A Kia Sportage sikere egyszerűen megkérdőjelezhetetlen, hiszen kategóriájában a hazai eladási statisztikák tekintetében éppen csak lecsúszott a dobogóról, miközben sokan inkább aranyérmet lógatnának a nyakába.
A Kia ügyesen aknázta ki a lehetőségeit - galériaTalán éppen a kedvező árszabás miatt a skót szaksajtó a tavalyi év legjobb újdonságának titulálta, több kontinensen az Év autójának nevezték ki, a Sydney Morning Herald a 40.000 dollár alatti kategória legjobb szabadidőautójának ítélte, a brit Fleet News szerint cégautóként sincs nála jobb választás, a Playboy az SUV-k versenyében az első helyet adományozta neki, a Detroiti Autószalonon pedig az „érzelmekben leggazdagabb” modellnek ítélték. - És tudják mit? - Mindannyian tévedtek.
A típus nemzetközi megítéléséről és sikerességéről ugyanis előbb írhatnánk az „Emberiség krónikájának” terjedelmével vetekedő társadalomkritikát, semmint a teszt után a fent említetteket alátámasztani tudnánk. A Kia persze nem követett el hibát, csupán kihasználta a közönség és a sajtó azon gyarlóságát, hogy szemükben a külsőségek gyakran felülemelkednek a valódi belső értékeken.
Hangsúlyosak a sárvédők szélesítései - minden szögből jól mutat
Nem is csoda, hogy a típus magával ragadja a szemlélődőt, hiszen szinte nincs is olyan fényviszony, amikor ne rajzolódnának ki a karosszéria finom ívei, a kerékjárati ívek hangsúlyos szélesítései, vagy éppen a magasra húzott övvonal robosztusságot sugárzó vonalai, amik mind-mind egy határozott megjelenésű, sportos és divatos hobbiterepjáró képét vetítik elénk. Mi tagadás, a Sportage a 
Az utastér módfelett szellős, tágas - galérianálunk töltött egy hét alatt megjárta Budapest és a Balaton legfelkapottabb helyeit is, de nem volt olyan parkoló, ahol a Volvók, Jeepek, vagy éppen a német gyártók prémium képviselői mellől kinézték volna.
A magasan fekvő ülőlapok miatt rendkívül könnyű a beszállás, a fotelek kényelmesek, a hátsó sorban 180 centiméteres magasságommal magam mögé ülve pedig akkora szabad hely marad a térdeimnek, hogy akár táncra is perdülhetnék, így az utastér tágassága, szellőssége egyértelműen a szívünkhöz szól. Nincs ez másként az 564-ről akár 1353 literesre bővíthető csomagtartóval sem, ami vakációk alkalmával egy öttagú család egyheti felszerelését is fekete lyuk módjára szippanthatja magába.
Hideg és ingerszegény a műszerfal - a kormány az LX szinten műanyag
Alaposabban körültekintve már az utastér komor és rideg műanyagai jelzőrakétaként szántják át a tetszetős megjelenés által kékre festett égboltot, ami aztán a kormánykerék kellemetlen tapintásával bombaként robban fel. Persze nem panaszkodunk, hiszen a kínálat belépő szintű LX felszereltségű tagjában ülünk, de ha magunk dönthetnénk a termékfejlesztést érintő kérdésekről, bizonyos, hogy inkább máshol igyekeztünk volna spórolni, semmint a közérzetet leginkább befolyásoló, s egyben legfontosabb kezelőszervről feledkezzünk meg. Összességében az első benyomás mindenképp negatívra sikerült, főleg, hogy a műszaki alapokon osztozó, s fillérre egyező áron kínált Hyundai ix35 belső kialakítása ergonómiai szempontból példaértékű tud lenni, miközben a Sportage inkább kisautókra jellemző hanyagsággal kezeli a kérdést, ami többek között a műszercsoport egyszerűségében is tetten érhető.
Puritánságról persze szó sincs, hiszen semmiből sem szenvedünk hiányt: manuális légkondicionáló gondoskodik a kellemes klímáról, de amennyiben mégsem élnénk a lehetőséggel, elől-hátul gombnyomásra ereszthetjük le az ablakokat. A visszapillantó tükröket szintén elektromosan állíthatjuk, s a hat hangszórót megdolgoztató szórakoztató berendezéshez akár USB foglalaton keresztül is csatlakoztathatjuk adathordozónkat. Mindezen túl meglepően kedvező áron szerelhetjük fel friss szerzeményünket a legkülönbözőbb opciós tételekkel, így például tesztautónk 430.000 forintos plusz költségével gyakorlatilag minden elvárható alapkívánalomnak képes eleget tenni, s az említett összegben már a metálfény is benne foglaltatik.
1,6 literes benzinmotor dolgozik a motorháztető alatt - győzelmet arattunk a farönk felett
Mindezek konstatálása után nincs is más hátra, minthogy életre keltsük a motorháztető alatt szolgálatot teljesítő 1,6 literes, közvetlen befecskendezéses benzinmotort, mely 6300-as főtengely-fordulat mellett ébredő 135 lóerős teljesítménnyel, és 4850-es fordulattól rendelkezésre álló 164 Nm-es nyomatékkal szolgál. Első hallásra talán mindez kevésnek tűnik egy ekkora homlokfelületű és 1380 kg tömegű hobbiterepjáró számára, ám a viszonylag kis hengerűrtartalmú egység elboldogul az autó mozgatásával, noha kétségtelen, hogy meggondolatlan manőverek esetére már nem marad b
Takarékos is tud lenni - nem érdemes pörgetnienne nagy tartalék. Komoly dinamizmusra így nem számíthatunk, s a szép egyenletesen leadott teljesítmény miatt ezen érzésre akkor sem segítünk, ha engedjük, hogy az erőforrás magasabb fordulatszám-tartományokba merészkedjen - ám ekkor azért a realitásoknak megfelelően indul neki az egyébként jól kimunkált motor.
Tesztünk során a minden körülmények között próbára tett autó nagyságrendileg 600 km-re vetített átlagfogyasztása alig 6,9 literre adódott, s a normakörünkön is csak az autópályán hátulütőnek számító hatodik fokozat rövidsége miatt nem teljesíthettük a gyári mérésnek megfelelő értéket. Az áttételek ilyen módon való méretezése persze indokolt, hiszen a motor ereje a terheltségtől függően az ’éppen elegendő’ és a ’már-már kevés’ közötti határmezsgyén mozog.
A csomagtartóban egy templom számára is akad hely
A hangszigetelést szintén illetheti kritika, így például az első országúti métereken többször is ellenőrizni kellett, hogy hatodik fokozat helyet nem negyedikben felejtettük-e a rendkívül könnyen, és pontosan járó, jól megvezetett váltókapcsolót. Sajnos csalódnunk kellett, már csak azért is, mert az 1,6-os hangja korántsem kedves a füleinknek, így talán még örülhetünk is, hogy 130 km/órás tempónál már felülkerekedik rajta a szélzaj, amit viszont a szépen szóló hifivel nyomhatunk el.
Vajon min vérzik el a Sportage? S, miért bocsátanánk meg neki? A következő oldalon ez is kiderül...