Tesztek

Alig fél év telt el azóta, hogy a Toyota bejelentette a vadonatúj, immár 11. generációs Corolla érkezését. A japánok a maguk módján nyúltak az autóhoz, vagyis radikális változtatásokat hiába is várunk a népszerű típus esetében, viszont az kétségtelen, hogy szinte minden szempontból fejlődött az autó elődjéhez képest. Hogy ez mire elég? A Corolla a tulajdonságok tekintetében végre felküzdötte magát a kompakt szedánok középmezőnyének a szintjére. A tulajdonosok nagy része viszont nem az összehasonlító tesztek alapján választja a japán szedánt: nekik sok-sok esetben csakis Corolla kell.

Régi ismerős, új köntösben - galériaA Toyota tudhat valamit, hiszen rengeteg olyan Corolla-kedvelő ember létezik az egész világon és persze Magyarországon is, akiknek más típus szóba sem jön. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem járnak ők rosszul kedvencükkel, ugyanis vélhetően boldogan fogják használni megbízható málhásukat hosszú-hosszú éveken és kilométereken át, a Toyota közepes szedánjánál pedig hiába léteznek objektív szempontok alapján hasonló áron is jobb autók, vagy éppen hasonló kvalitásokkal rendelkező modellek jóval olcsóbban, az értéktartás, a fenntartási költségek és egyéb racionális szempontok a Corolla pozícióját erősítik. A tizenegyedik generáció hazai bemutatója után részletesen beszámoltunk az újdonságról, nemrégiben pedig szinte mindent elmondtunk az 1,6 literes benzinmotorral és CVT automataváltóval szerelt verzióról, így igazából csak a dízel kiadás hiányzott. Nem is kell már tovább várni: jelen cikkünkben a kínálat egyetlen dízel Corollája kerül terítékre.

Azt a kérdést, hogy milyen az autó, akár nagyon röviden is meg lehet válaszolni: semmilyen téren nem teljesít kiemelkedően, cserébe viszont nincsenek komolyabb hiányosságai (pontosan ez az erőssége), és ha eltekintünk néhány apróságtól, akkor akár családi, akár céges használatra kiváló autónak számít. Igyekszem tartózkodni az újságírói kliséktől, így a „Toyota Corolla = unalmas autó”  jellemzést messziről kerülném, főleg, hogy a formaterv véleményünk szerint ezúttal kimondottan tetszetősre sikerült, és vezetni egyáltalán rossz a szedánt - ám az is tény, hogy a Corolla továbbra sem a technokrata vásárlóknak készült, akiknek a technikai fejlődés a mindenük.

Unalmasnak nem nevezhető már a CorollaMivel korábbi modellbemutatónkból, menetpróbánkból, valamint tesztünkből szinte mindent megtudhatnak az újdonságról, mindenekelőtt igyekszünk azzal foglalkozni, amiben a legfrissebb tesztautó újat hozott: nézzük csak meg, hogy miként teljesít a gázolajos hajtáslánc. Nagy csodát semmiképp nem várhatunk, ugyanis a japánok szinte alig nyúltak 1,4 literes dízelmotorhoz. Az aprócska beavatkozások mindössze a belső súrlódásokat, a vezérlést és egy-két egyéb pontot érintettek, de mindez a számok tekintetében nem köszön vissza: továbbra is 90 lóerőt (3800 1/percnél) és 205 Nm-es csúcsnyomatékot (1800-2800 1/perc között) produkál a négyhengeres turbódízel, aminek egy 4,62 méter hosszú és üresen 1,32 tonnás testet kell cipelnie.

A mindössze 10 kilóval könnyebb, ám tengelytávban 10 centivel, a hossz tekintetében pedig közel 8 centivel rövidebb elődnél papíron 0,6 másodperccel teljesíti lassabban a 0-100 km/h-s sprintet az új Corolla, a 12,5 szekundumos gyári érték pedig méréseink szerint is helytálló.

Jó vezetni, de kicsit lehetne erősebb - galériaEzzel kapcsolatban nem tudunk mást elmondani, minthogy normális használatra elég ez a kulturált és relatíve csendes dízelmotor, ám a konkurensekhez hasonlóan nagy örömmel fogadnánk egy 110-120-130 lóerő körüli 1,6 literes dízelmotort, ami jóval virgoncabbá varázsolná a Corollát. Az 'egynégyes' rugalmassága elfogadható, bár itt is hiányzik az örömhöz (és a konkurensekhez) legalább plusz 50-60 Nm. Az árak tekintetében különben a többiek az említett pluszra „ingyen” képesek, vagyis erősebb motorral jellemzően nem drágábbak a japánok limuzinjánál. A 180 km/h-s végsebesség a mai világban bőven elegendő, az elődhöz képest a plusz 5 km/h pedig elsősorban a hajszálnyival jobb (cw 0,28 helyett 0,27) légellenállásnak köszönhető.

