mégsem várhatunk az öngyulladóstól.

Még mindig túl rideg, túl műanyag - ebben az ix35 lepipálja

Annyi baj legyen, majd nevetünk a benzinkúton, hiszen a prospektus jóslatai ellenére egy deciliterrel alacsonyabb normakörünk (7.0 l/100 km) megfelelő hatékonyságról tanúskodik, igaz, az országúti spórolásért majd éppen a bolygóműves váltó miatt fizetünk súlyosabb árat a városokban, ahol inkább 9 literhez konvergáló eredményre számíthatunk.

Kia Sportage - galériaA legnagyobb meglepetést ezúttal a futómű szolgáltatta, ami a benzinmotorral szerelt kivitellel szemben immár harmonikusabb képet fest. Noha a menetkomfort csorbításán látványos, 18 hüvelykes felnik kívántak munkálkodni, a korábbi pattogást már nem észleltük, s a felfüggesztés is szebb, hosszabb amplitúdókon dolgozott. Félreértés ne essék, a kanyarban magabiztos, szerény oldaldőlésű autó hangolása továbbra is feszes, de talán a nagyobb terhelés, talán egy újabb finomhangolás okán immár élhetővé vált, igaz, a hobbiterepjárók nem kívánatos rázkódásaira, kisebb felütéseire továbbra is esendő.

A benzines futóműve élhetetlen volt - a kétliteres dízelé már átlagos

Mindenesetre a négykerékhajtással együtt a Sportage viselkedése kiszámítható, határhelyzetben alulkormányozottsági hajlama gázelvétellel, a far finom csúsztatásával könnyedén korrigálható. Ezzel együtt már a terepjárási képességeket sem érheti kritika, pedig e téren az elsőkerékhajtású kivitelt még egy Suzuki Swift is lepipálta. Új tesztalanyunk ezzel szemben magabiztosan kapaszkodott a sáros kaptatókon is, melyekről később lejtmeneti segédlettel önállóan ereszkedett le.

A sok pozitívummal ellentétben a kormányzás továbbra is vesszőparipánk, s e téren a koreai gyártók lemaradása akár általánosnak is tekinthető. Mindenesetre a középállásban való érzéketlenség, s az ebből fakadó bizonytalan egyenesfutás tetten érhető, azaz a volán töretlenül rosszul súlyozott és érzéketlen.

Terepen lenne értelme a túl könnyű kormányzásnak, ám gyorsforgalmi úton bizonytalan a Kia

Mindazonáltal egy rendkívül vonzó és teljes értékű SUV-vel állunk szemben, ami ebben a konfigurációban immár teljesjogú ellenfele a küllemében femininebb, ám utasterében kifinomultabb Hyundai ix35-nek. A kettejük közötti szakadék ezzel bezárult, s az akcióktól és a privát igényektől függően egymást kerülgető árkülönbségek sem relevánsak annyira, hogy ne csak az ízlésünk legyen a döntőbíró.

Csak egy maradhat? - Talán mégsem...Egy 136 lóerős, kétliteres dízelmotorral szerelt Kia Sportage kulcsait alsó hangon 6.579.000 forintért tudhatjuk magunkénak, miközben EX Premium felszereltségű tesztautónk alapáron 8,2 millióért kelleti magát. Az erőforrás plusz 150.000 forintért combosodik 184 lovasra, s 750.000 forintért társul hozzá négykerékhajtás, további 300.000-ért pedig a nem kifogástalan és jelentős (+1,1 l/100km) többletfogyasztást eredményező automataváltó. Aztán a csomagot olyan finomságokkal fűszerezhetjük, mint a gördülékenyen működő automatikus parkoló rendszer (+150.000 Ft), a tolatókamerával is társuló navigáció (+350.000 Ft), vagy éppen az utastér komorságát feledtető üvegtető (+300.000 Ft).

Nincs oka a rejtőzködésre

Összességében tehát a Kia Sportage értékarányos képviselője a kategóriájának, de továbbra is megalkuvásokra kényszerítő hibáival közel sem kompromisszummentes választás ahhoz, hogy a szívek megdobbanásának hiányában ne fordíthassunk hátat neki, s ezt igencsak könnyelműen tehetjük meg, ha az emelt hasmagasságról és a szükségszerűen vele járó nagyobb szélzajról lemondva akár házon belül más szegmens képviselőivel kezdünk el szemezgetni.