Évekkel ezelőtt jómagam is egy háromajtós Suzuki Swiftet hajtottam, igaz, két generációval korábbi kiadásban. Amikor megtudtam, hogy én tesztelhetem a legújabb modellt, már előre sanda mosoly jelent meg a szemem sarkában. Kellemes élmények sejlettek fel előttem azokból az időkből, amikor még olyan autót vezettem, aminek ülése alig volt kényelmesebb egy konyhai széknél, aminek váltóját és kormányát szinte férfias erővel kezeltem, ami autópályatempó mellett az ajtó illesztéseinél szellőzött, és amiben minden úthibáról valamilyen nyikorgáson, vagy recsegésen keresztül értesültem.
Mivel a műszerfal teteje kis túlzással a térdem magasságában kapott helyet, a biztonság sosem volt az az illúzió, ami magával ragadott volna, így aztán mindig a legnagyobb óvatossággal vezettem. Minden hibája ellenére ugyanakkor kedveltem a kis Swiftet, hiszen funkcionálisan tökéletes partner volt, sosem hagyott cserben, és - ami talán a legjobb volt benne - mivel a legkisebb érzelmet sem mozgatta meg bennem (no meg persze drágának sem volt mondható), sosem féltettem...
A félelmeim nem nyertek igazolást. A spojlerek egyszer sem akadályozták a hétköznapi használatot.
Az új Swift tesztelése során azt tűztem ki célomul, hogy kiderítsem, vajon maradt-e a típusban valami abból a kiváló ár/érték arányból, puritánságból és funkcionalitásból, ami miatt az emberek (és a flottavásárlók) olyannyira kedvelték, hogy az elmúlt öt évben mintegy félmillió darabot vásároltak meg. Miután magamhoz ragadtam a kulcsot, azonnal egy hosszú ismerkedő út várt ránk: Pécsett adott nekünk randit az előző generáció egy sokat megélt darabja.
Ez nem is visszapillantó, mint inkább mozivászonAz ülésben helyet foglalva bizony nem azzal az autóval találkoztam, amire emlékeztem. A biztonságérzet maximális. Nyomát sem érezni garasoskodásnak, vagy a kiskategóriában kifogásolható anyaghasználatnak. Az ötcsillagos EuroNCAP törésteszt, az alapáron kínált hét légzsák (a sofőr oldalán térdlufival!), az ABS, az ESP, a fékek kiváló adagolhatósága, az ajtók vaskossága és a hatalmas tükrök miatti hibátlan beláthatóság elaltatja a korábbi aggodalmakat. Háromajtós modellről lévén szó, a biztonsági övért egészen hátra kell nyújtózkodni, és miután ezen is túl voltunk, életre kelthettük a korábbi 1,3 literes motort leváltó igen takarékos 1242 köbcentiméteres, négyhengeres erőforrást, mely 94 lóerőt (69 kW) és 118 Nm maximális nyomatékot présel ki magából. A probléma csak az, hogy mindezt 6000-as, illetve 4800-as percenkénti főtengelyfordulaton teszi, azaz időnként már azokban az esetekben is pörgetni kell, amikor csak a forgalom tempóját kívánjuk tartani - de egy magasabb rendű útra való besorolás sem az erőssége. Az új "egyhuszonötös" azonban kiváló társ a hétköznapokban és alkalmas akár a dinamikusabb közlekedésre is, ügyes kezek között pedig igen takarékos. Városban sikerült hat literen belüli fogyasztásokat is produkálnunk, és vegyes ciklusban sem kerültünk 5,5 liter fölé. A tesztátlag mindezek ellenére hét literre adódott, ami azt jelenti, hogy normál használat, és több utas szállítása esetén hasonló fogyasztásra számíthatunk.
A váltó és a kormány az extrák listáját gyarapítják, pedig igencsak szerethető részletek
A kapcsolás nem igényel erőt, a váltó szinte magától ugrikA kormányt és a váltót megragadva igen kellemes érzés ragadt magával, ami nem csak annak volt köszönhető, hogy ezeket a darabokat a tesztautó összeállítói jó érzéssel választották ki, hanem annak is, hogy a kezelőszervek mindegyike vajpuhán működtethető. Az ötsebességes manuális váltó minden esetben (még hátramenetbe is) rezzenéstelenül és akadálytalanul siklik a helyére, a kormány forgatása alig igényel erőt, s az enyhe ’túlszervózottság’ sem válik az irányíthatóság kárára. A finom kezelhetőség ugyanígy elmondható a pedálokra és a bajuszkapcsolókra is. Ezek olyan apróságok, amikkel már az első indulás alkalmával azonnal szembesülünk, s egyben a minőségi benyomás fő kiváltói is.