A fogyasztás tekintetében már kimondottan jó lapokkal indul az ’egynégyes’ kis mérete okán, ám a kiemelkedően jó értékeket az alacsony fordulatszámoknál jelentkező korlátozottabb nyomaték (emiatt kicsit jobban kell forgatni a motort), valamint a tesztautóból hiányzó start/stop rendszer meggátolja - utóbbi csak plusz 80 ezer forintért rendelhető. Így papíron hiába fejlődött 0,6 litert a modell átlagfogyasztása (4,7-ről 4,1 literre csökkent), normakörünk során egy hajszálnyival még szomjasabb is volt, mint elődje. A 4,7 literes érték persze teljesen korrekt, de ezt az izmosabb konkurensek is tudják. Autópályán különben szabályosan haladva kb. 5,3-5,5 liter körüli értékekkel számolhatunk, városban finoman hajtva ugyanennyit eszik a Corolla, országúton pedig 4 literrel is eljárhatunk. A rövid utakon, élvezetesen és pontosan kapcsolható hatfokozatú kézi váltó áttételezését egyébként jól eltalálták a tervezők, és a kuplunggal is könnyű dolgozni.

Egy pillanatnyi fogyasztásmérőnek örülnénk...Akad még két hiányosság, ami számunkra egyszerűen érthetetlen: a kisebbik hibával gond nélkül együtt lehet élni, de nem tudjuk elképzelni, hogy egy takarékosságra hangolt dízelverzióból miért hiányzik a pillanatnyi fogyasztásmérő. Persze a végeredmény szempontjából lényegtelen, hogy mennyit eszik épp az adott pillanatban az autó, de a valóságban ebből az adatból sok következtetést le lehet vonni a vezetési stílusra vonatkozóan, s ösztönző lehet a takarékosságra is. A kissé lassú érintőképernyős központi rendszer menüjében kavarogva azért elő lehet csalogatni egy leolvashatatlan pillanatnyi skálázást, de ez körülbelül annyit ér, mint eső után a köpönyeg. A másik hiba már sokkal zavaróbb: a dízelmotorhoz nincs tempomat. Semmilyen felszereltségi szinthez. Értik ezt? Mi egyszerűen nem tudunk felülkerekedni ezen a hiányosságon. Gondolják el: céges használatra megvásárol az ember évi 50-60 ezer kilométerre, főleg autópályázásra egy Corollát, amihez nem lehet gyárilag tempomatot kapni - az autó vezetője garantáltan a pokol legmélyebb bugyrába fogja kívánni az autót.

Hátul nagyon tágas a Corolla - galériaMás tekintetben tényleg minden szemponból ugyanúgy viselkedik a dízel, mint korábbi társai (ide kattintva részletesebben is olvashatnak a típusról), vagyis összességében egy tágas (mi több, hátul óriási) és kényelmes családi autót tisztelhetünk személyében, aminek korrekt a kormányzása, egyszerű felépítése ellenére kiegyensúlyozott és kimondottan jól sikeredett a futóműve, funkcionális az utastere, s a használati élményt mindössze néhány japános butaság rontja, bár az például külön öröm, hogy a Corolla már tud billentésre hármat indexelni, és már van automata ablaka, még ha csak egy darab is.

A váltó jó, a tempomat hiánya érthetetlenAz már más kérdés, hogy egy korrekt, ám az átlagból kitörni nem képes autóért mi egy kicsit sokallunk több mint 6 millió forintot. A tesztautó Autó Pult norma felszereltségnek megfelelő 6,055 millió forintos ára különben már majdnem minden hasznos extrát tartalmaz, mi pedig egyedül az ülésfűtést és a már említett tempomatot hiányoltuk – utóbbit viszont nagyon, főleg, hogy már egy Daciához is rendelhető. Nem kérdés, ennyiért lehet venni jobban felszerelt, erősebb, átgondoltabb, de még takarékosabb modelleket is a kategóriában, viszont akinek Corolla kell (vagy csupán nem szeret kockáztatni), azt aligha fogják az objektív érvek érdekelni.