Tesztek

A futómű egyértelműen kapufa, de legjobb esetben is csak öngól

Az igazi feketeleves még csak most következik, ugyanis a Sportage menet közben annak ellenére is elkeserített minket, hogy a minden változatában nálunk vendégeskedő, egyező alapokon nyugvó ix35 mindig meggyőző tudott lenni. Ha emlékeznek a „Józan szédelgőre”, a Hyundai kapcsán érzéketlensége és jelentős holtjátéka miatt a kormányművet illettük kritikával, mely hiányosságot a Kia esetében kezdetben kiküszöböltnek tekintettük. Kis tempónál valóban közvetlenebb a Sportage, azonban országúti használat mellett visszatér a bizonytalanság és a nem túl egyenletes viselkedés.

Terepre nem való, már a fűcsomók is kikezdenek veleA nem tökéletes kormányzáshoz társul a futómű SUV-kre jellemző kettőssége, amelynek nagatív oldalát a nagyobb útegyenetlenségeken tapasztalhatjuk meg. Bizony-bizony, időnként úgy véltük, hogy a lengéscsillapítók és a rugók duóját falábakra cserélték a mérnökök, noha a merevség ellen szól, hogy a futómű kisebb kátyúkon is akkorát üt fel, hogy ki kell szállnunk, hogy ellenőrizzük, nem keletkezett-e nagyobb kár az autóban. Persze minden alkalommal örömmel konstatáltuk, hogy ez a Sportage esetében normális, ám terepre még véletlenül se merészkedjünk vele, ugyanis pázsiton is annyira ráz és nyiszog, hogy összeszorított fogakkal szurkolunk testi épségének megőrzéséért.

Nincs mese, hosszútávon 'kifacsarja' az embert

Mindezek tükrében a rossz minőségű országutakon való használat különös koncentrációt igényel, hiszen az autó képes egész egyszerűen elpattogni az útról, amit ilyenkor erős alulkormányozottsági hajlam mellett a teljesen érzéketlen kormánnyal illene összekaparni, s érthető módon levegőben lifegő kerekekkel a menetstabilizáló is tehetetlen. Mindez pedig hosszútávon annyira Kia Sportage - galériafárasztóvá válik, hogy sofőr és utasai is facsart citromként érkeznek az úti célhoz. Hogy valami jót is említsünk: a feszesség a magas felépítésű kategória legtöbb képviselőjét okszerűen jellemzi, csak sokan még így is jobban oldják meg a feladatot.

Pályafutásom alatt egyébként még egyetlen olyan autóval sem találkoztam, amiben teljesen hétköznapi és a KRESZ előírásait betartó használat mellett ennyit dolgozott volna a menetstabilizáló-, és a blokkolásgátló rendszer. Az ABS például egy teljesen szolid, városi elsőbbségadást célzó lassításkor is kattoghat a lábunk alatt ha közben kátyút érünk, hiszen a felpattanást a tapadás elvesztéseként érzékeli az elektronika. Mindez pedig a kezelőszervek és a pedálok minden ellenállást mellőző esetlenségével társulva ahhoz vezet, hogy nem érezzük a kezeink között az autót, arról nem is beszélve, hogy az elektronika közbelépését a lelkünk mélyén vezetőhibaként éljük meg.

A fotózásra hátramenetben igyekszünk - pedig ez még a Swiftnek sem volt akadály

A hegymenet szintén nem tartozik az elsőkerékhajtású modell erősségei közé, hiszen azonos körülmények között a fotózás azon helyszínére sem volt képes eljutni, ahová az ix35 és a Suzuki Swift két generációja is könnyűszerrel felkapaszkodott. Erre a bravúrra a Kia még a kipörgésgátló hathatós segítségével sem volt képes – végül hátramenetben győztük le az akadályt. A Sportage mentségére szolgáljon, hogy a hosszú hullámokkal tarkított úthibákat sztoikus nyugalommal kezeli, s ezen előnyét főként nagyobb sebesség mellett érezteti, ráadásul autópályán vajmi keveset észlelünk a felfüggesztés hátságaiból.

Mindent a szemnek..Ezzel el is érkeztünk nagy vesszőparipámhoz: a biztonsághoz. Semmi sem jelenthet ugyanis feloldozást az alól, hogy az aktív biztonság gyökerei alapjaikban nem tudnak elég mély gyökeret verni. Mert álláspontom szerint az Euro NCAP töréstesztjei alapján adhat öt csillagot a passzív biztonságra, meg lehet tömni hat légzsákkal egy autót, és el lehet vakítani a vásárlókat csinos külsővel, hangzatos extrákkal, kedvező árral, vagy élethosszig tartó garanciával, de a legfontosabb jellemzőknek: a kormányzásnak, a fékezésnek, és a futóműnek nem szabad, TILOS gyenge lábakon állnia. Valljuk ugyanis, hogy a balesetek megakadályozásáért még mindig a vezető tehet a legtöbbet, ehhez azonban eszközökre van szükség, s nem sallangokra és üveggyöngyökre.

Mindezek ellenére a Sportage mellett pozitív érvek is szép számmal szólnak, s ezek közül elsősorban elérhető ára emelhető ki, hiszen már 4.990.000 forintos összeg fejében beállíthatjuk garázsunkba, márpedig mindenkinek jár az élmény, hogy egyszer egy ilyen tetszetős és divatos hobbiterepjárót tudhasson magáénak. Városi használatra és rövidtávú utazásokhoz pedig jó partner lehet a Sportage, arról nem is beszélve, hogy méretes csomagterével a „focianyuk” ideális választása is egyben. A 7 éves garanciájával nem is képes senki felvenni a versenyt, azonban az érettebbnek tűnő Hyundai ix35 ötéves felelősségvállalással, de kilométer-korlátozás nélkül egyelőre ugyanennyiért kelleti magát - azért egyelőre, mert a gyártó bizony áremelést fontolgat, így lassan nyílhat az olló a két típus között, nagyobb teret engedve ezzel a Kia számára.

A Taigetosz pereméről a kategóriájában kedvező ár húzhatja vissza

Noha ötmillió forint a hobbiterepjárók között nem számít soknak, - sőt, ez alá egyedül a Dacia Duster képes beférkőzni -, mégis elég sok pénzről beszélünk ahhoz, hogy alaposan fontolóra vegyük, mire is költsük el. Sajnos a korábban dízemotorral is tesztelt Sportage egyelőre csak példaképként tekinthet az ix35-re, így azon túl, hogy valaki képtelen megbarátkozni a Hyundai formavilágával, nincs miért a Kiára voksolni, s bár személy szerint nagy pártolója vagyok a kategóriának, a Sportage kapcsán a hasmagasság nyújtotta szerény előnyöktől eltekintve a kompakt kategória képviselőivel is ideálisabb társra lelhetünk: puttonnyal, vagy anélkül, legyen szó a teljesség igénye nélkül Opel Astráról, Ford Focusról, vagy éppen Renault Mégane-ról.