Időről időre le kell számolni a régi beidegződésekkel, ezt követeli tőlünk az állandó változásban lévő autóipar. Az új technológiai megoldások néha fájdalmas mértékben növelik a gyártási költségeket, amiket ráadásul tovább srófolnak a fogyasztói igények, illetve a gyártókat nyomasztó megfelelési kényszer: az emberek ugyanis egyre többet és többet akarnak. A mindenkori kiskategóriás Dacia kevesebbet nyújt a konkurenciánál, cserébe jóval olcsóbb is náluk – ezt a megállapítást metálkék tesztautónk duplán is idézőjelbe tette.

Nem nagyon találni rossz autót az európai piacon. Ezzel a hangosan kimondott összegzéssel adtam vissza az autót. A megállapítás alapját természetesen a generációváltáson átesett Dacia Sandero szolgáltatta. Ugyanis hiába akadnak gyengébb területei, amíg olcsóbb tud maradni a hasonló felépítésű vetélytársaknál, lesz helye a piacon.

Az árakról később bőven lesz szó, kezdésként a kvalitásokra koncentráljunk. Hogy kellemesebb hangulatban ismerkedjünk az autóval, foglaljanak helyet a vezetőülésben (amelyben az érzékenyebb derekúak már fél óra után fészkelődni kezdenek) és kapcsolják be a rádiót. Ott van a… hol is van a gomb? Ne lepődjenek meg, ha sehol nem találják, mégis halk zene szól a háttérben.

Nem bántóan olcsó az egyébként tágas belső; a fejegységet elspórolta a gyártó

A Media Control feliratú fedél és az alatta futó központi rendszer külön fejezetet érdemel. Elsőre nem egyértelmű, de komplett szolgáltatási csomagot ad már ez a közepes, fekete tükrös-kilincses Essential szint is. Rádió, Bluetooth, telefonról sugárzott zene: mindenre képes az autó, csak elsőre fel sem tűnik ez a tudás. A műszeregység közepére tett kisméretű kijelzőről vezérelhető a telefonpárosítás, beállítható a forrás, még a kedvenc csatornánkat is egészen egyszerűen eltárolhatjuk.

Elsőre zavarba ejtő a fejegység hiánya, de viszonylag hamar kiismerhető a szisztéma. Ennek ellenére úgy sejtem, a kevésbé technológiai beállítottságú vevők között akad, aki inkább megszokja a szalonban beállított rádióállomást, mintsem megkeresné a bejáratott adót. Vagy egyszer s mindenkorra lenémítja a rádiót, hogy onnantól minden idegszálával a vezetésre koncentrálhasson.

Telefonunk lehet a fedélzeti rendszer kijelzője

A középütt található fedél felirattal csalogat, felnyitásával máris közelebb kerülünk a varázslathoz. Nem, itt még nem találunk kijelzőt, nem az a helyes megfejtés. A feltárás után egy tartóval találjuk szembe magunkat, ami szeretettel várja a fekvő állásba (mondják ezt így? Régi mercisek aligha...) forgatott telefonokat. A készülék keretét alul-felül szerencsésen méretezett vájatok támasztják meg, a képernyő pozíciója szintén kedvező. A hívó fél kijelzésén felül sokkal többet tud a ’fedélzeti rendszer’. Ha megbizonyosodnának erről, csupán töltsék le a Dacia Media Control nevű alkalmazását. Ezután kezdődik az igazi mágia.

Csatlakozás után telefontükrözéshez hasonló, csempés elrendezésű (ha volt windowsos telefonjuk, felülhetnek a nosztalgiavonatra) menü fogadja a nagyérdeműt, de elég néhány suhintás a képernyőn, máris a fedélzeti számítógép bugyraiban találjuk magunkat. Lekérhető a megtett út hossza és átlagsebessége, megtudhatjuk az átlagfogyasztást és kérhetjük a takarékos vezetéshez kapcsolódó trükkök megjelenítését is. Telefonról vezérelhetnénk a parkolási segédet (bár ez a funkció a tesztautóban nem volt elérhető), vagy éppen kiiktathatjuk a motorleállítót. Az évtizedek óta megszokott információk prezentálása mellett tehát egészen modern funkcionalitással is bír az applikáció.