A légterelők miatt többnek látszik, mint ami valójában
De hagyjuk is a fecsegést, csapjunk inkább a lovak közé! Süt a nap, és a vadonatúj M6-os autópálya kihaltsága, ámbátor még sima aszfaltja garancia arra, hogy a megbeszélt randevúra kipihenten érkezzünk. Mint említettem, a besoroláshoz bizony jó kövéret kell nyomni a gázpedálon, ám 3500-as és 6000-es percenkénti fordulat között a motor igazán elemében van. Sajnálatos, hogy az ötsebességes manuális váltó fokozatkiosztása szerencsétlen olyan tekintetben, hogy ha az erőforrást nem kínoztam eléggé, váltáskor mindig nyomatéktalan tartományba kerültem vissza. Ilyenkor egy rövid pillanatra megtorpan az autó, hogy aztán a fordulat felvételével újult erővel induljon meg. Elérve a 130 km/órás sebességet hátradőlhetnénk, hogy a hatalmas tükrök által is generált, kissé megnövekedett szélzaj ellenére néhány száz kilométer múlva kipihenten szálljunk ki az autóból - de nem tudunk.
A szokásaimhoz méltó módon beállított ülés mellett ugyanis a fejtámla tompaszögbe kényszerítette nyakamat, és mondanom sem kell, hogy dőlésszöge nem állítható. Paks magasságában jártam, amikor lehúzódtam egy benzinkúthoz és már-már azon gondolkodtam, hogy a kényelmetlenség miatt inkább gyalogosan, vagy tömegközlekedéssel folytatnám utamat. Szerencsére a háttámlát ’fekvő pozícióba’ állítva a jelenség már nem volt zavaró, így végül kipihentebben érkeztem a kultúra fővárosába, mint ahogy az autóba beszálltam.
Végül kipihenten érkeztünk a kultúra fővárosába
A lábaknak van hely, ám sajnos csak két fő számáraMivel útközben néhány szárnyas rovar a kellemesnél közelebbi kapcsolatba került a szélvédővel és a Swift orrával, gondoltam itt az ideje, hogy kicsípjük magunkat a randira – „mosva ismerszik meg az autó”. Előrebocsájtom, hogy mivel a kocsi méretei megnövekedtek (9 centiméterrel hosszabb, 1 centivel szélesebb és 5 milliméterrel magasabb lett elődjénél, miközben tengelytávja is 5 centit nyúlott), így némileg nagyobb munka várt rám, mint arra, aki az előző generáció tagját készíti fel. A méretbeli változások az utastérben szembetűnőek, azaz a hátsó sorban ülőknek is akad hely bőven.
Két 180 cm magas utas kényelmesen elfér egymás mögött, még annak ellenére is, hogy a vezetőülést az említett fejtámlás eset miatt meredekebbre voltam kénytelen állítani. Apropó: sajnálatos tény, hogy a háromajtós változat a forgalmi engedélyben csak négyszemélyesként van feltűntetve (hátul, középen még biztonsági öv sincs), így a randevúra a hátsó sorban csak két hölgyet vihettem magammal, noha a helykínálat alapján ha szűkösen is, de hárman is elfértek volna.
Kicsiknek óriás. A csomagtartó nem kényeztet minket halálra, ráadásul az új Swiften magasabb a perem
Óvatosnak kell lennünk, ha nem akarunk karcolást ejteniA bőség zavara a csomagtartó esetén sajnos cseppet sem bolygatja fel lelkivilágunkat, ugyanis itt alaphelyzetben csupán 204 liternyi hely akad, ráadásul a perem magassága méginkább megnehezíti a pakolást. Semmi kétségem afelől, hogy az itt helyet kapó műanyag borítás az idő múlásával semmit sem őriz meg eredeti pompájából. Mellesleg egyetlen sporttáskával képes voltam telerakni a csomagtartót, ám még ennek behelyezése is csak ügyeskedéssel és erőlködéssel volt megoldható. Lehajtott ülésekkel, tetőig pakolva akár 864 liternyi batyut vihetnénk magunkkal, ám a felület ekkor sem sík.
Amikor aztán a hátsó, osztott ülések lehajtásával kísérleteztünk, kiderült, hogy a támlákat a csuklópánthoz szorító csavarok egyáltalán nem voltak meghúzva. Kész szerencse, hogy eddig nem engedtek el...
A különbségek nem szembeötlőek - főleg így
Az új Swift formatervezésén alig változtattak a tervezők, pedig a minőségi javulást és a kövérebb árcédulát külső szemlélő számára ezzel lett volna célszerű közvetíteni. A lámpák elnyújtása és a hátsó övvonal megemelése persze igen tetszetős, megkockáztatom: sportos külsőt kölcsönöz az autó számára; ráadásul a nekünk juttatott darabot még egy vagány (ám nem tökéletesen illesztett) légterelő-készlettel is felruházták.
