Június végén már megmutatta nekünk a Hyundai a vadonatúj Ioniq 6 formáit és utasterét, most pedig végre megérkeztek a részletek is. A koreaiak újdonsága nem csak látványos és megosztó, hanem műszaki szempontból is érdekes, már csak a kiemelkedően aerodinamikus karosszéria miatt is, amely a méretes akkumulátorral karöltve igen szép hatótávolságot kínál – és akkor az eddig leginkább prémiumokra jellemző 800 V-os technológiáról még nem is beszéltünk.

Az alapokat természetesen a gyáriak E-GMP platformja adja, amely a legmodernebb technológiákkal vértezi fel az autót. Érdekesség, hogy a tengelytáv 5 centivel rövidebb lett, mint az Ioniq 5 esetében, ám a 2950 milliméteres érték így is igen tágas utasteret ígér. Azért is érdekes a kicsivel rövidebb tengelytáv, mert az Ioniq 6 összességében 22 centivel nyúlik hosszabbra, mint kisebbik testvére – egészen pontosan 4855 milliméterről beszélünk. Az autó szélessége egyébként 188 centi, míg magassága 1495 milliméter – a képek tehát csalókák lehetnek, hiszen valójában egy nagy autóról van szó.

Látványos, de azért megosztó - galéria

A formákról korábbi írásunkban már értekeztünk, de azért a mindössze 0,21-es légellenállási együtthatót ezúttal is meg kell említenünk, amivel szorosan ott van a legjobb értékkel rendelkező sorozatgyártású modell, a Mercedes-Benz EQS mögött. A fényszórók az Ioniq családra jellemző pixeles megoldást kapták – egészen pontosan 700 különálló pixel képes kész fényshowt varázsolni.

Az utastér természetesen környezetbarát, és a tervezők igyekeztek egy szoba otthonosságát felidézni – ennek köszönhetően került a „bútor-stílusú” műszerfal is az autóba. A megoldások azért ismerősek lehetnek a kisebb Ioniq testvérből, de mégis hozott újat az Ioniq 6 – például az akár kéttónusú, 64 színárnyalat megjelenítésére képes egyedi hangulatvilágítással. A két 12 colos megjelenítő természetesen látványos grafikát és jó felbontást ígér, valamint az Andorid Auto és Apple CarPlay funkciók is elérhetők.

Belül ismerős megoldásokkal találkozhatunk - galéria

Ha a közel 3 méteres tengelytáv nem lenne elég, a Hyundai különleges üléseket használt az autóban, ami ugyanolyan komfortszint mellett 30 százalékkal vékonyabb felépítést szavatol, így még tovább növelve a teret az utastérben. A fenntarthatóság jegyében számtalan újrahasznosított és újrahasznosítható anyagot használt az utastérben a koreai márka, és mivel nem csak egy autó utasterének, hanem egy saját élettérnek, irodának is tekintik az Ioniq 6 belsejét, így például olyan praktikus megoldásokat alkalmaztak, mint a párhuzamos élekkel ellátott középső konzol, amire például biztonsággal rá lehet helyezni egy laptopot.

A lemezek alatt a belépőszintű modellben egy 53 kWh-s akkumulátor található, amely egy, a hátsó tengelyt hajtó, nagyjából 218 lóerős (ezt az adatot még nem erősítették meg) elektromotort táplál. A gyáriak a WLTP norma szerint 14 kWh/100 kilométernél alacsonyabb átlagfogyasztást ígérnek, ami ennél a verziónál is közel 400 kilométeres hatótávot jelenthet. Természetesen egy nagyobb, 77,4 kWh-s akku is elérhető lehet, amivel papíron már 610 kilométer megtétele is lehetséges lesz – ez azért már valós körülmények között is 400-450 kilométeres hatótávot jelenthet. Ráadásul az Ioniq 6 kiváló légellenállásának köszönhetően autópályán is egészen kellemes fogyasztással számolhatunk.

Látványos hangulatfények is vannak - galéria

A csúcsverzióban két elektromotor kap helyet, amelyek természetesen mind a négy kereket hajtják, összesen 325 lóerőt és 605 Nm-t biztosítva. Mindez önmagában is jól hangzik, de az 5,1 másodpercre ígért 0-100-as sprint tudatában még izgalmasabb lehet. A hírek szerint egyébként – bár hivatalos megerősítés egyelőre nincs – minden jel arra mutat, hogy egy N verzió is megszülethet, ami akár a Kia EV6 GT-ből már ismerős 585 lóerős hajtásláncot is megkaphatja, ezzel akár 3,5 másodperc alatti 0-100-as sprintet biztosítva.

Az autó egy úgynevezett „EV Performance Tune-up” rendszert is tartalmaz, ami egy személyre szabható vezetési üzemmódra hasonlít, de olyan jellemzőket lehet állítani a segítségével, mint kormányzás, a motor teljesítménye vagy éppen a gázpedál érzékenysége. A töltés kapcsán a 800 V-os technológia hozza el a „megváltást”, hiszen akár 350 kW-os DC gyorstöltést tesz lehetővé, amivel 10-ről 80 százalékra mindössze 18 perc alatt felpumpálható az autó – az persze más kérdés, hogy sok ilyen töltő egyelőre nem elérhető.

Csalóka lehet a látvány: bizony nagy autó az Ioniq 6 - galéria

Természetesen vezetéstámogató és biztonsági rendszerek terén is a maximumot hozza majd az Ioniq 6, hiszen a félig önvezető rendszeren túl kormányzási beavatkozásra is képes például a holttérfigyelővel összedolgozva, de van távirányítású parkolás és minden egyéb is. Az Ioniq 6 valószínűleg már csak 2023-ban kerül az utakra, és bizonyosan drágább lesz, mint az Ioniq 5, így a belépőmodell is 20 millió forint környékén lehet majd.