Egész sokat tud, még a stop/startot is vezérelhetjük telefonról

Apple telefonnal három nagy térképszolgáltató (Apple Maps, Waze, Google Maps) közül választhatjuk ki a nekünk tetszőt, hibátlanul és azonnal elérhetők az Apple Music könyvtárai és lejátszási listái, tényleg egy alapvetően kényelmesen használható, épp eléggé informatív csomagot fejlesztettek ki az autóhoz.

Hogy mit szól ehhez a célközönség; egyáltalán, kik jelentik a célcsoportot? Nem is az idősebbeknek szánja a Sanderót a Dacia? Vannak erre utaló jelek. Bizonyára kézzelfogható adatok vannak a gyár kezében, a megosztónak nevezhető megoldás élesítése előtt biztos elegendő időt töltöttek az információk elemzésével.

Ha nem sajnálják a kijelzőt, folyamatosan megjeleníthetők az információk

Túllépve a – kis túlzással forradalmi – koncepció okozta sokkon, tegyünk egy kört az autóval. Egész készségesen indul meg a kuplung felengedésére alapjáratát megemelő Sandero. Ismét megtapasztalhatjuk, hogy a Dacia hatos manuális váltója kellemesebben jár az ötsebességes egységnél. Pontosságával ugyan nem nyűgöz le, de egy teljesen élhető szerkezet dolgozik jobb csuklónk alatt.

A motor később sem épp kelletlen partner. Guruló kettesből, emelkedőn felfelé, bekapcsolt klímával is feltalálja magát, a viszonylag kevés szigetelőanyag és a hallható háromhengeressége ellenére nem tolakodó a jelenléte, országúton 4,5 liter körül kortyol, sűrűbb városi forgalomban pedig 6,5 litert kér el. Ott, ahol a konszern hibrid kisautója beéri 4 literrel.

Bőven jobb a vállalhatónál a hatos váltó

Az Eco és a Normal üzemmód között érezhető különbség van, viszont a spórolós állás nem tudott akkora megtakarítással kecsegtetni, hogy lemondjak a közvetlenebb gázreakcióról. A fordulatszám sebességváltáskor elég gyorsan visszaesik, nincs szükség a kuplungolás előtt másodpercekkel korábban lelépni a gázpedálról. Ez szintén jó pont az Euro6-os mezőnyben.

Egyedül a Renault-családban nem előzmény nélküli jelenség zavar be a képbe. Enyhébb gyorsításkor, néha tartott tempó mellett is érezhetünk egy-egy enyhe megtorpanást. A Sandero viselkedése távol áll a bakkecskézéstől, az utasoknak talán fel sem tűnik az egész, a ritkán tapasztalható élményt egy-egy szikra kimaradásához tudnám hasonlítani. Kisebb technikai érdekesség, hogy a Renault ezer köbcentise részecskeszűrővel rendelkezik, a közvetlen helyett azonban többpontos szívócső-befecskendezést kapott.

Turbó és részecskeszűrő van, közvetlen befecskendezés viszont nincs: nem rossz az ezres benzines

A kellemes élmények mellett persze a spórolásra utaló nyomok felkutatásához sem kell Gregor Anghel segítségét hívnunk. Kézi tükörállítás, manuális (és elég sok tekergetést kívánó) klíma, egyszerű anyagok, régies kialakítású kulcs, semerre sem automata (eleve csak elöl elektromos) ablakok, kettő (azaz două) darab hangszóró, a bőrborítás varrását imitáló műanyag kormánykerék: alapfunkcióját mindegyik alkatrész ellátja, elkényeztetett jó dolgunkban mégis furcsán nézünk rájuk, ha egy 2021-es új autóban találkozunk velük.

Nyilvánvalóan nem a legnevesebb hifis cégek felső polcairól válogatták a hangszórókat, de már-már felesleges eufemizmus lenne beszélgetős műsorok hallgatásához optimalizált hangrendszerről beszélni, a pentru moment ati accesat üzenetnél muzikálisabb hanganyagok lejátszása sem késztet fejünk falba verésére.

A rács alatt a legmagasabb szinten is csak felár ellenében lesz hangszóró

Ha egy dolgot cserélhetnék le az autón, mégsem a fentiek közül válogatnék, hanem a kormányművet nyugdíjaznám. Gondolkodás nélkül. A 3,25 fordulatos kezelőszerv egyszerűen túl indirekt, az áttételezés miatt zavaróan sokszor kell átfogni – kár ezért az igazából érthetetlen részegységért (szervóval jön az összes Dacia), mert az oldalszélre még így is alig érzékeny az autó, a futómű pedig kanyarban ügyesebb annál, mint amire az egyenes úton tapasztalt viselkedése alapján számítanánk; a teszthét alatt tényleg egyedül a kormányzást nem sikerült megkedvelnem, de legalább elfogadnom.