Szó mi szó, a ház előtt parkoló, és a feltűnést nem kerülő autónak csodájára járt az utca népe, akik csak akkor fogták menekülőre a dolgot, amikor megemlítettem, hogy szemlélődésük tárgyának külcsínéért 399.754 forintnyi opciós extrafelszereltség felelős (csak a spojlerkészlet közel 200.000 forintot kóstál, és ebben még nincsenek benne a szép alufelnik, vagy éppen a különösen borsos árú ködlámpák). A pénz-kérdésen később még gondolkodunk egy kicsit, de most annak örülhetünk, hogy divatos öltönyünkben magabiztossággal bőven felvértezve adhatunk találkát az előző generáció illusztris tagjának, akivel a város legromantikusabb pontjait kerestük fel.
A randi-hely titkos, szerencsére csak kevesen ismerik
Átmeneti partnerünk sofőrje nem csak az autó nyújtotta biztonsági repertoár miatt érezhette nyugalomban magát, hanem azért is, mert a hozzánk képest visszahúzódó Swiftet a riasztók és a távfelügyelet szakértője, a R.I.M.I. Kft. bocsájtotta rendelkezésünkre. Mivel flottájukban számos Swift teljesít szolgálatot (mennyiségi kérdésemre csak becsült adatot kaptam), így munkatársuk tapasztalatai mérvadóak, amikor a megbízhatóság témakörében faggatózom. Elmondása szerint az autókkal a kötelező szervizeléseken kívül alig akad probléma, azonban a csomagtartó zárja több mint szeszélyes. A Swiftek felénél rendszeresen nem záródik a fedél, s ilyenkor a szerkezet nyelvét az ujjbegyünkkel megpöckölve tudjuk csak újra működésre bírni azt.
A leköszönő Swift volánja mögött azonnal úgy érzem magam, mintha időutazáson vennék részt. Az ülést az újdonság "foteljeihez" képest kínzópadnak is minősíthetjük, ráadásul csak szűkebb határok között állíthatjuk. A futómű sokkal jobban ráz, a műszerfal szinte puritán, és nyikorgásán már hallatszik, hogy megviselte az idő vasfoga. A motorizáltságot illetően nem lehet panaszunk, noha a zajok sokkal jobban beszűrődnek az utastérbe. A vészfékezést szimulálva az autó szárítkozó kutya módjára rázta meg az orrát, és csak ellenkormányzással sikerül visszanyerni az uralmat felette - ez vélhetően egyedi probléma.
A külsőn nem látszik, de fényév távolság van közöttük
Láttunk már erősebben világító lámpákat isMost engedjék meg, hogy előző gondolataimat lefordítsam az új Swift nyelvére! Az előző generációhoz képest a változás szembeötlő. A motor, a váltó, a fék, a futómű és a hangszigetelés kifinomultsága fényévekre van elődjétől. A kényelem, az ergonómia és egyáltalán a belső tér minősége is hatalmas fejlődést mutat. Sajnálatos, hogy a külső megjelenés nem tükrözi ezt a változást, miközben az árbeli tényező a régi sztereotípiákkal ötvözve számos vásárlót tántoríthat el. Amikor vendégünket arról kérdezem, hogy a jövőben is a Swiftre teszik-e le voksukat, barátunk szinte szégyenlősen süti le a szemét. Flottavásárláskor a megbízhatóságon és a kihasználhatóságon kívül az ár szerepe végtelenül fontos, s mint megtudtam, itt még néhány tízezer forintos tétel is számít, nem hogy százezrek. Bízunk benne, hogy ennek ellenére sikeres lesz az új Swift, hiszen minden porcikáján észrevehető, hogy tervezői és összeszerelői (az üléspántok kivételével) lelkiismeretes munkát végeztek.
Potyára ász
Így mindent az alsó visz - galéria Gyerekkoromban gyakran játszottunk magyar kártyával. A „zsírozás” elnevezésű játék pikantériája, hogy a 32 darabos pakliban csak 8 lap ér pontot, így ezeket tudni kell a megfelelő időben kikérni. Édesapám gyakran képes volt a legrosszabb lapokkal is megverni, mivel én az értékes ászokat rendszeresen a végjátékra tartogattam. Ekkor tanultam meg, hogy vannak szituációk az életben, melyekben nem a legjobb a nyerő.
Úgy érzem, hogy az új Swift éppen egy ilyen kínos helyzetbe került, s bizony féltem is itthon a Suzukit. Nem biztos, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben egy jobb, de drágább autó piacra dobása nyerő húzás lesz. A vállalat hazai vásárlói jellemzően azok közül kerültek ki, akik egy megbízható, ám olcsó járműre vágytak, s őket a külcsín szerény változása lehet, hogy nehezen csábítja majd vissza a kereskedésekbe. Nem elhanyagolandó továbbá az emberek márkáról alkotott képe sem, s bizony a Swift jelenlegi árcédulájával már olyan vadászterületre merészkedett, ahol olyan nevek portyáznak, mint a Ford, az Opel, a Mazda, a Renault, vagy éppen a Citroen. Mindez véletlenül sem azt jelenti, hogy a Swift rosszabb lenne náluk - de presztízsben hazánkban még nem éri el szintjüket.
