Tesztek

A dél-koreai márka szekere mostanában nagyon jól szalad, ami nem is csoda, hiszen abszolút értelemben is kifejezetten korrekt autókat gyártanak, ráadásul ügyes árazással látják el őket, ami a legjobb vételt keresők körében igen jó színben tünteti fel a Hyundai-t. A tesztre fogott ix35 a visszafogott 1,6-os alap benzinmotorral is hasonló cipőben jár; már az elején lelövöm a poént: jelenleg a kategória talán legjobb vétele.

A Hyundai szépen lassan komoly gyártóvá nőttNemrég teszteltük a szintén kiváló tanulóként teljesítő i30U-t, menetpróbán dicsértük a praktikus ix20-at, és nemsokára érkezik az igazán finom falat, a hátsókerékhajtással és sperr differenciálművel, valamint akár 3,8 literes V6-ossal is hazavihető Genesis Coupé - tehát a Hyundai palettája egyre kívánatosabb, kövér piros pont jár érte. Épp a koreaiak zseniális stratégiája a csendben tanulás, és aztán ennek kamatoztatása révén kemény munkával ugyan, de elérték a célt, minőségi, használható autókat gyártanak. Igazán nagy kedvvel vártam tehát az ix35-öt.

A Hyundai ix35 jóformán a semmiből tűnt elő a tesztben szereplő konfigurációval. A modell járt már ugyan szerkesztőségünknél két alkalommal is (először egyedül, aztán később összehasonlító tesztben), de azok – mint említettem – gázolajosak voltak, összkerékhajtással, ami mindenképp borsosabb árat eredményezett, az összkerék pedig egy átlagos család számára lehet akár felesleges is, valamint a nagy dízelek nem feltétlenül az említett vásárlók által megfizethető kategóriába helyezték a dél-koreai SUV-ot.

Most azonban az elsőkerékhajtás és a költséghatékonyabb, ámde rendkívül modern motor párosa érkezett hozzánk, mely igazán korrekt összegért vihető haza, cserébe ráadásul még az extrákról sem kell lemondanunk. De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük, hogy vizsgázott az Autó Pult bizottsága előtt az ix35!

Jól eltalált formákkal csábítPersze a formavilágot nem tisztünk osztályozni, hiszen szubjektív terület ez és mindenkinek más az ízlése, azonban úgy hiszem, az ix35 ilyen szempontból igen jól eltalált autó, organikus formái a ma kapható Hyundai-okról már valamennyire ismerősek lehetnek. Az orr számomra kissé bambának hat, személyes kedvencem inkább a hátsó traktus: a finoman eső tetővonal és a tetszetős hátsó lámpák uralta fenék tényleg kellemesek a szemnek, plusz ott van az autó oldalán domborodó három él, melyek az igazán mackós, erős benyomásért felelősek. Nem ragozom tovább, a crossover egyszerűen jól néz ki, ráadásul a nálunk járt példányt a lágy kávészín tette még pofásabbá.

Az autó egyébként optikailag talán még nagyobbnak is hat, mint amekkora, ez egyrészt tekintélyt eredményez az utakon, másrészt növeli a biztonságérzetet is, viszont a vaskos oszlopok miatt parkolásnál nem egyszerű belátni a teljes testet.

Tovább haladva, a beltérben is folytatódik az autóról eddig kialakult pozitív benyomás. Tesztautónk egy Style, azaz a kis benzineshez kérhető legmagasabb felszereltségű darab volt. Ennek megfelelően félbőr kárpitozás fogad, elöl kétfokozatú, hátul egyfokozatú ülésfűtéssel; utóbbi tétel tényleg ritka ezen az árszinten, főleg ebben a kategóriában, ráadásként igazán jól jön a zimankósabb decemberi időben.

Jópofa és emellett használható extraA vezetői pozíció korrektül személyre szabható. Ez egyrészt az ülésnek - ami igaz, hogy manuálisan, de minden szükséges irányban állítható (természetesen a gerinctámasszal együtt) -, illetve a kormánynak - mely magasságban és tengelyirányban is pozícionálható - volt köszönhető. Jó érzés a bal egyben üldögélni, a kényelmes ülésből minden kézre esik, a tervezők nagyon odafigyeltek arra, hogy a vezető környezete ergonomikus legyen. Emellett egy-két szemöldökráncolást érdemlő kivételtől eltekintve a "keménykés" anyagok is teljesen rendben vannak, semmi nem zörög, nem mocorog, az illesztési hézagok pontosak. Egyedül a kék műszerfalvilágítással nem voltam kibékülve, ám az együtt töltött időszak végére megbarátkoztam vele.