Fent nevezett futómű esetében a kompromisszumot az jelenti, hogy nem annyira komfortos, mint amennyire puha. Vagyis hiába alkalmaztak a szokásosnál lágyabb rugókat, a hullámzó reakciók miatt önkéntelenül is csökkenteni fogjuk a sebességet, amint az átlagos minőséget sem elérő útszakaszra tévedünk.

Az egyszerű futómű puhaságával nem csábít száguldásra

A töredezett útfelület sem barátja a Daciának, az M1/M7 bevezetőszakaszán, a Svédországba vezető sávban (ha értik, hogy mondom) elég imbolygós arcát mutatta a Sandero. Azt is el kell ismerni, hogy azon az útszakaszon az a tesztautó számít kivételnek, amelyik feltűnésmentesen teszi a dolgát. Normális útfelületen kanyarodva érezhető oldaldőlés van, félelemérzet viszont nincs: az emeletes autókhoz képest még ez a nem túl sportos felfüggesztés sem tűnik veszélyesnek.

Természetesen a Sandero nem hozza a legjobban szigetelt autók zajkomfortját, de nem kirívóan hangos még autópályán sem. Óra szerint 140 fölött már nem esik jól az autózás, de ilyen tempóra Magyarországon amúgy sincs törvényes keret. A 91 lóerős autó nagyjából 120 km/h-ig él, ennél gyorsabb haladáshoz térre van szüksége. Ha kiaknázzuk a szabályok adta lehetőségeket, szűk 3000-es fordulatszámra és 7,2 literes fogyasztásra számítsunk.

Nem rossz az üléspozíció az állítható magasságú könyöklős ülésben, illetve a kihőzható kormánykerékkel

Megállás után éljük át az utasok élményeit – az önvezető autók eljöveteléig persze csak amolyan statikus módon, álló helyzetben. A kisautók között tényleg tágas autót kap az ember a pénzéért. Volt szerencsém az amúgy nem különösebben szűk unokatestvérből, a Clióból átülni a Sanderóba. Az azonos alapok ellenére meglepően nagy a különbség kettejük között. Szinte csodaszámba megy, hogy a szellősebb vezetői környezet mellett a hátsó üléseken és a csomagtartóban egyaránt nagyobb hely fogadja az élőket és a tárgyakat egyaránt.

A Clio vezetőülését előrébb kellett húzni a babahordó behelyezéséhez, a Daciában több centis hely maradt a háttámláig. Hasonló a felállás a poggyásztérnél: a Clióba szinte úgy kellett bekanalazni a babakocsit, a Sanderóban bőven maradt hely körülötte. A hátsó ülésre behuppanva a térérzeten kívül az elsőre nem túl kényelmes pad jelzi: inkább gyerekülésre érdemes berendezkednünk. Esetleg spórolhatunk még egy kicsit, létezik drágább kisautó a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség kínálatában. Aztán előfordulhat, hogy menet közben – némi igazodás után – megtaláljuk a komfortos helyzetet, ennek vizsgálatára értelemszerűen nem sok esélyem volt.

Hátul is kifejezetten tágas

Ennyi jó hír után az sem meglepetés, hogy a jobb egyből is gálánsnak tűnik a térkínálat, a konszerntárshoz képest például sokkal szélesebb a lábtér. Pedálok nélkül persze rugalmasabban kezelhető a placc, az utas lábának úgysincs különösebb dolga, de csak jobban esik a kitüremkedés-mentes váltókonzolnak támasztani a térdünket itt, mint a Clióban.

Négy egész hat tized millió forint. Ennyibe kerül az általunk próbált, háromhengeres turbós benzinessel felszerelt Sandero a márka szintjén közepesnek minősülő, az újonnan kapható autókhoz képest néhol szegényesnek ható felszereltséggel. Meg nem éppen fényes törésteszttel.

Ha a szívó ezres 67 lóerejénél többre vágyunk, rögtön az Essential csomag fogad minket a maga 4,099 milliós indulóárával. A turbós erőforrás a 24 lóerős teljesítményplusz mellett egy egészen jól kapcsolható hatfokozatú váltót is kap.

