A Hyundai-Kia csoport nem tervez lassítani semmilyen fronton, kiváltképpen az elektromos autózás terén. A műszaki alapok tekintetében osztozó márkák első körben az ugyanabban a ligában játszó, de mégis homlokegyenest mást stílust képviselő Ioniq 5 és EV6 párost mutatták be, ám a következő lépésük már nem lesz párhuzamos, hiszen míg a Hyundai már leleplezte az izgalmas Ioniq 6-ot, a Kiánál a hatalmas EV9 SUV van soron, amiről meg is érkeztek az első ízelítők.
A Kia már a 2021 novemberében leleplezett koncepció bemutatóján elárulta, hogy a kötelező elemeket leszámítva szinte változatlanul küldenék gyártásba az autót, és a tavaly nyáron megmutatott matricázott prototípusok ezt meg is erősítették. Most egy újabb bizonyítékot kaptunk, hogy a koreaiak valóban a lehető legtöbbet őrizték meg a tanulmányból, hiszen a most megmutatott videón – galériánkban a kisfilmből kivágott képek láthatók – mintha csak a koncepciót látnánk.
Hátulról is szinte változatlan maradt - galéria
A sejtelmes fények tökéletesen megmutatják, hogy az EV9 igen egyedi és látványos fényszórókat kap, a nappali menetfények pedig részben integrálva lesznek a méretes hűtőmaszkba – ami persze teljesen burkolt, hiszen a villanyos hajtásláncnak nincs akkora hűtési igénye. Igazán izgalmasnak ígérkezik az autó orrkialakítása, de hátrafelé haladva se lehet panaszunk, hiszen a szögletes alapformák, a rejtett kilincsek is maradtak, illetve a hátsó fénytesteket is szinte egy az egyben átvették a koncepcióról a tervezők.
Ha annyira végletesen nem is lehet majd letisztult az EV9, mint a koncepció volt, a Kia mérnökei valóban dicséretet érdemelnek – és itt most nem az egyébként szubjektív szépségről, hanem a koncepció formáinak megőrzéséről van szó. A videó alapján még a hátsó ablaktörlőt is sikerült valahogy elrejteniük – hacsak nem arról van szó, hogy nem is lesz. A tanulmány hatalmas, 22-es kerekeit valószínűleg 21-esre cserélik majd a gyáriak, de így is hatalmas tárcsákról beszélhetünk.
Szögletes lesz és hatalmas - galéria
Az utastérről ugyan egyelőre semmit nem osztottak meg a gyáriak, de odabent azért bizonyosan nagyobb lesz a változás a koncepcióhoz képest, habár a tanulmány alapelrendezése azért biztosan megmarad – lévén egyébként is ezt használja a Kia. Az utastér természetesen hatalmasnak ígérkezik, és hétüléses kivitel is lesz az autóból.
Ugyan egyelőre nem erősítették meg a gyáriak, de korábban kiszivárgott adatok szerint az Európában használatos WLTP-nél jóval szigorúbb amerikai EPA mérések szerint 350-460 kilométer közötti hatótávval bír majd az autó – ez a WLTP szerint akár 450-550 kilométer körül is lehet majd. Az ugyancsak kiszivárgott adatok szerint az egymotoros kivitel 200, a kétmotoros, összkerekes verzió pedig 400 lóerős lehet, és utóbbi akár 5,5 másodperc alatt felgyorsíthatja a hatalmas testet 0-ról 100-ra.
Talán valamilyen extra funkciót is kapnak a hűtőmaszk LED-jei - galéria
A bemutató még ebben a hónapban esedékes, ám a piacra kerülés – kiváltképp hazánkban – csak az év második felében valósulhat meg. Ezen a ponton pedig reményünket szeretnénk kifejezni, hogy a Hyundai mérnökei is ugyanilyen sikeresen őrzik majd meg az EV9 testvérmodellje, az Ioniq 7 előfutárának vonalait.