Ha már szóba kerültek az extrák, hosszú felsorolással vagyok adós a kedves olvasónak, épp emiatt csak a legfontosabbakat említeném: menetstabilizátor, tempomat, lejtmenetvezérlő, kétzónás digitláis klíma, hangvezérlés, jópofán a tükörbe integrált kijelzőre vetítő tolatókamera, USB csatlakozó (ezt még a legalapabb alapmodell is tartalmazza - így kell ezt csinálni 2010-ben), fedélzeti számítógép…és így tovább. Gyakorlatilag mindenféle elektromos kütyü rendelkezésünkre áll, és mint említettem, igen katonás rendben, ergonomikusan csoportosulnak a sofőr köré. A kormány persze multifiunkciós, finom tapintású bőrrel borítva, így annak tekergetése is kellemes.

A már felsorolt piros pöttyök mellett az utastér mérete és praktikuma is óriási fegyvertény az ix35 zsebében. A tágasságot nem tudom másképp jelezni: jómagam 180 centijére beállítva a vezetőülést, amögé behuppanva akkora lábtérrel szembesültem, hogy gyakorlatilag gond nélkül keresztbe tudtam tenni a lábam. Rakodóhelyekből is van elég, az ajtózsebek kialakítása okos, és a kesztyűtartó sem vészesen kicsi.

Klasszikus értelemben vett kulcsot hiába várunk, ugyanis a manapság divatos kulcsnélküli rendszer is jár a Style szinthez. A kilincs fekete gombját megnyomva az ajtók nyílnak, aztán beszállás, majd indíthatunk is a gomb segítségével. Szó se róla, kényelmes megoldás, azonban furcsamód produkálta magát az autó: nagyjából 0 Celsius fok alatt már nem volt hajlandó elsőre indulni, és udvariatlan böffentése után hiába tekert az indítómotor - de másodjára szerencsére rendszerint gond nélkül kezdett munkába a koreai benzines.

A motor az autó egyik legjobb pontjaÉs elérkeztünk az ix35 ezen példányához intézett kardinális kérdés tárgyához, az 1,3 tonnás SUV-hoz mérten első hallomásra kis motorhoz. Vajon elég lehet az 1,6 literes (szívó) benzines egység a méretes bódé mozgatásához? A válasz pedig egyszerű: igen. Csupán a lökettérfogat az, ami kevésnek tűnhet; a 135 lóerős teljesítmény mérőszámával már nincs gond, amit ráadásként kellemes karakterisztika mellett ad le az autó. Még pörgetni sem szükséges, az egyenletes teljesítményleadásnak köszönhetően széles fordulatszám-tartományban használhatjuk a közvetlen befecskendezéses négyhengerest, amely a legfrissebb technikát tudhatja magáénak.

Mintha kicsit mérges lenneA 164 Nm-es csúcsnyomaték is elegendőnek bizonyult. Egyedül az okozhat kellemetlen perceket a remek kis motornak, amikor a teljes család tetőig pakolt csomagtartóval, klímával vág neki a nagyvilágnak. Ellenben, ha nincs megrakva, kellő dinamikával ruházza fel a nagyra nőtt, "bogárarcú" négykerekűt, és nem okoz neki gondot az autópályatempó sem, de ekkor már azért érezni lehet, hogy ereje révén nem ide teremtették - hiába, csodák nincsenek. Igazi otthona a városi forgalom, de ami a legjobb, hogy közben szerencsére meglepően halkan teszi a dolgát - ezt bizonyítják az általunk mért alacsony zajszintek is.

A fogyasztásra sem lehet igazából panasz: a viszonylag nagy tömeg és homlokfelület ellenére 7,6 literes átlagot mértünk az Autó Pult normakörén, ami igaz, hogy közel egy literrel magasabb a gyárilag megadott 6,8-as értéknél, azonban a teszt idején uralkodó fagyos zimankó és a nagyobb ellenállású téli abroncsok együttesen már okozhatnak komoly fogyasztási többletet.