Gyorsításnál nincs szégyenkezni valójuk, de fékezésnél a baloldali alul marad
A találkozót követő hétvégén gyönyörű őszi napra ébredtünk, itt volt hát az ideje, hogy a mecseki szerpentinen az új Swift társaságában kicsit magunk legyünk. Gyorsan kiderült, hogy az autó végtelen barátsággal viszonyul hozzánk. A futómű autópályán kellemes volt, de feszessége sok esetben bizony hátránynak minősül - rövid úthibákon hajlamos a felütésre. Viszonzásul éles kanyarban csak provokálásra sikerül kihozni az autót a sodrából, azonban ilyenkor is kiszámítható marad.
Szinte nem is válik alulkormányozottá, inkább négy kerékkel csúszik kifelé, és a gázt elvéve egy kis farcsóválás után finoman fordul rá a helyes ívre. Az ESP ugyan kikapcsolható, ez azonban teljességgel szükségtelen; beavatkozása sosem zavaró. A biztonságra tehát nem lehet panasz, ráadásul a hatalmas tükrök még a precíziós manővereket is megkönnyítik.
Leszámolhatunk a sztereotípiákkal, az új Swift apró hibái ellenére minőségi benyomást kelt
Hazafelé aztán már teljes összhangban haladtunk. A rádiót nem kapcsoltam be, mivel nála már finoman szólva is hallottunk szebb dallamokat közvetítő hifit, ráadásul időnként elveszíti a legnépszerűbb csatornák adását is. Az USB csatlakozót nem sikerült működésre bírni, noha az írott CD-t mohón olvasta a szerkezet.
Idilli hangulatban folytattuk utunkat. A letekert ablakon a friss mecseki levegő mellett a motor kellemes hangja is beáradt és nyomunkban felröppentek a nyugalmukban megzavart falevelek. Amikor ránk esteledett, világossá vált, hogy a fényszórók bizony nem állnak a helyzet magaslatán. Vidéki úton a szokottnál csak lassabban haladtam, mivel a bevilágított szerény távolság korlátozta a sebességet, s ezt a reflektor használata sem képes nagymértékben orvosolni.
Lehet hozzá kötődni, végül alig tudtam visszaadniA végkövetkeztetés? A Swiftről alkotott korábbi sztereotípiáinkat hajítsuk el magunktól jó messzire! Az új generációnak egyedül külsejében nem sikerült kellő mértékben megújulnia, minden más téren azonnal szembeötlő a változás, mely bizony az árban is kénytelen volt visszaköszönni. Az új Swift már több mint egy egyszerű és puritán használati tárgy; kifinomultsága okán könnyen megszerethető. Mostantól, amikor azt mondjuk, hogy „Suzuki, a mi autónk”, akkor ebben a mondatban már legyen egy jó adag büszkeség is! Én szurkolok az új Swiftnek, megérdemel egy esélyt - főként, hogy magyar kezek rakják össze, magyar földön...
Néhány szóban
Az új Swiftnek ugyan vannak hibái, de elődjéhez viszonyítva óriási a fejlődés, ami bizony az árcédulán is meglátszik. Pörgős, ám takarékos motorja kiváló társ a hétköznapokban és sima utakon a futómű kényelme is megmutatkozik. Az autót biztonságossága és könnyű manőverezhetősége miatt szívvel ajánlhatjuk kezdő vezetők számára, családosoknak azonban ebben az összeállításban csak második autóként javasolható szerény méretű és nehezen pakolható csomagtartója, valamint 4 személyes mivolta miatt. A középső GLX felszereltséggel megkapjuk mindazt, ami egy mai autóban szükséges, ám ennek választása szinte kötelező. Az alap GC modell tényleg csak az A-ból B-be való eljutáshoz szükséges elemeket tartalmazza, míg a legfelső GS csomag már maga a kánaán - gombos indítással, és az ehhez tartozó, igazán tetszetős ’kulccsal’.
Előnyök: Pörgős, takarékos, kellemes orgánumú benzinmotor; kifinomult váltó és kormányzás; jól szigetelt utastér; hátul is elegendő helykínálat; bőséges biztonsági felszereltség
Hátrányok: Kicsi és nehezen pakolható csomagtartó; gyenge fényszórók; rossz minőségű hangrendszer; megnövekedett ár és drága extrák; csak négyszemélyes;