Nem minden Sanderóba jut pótkerék; talán emiatt került ide az emelő. Az ülések osztottan dönthetők

Nem túlzó a metálfény 130 ezres felára, az ugyanennyibe kerülő manuális légkondi pedig gyakorlatilag kötelező tétel. Bár egészen jól áttekinthető a karosszéria (főleg oldalirányban hátra pillantva kapunk szokatlanul jó kilátást), azért a 60 ezres tolatóradarok hamar behozhatják az árukat. Kicsit bánthatja a szemünket a fekete szenzorok látványa, de igazából könnyű megbarátkozni velük.

Hetvenezres tétel az ergonómiát felturbózó csomag: állítható magasságú vezetőülést, tengelyirányban is mozgatható kormányoszlopot és egészen kellemes, lehajtható kartámaszt kapunk cserébe. Ez utóbbi tétel megmagyarázza a kézifékkar elsőre furcsán távoli elhelyezését. Ezzel a szintbeli eltolással nem veszik össze a könyöklő és a rögzítőféket behúzó jobb alkarunk.

Zsebes megoldás, hagyományos kézifékkar, semmi flanc: a maga funkcionalitásában egész szimpatikus az utastér

Az ötvenezres pótkerék jól jöhet a kihívásokkal küszködő minőségű utakat járóknak, ráadásul a Daciánál nem számolják fel külön a máshol vaskos pénzért adott múltidézést sem: az ötödik kerék üregéből szippantott levegő régi emlékeket idézhet fel – persze csak ha orrunk elszokott már a penetráns műanyag (vagy inkább gumi, esetleg ragasztószer?) bukéjától.

Szerencsére az utastérben nem feltűnő az aromaanyagok kipárolgása, így az okafogyottá vált fenyőfás illatosítók árát előre elköltve megvehetjük a 25 ezres dizájn keréktárcsát, vagy akár a 35 ezerbe kerülő ködfényszórókat is. Félmilliót locsoltunk az Essentialra, innen már csupán egy 80 ezer forintos lépésre van a Comfort szint.

Kívülről letagadhatatlan a Clio-rokonság

A csúcs Sanderóhoz már 8 colos központi kijelző jár és színre fújják az elektromosan állítható visszapillantók tükörházát. Ezeken kívül több extra is csak a Comfort szinthez választható. Ha ülésfűtésre (60 ezer), tolatókamerára, első parkolóradarra (a holttérfigyelővel egy csomagban adják 150 ezerért), kártyás indításra (70e), esetleg hátsó ablakemelőre (újabb 30e), vagy éppen automata klímára (50e) vágynak, kénytelenek lesznek elhagyni az Essentialt.

80 ezres könnyűfém keréktárcsák és magassugárzókkal kiegészített (így összesen hat hangszórós), a telefon vezeték nélküli tükrözésére képes fedélzeti rendszer 100 ezerért – ez a két tétel maradt az ismeretlen árú üvegtető mellett. Ha az összes elérhető extra mellett még a 450 ezres felárú CVT-váltóhoz is ragaszkodunk, közel 6 millió forintig tornázhatjuk fel a Sandero árát. A divatos, 4 centivel növelt hasmagasságú Stepway kivitel pedig újabb 350 ezer forintot húzna ki a zsebünkből.

Kicsit még szokni kell a manuális tükör - fekete kilincsek - fekete tükrök - dísztárcsa - LED-es fényszórók kombinációt

Ehhez képest a Renault Clio ugyanezzel a TCe 90-es motorral 5,199 milliótól, a családbarát méretekkel rendelkező Hyundai i20 5,44 milliótól (mínusz 400 ezer kedvezmény), az érezhetően kisebb Suzuki Swift 4,26 milliótól indul, a Sanderónál nagyobb Vitara árlistáján pedig 5.710.000 forint áll a belépőszint mellett. Gyors netes keresés alapján 5,3 milliós ügyfélárak látszanak kibontakozni az enyhe hibriddel szerelt crossover esetében. Innen nézve még mindig kedvező ajánlat a Dacia 3,499 milliós indulóárú, 5 év vagy 100 ezer kilométer garanciát kínáló kisautója, igaz, ezért azért kompromisszumokat is kell kötnünk.