Kétkerékmeghajtással behajtani tilos

A futóműről még nem igazán esett szó; ez többnyire annak köszönhető, hogy példásan és észrevétlenül tette dolgát. Egyfelől végig csendben munkálkodott a teszthét alatt, másfelől a rugózási komfort teljesen korrekt volt (egyedül hátul lehetne puhább kicsit), a kanyarokban pedig a feszességet sem érhette panasz. Az egymást követő hirtelen kormánymozdulatokat követően viszont (tehát terhelésváltásra) hajlamos "elkolbászolni" egy kicsit a feneke, de közel sem vészesen, és ha szükséges, a kissé engedelmes ESP megfogja. Belekötni csak a kormányszerkezetbe lehet, ugyanis furcsamód kissé plasztikusnak érződött a volánt tekergetve; egyenetlen a szervója, puha, nem közvetít elegendő információt az útról. Terepjárással meg sem próbálkoztam, ugyan a hasmagasság révén nyilván földúton jól boldogulna a kocsi, de négykerékhajtás és terepgumik híján felesleges hegymászással kísérletezni. Viszont a magaslatokon élőknek ügyes és praktikus segítség lehet a visszagurulásgátló, illetve a jól teljesítő lejtmenetvezérlő párosa.

Az árával gyilkolNo de beszéljünk az ix35 legnagyobb adujáról, az ár/érték arányról. Mint már említettem, az 1,6 GDI motorral szerelt tesztautó Style felszereltséggel érkezett. Ebben gyakrolatilag minden benne van a navigációs rendszeren és a panorámatetőn kívül, a 6.190.000 forintos áron felül csupán a 140.000-ért kapható metálfényezés felárat kell hozzászámolni. Azonban aki korrekt áron kínált családi autót szeretne hazavinni, nyilván nem ezzel a szinttel kéri a kereskedésben az ix35-öt.

Az igazán ütős tény inkább az, hogy az alapfelszereltséget jelentő Life szintért 4.990.000 forintot kell csak leszurkolni, és közben ezért az összegért meglepő módon már ESP-t, visszagurulásgátlót, lejtmenetvezérlőt, manuális klímát, könnyűfém felniket, MP3-as fejegységet, elektromosan állítható és fűthető külső tükröket kapunk jó néhány apróság kíséretében - tehát amint azt a Life szint neve is mutatja, egy élhető autót kapunk.

A tény, hogy a Hyundai már alapfelszereltség esetén is kis túlzással elárasztja a vásárlót extrákkal, rendkívül meggyőző, a vételár ismeretében pedig egyszerűen szólva lehengerlő. Aki ennél egy kicsit többet szeretne, az ix35-öt viheti a Comfort felszereltséggel 5.690.000-ért, ebben már tényleg minden szükséges holmi benne foglaltatik - a legmagasabb Style viszont már-már feleslegesen bővelkedik az extrákban.

A konkurensek kapaszkodhatnak az ix35 utánÉs hogy a konkurencia mit tud felmutatni ezzel szemben a családi szegmensben, vagy a hasonló méretűre nőtt SUV-ok körében? Inkább nem is boncolgatnám. Az alsó középkategóriások persze versenghetnek az árral, de közben mind felszereltségben, mind helykínálatban alulmaradnak az ix35-tel szemben, a SUV-ok pedig labdába sem rúghatnak - elég csak a nemrég nálunk vendégeskedő Mitsubishi ASX-re visszaemlékezni, mely ugyan a kitűnő 150 lovas dízellel érkezett, de jóval kevesebb extrával és lehangolóbb belső térrel illetve futóművel, a horribilis, 8 milliós vételárról nem is beszélve.

És akkor még a gyártó által nyújtott 5 éves teljes körű, kilométer-korlátozás nélküli garanciáról nem is beszéltem. Jut eszembe: a Hyundai a vadonatúj fejlesztésű, 115 lóerős 1,7 literes gázolajos motort a 135 lóerős 1,6-os benzinesnél 750 ezer forinttal drágábban méri - ki-ki döntse el maga, hogy megér-e ennyi plusz pénzt, ám évi 15-20 ezer km alatti évi futásteljesítmény alatt véleményünk szerint semmiképp sem. A másik nagy konkurens a Nissan Qashqai személyében keresendő, amely most akciósan 4,57 millió forinttól kínálja magát, ám fejlettségben azért jócskán elmarad a koreaiak üdvöskéjétől. Egyedül az azonos áron kínált rokontestvér, a KIA Sportage számít hasonlóan korrekt ajánlatnak a kategóriában - a két típus között igazából szinte kizárólag a formai ízlés dönthet. Summa summárom, az ix35 1,6 GDI tehát ringbe szállt, és kiütéssel győzött...