Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Ahogy a Peugeot a szintén Genfben bemutatott 2008-cal, úgy járt el a Renault a Captur (ejtsd: káptür) esetében. A márka fogta a kisautóját és magasabb lábakra ültette, miközben a dimenziók megnövelésével családbaráttá tette azt. Hogy milyen lett a végeredmény? Az autót kipróbáltuk, úgyhogy rövidesen kiderül.

A nőies és a férfias verzió - galériaA formákat tekintve bizonyára vajmi kevesen panaszkodnak majd. Bár ezen terület megítélése erősen szubjektív, a fogyasztói visszajelzések alapján kijelenthetjük, hogy a Renault erősen teljesít ilyen fronton. Ráadásul a Captur nem csupán örökölte kistestvérétől a vagány vonalakat, hanem magasabb kialakítása révén férfiasabban hordozza magán azokat. Ez pedig egy olyan szegmensben, ahol a különc Nissan Juke mellett az inkább nőies vonalakkal rendelkező MINI Countryman, Opel MokkaPeugeot 2008 trió harcol a kegyekért, a Captur a Chevrolet Trax mellett vállvetve nagyobb eséllyel küzdhet a családi autó szerepéért is.

Kompakt méretek, tágas belső tér - a Captur variálhatóságával kiemelkedik

A külső méretek terén az alsó szegmensbe kerül a Captur a maga 4,12 méteres hosszával, viszont a konkurensek többségénél nagyobb a 'rombuszos' 2,6 méteres tengelytávja. A modell az 1,77 méteres szélességét jól kamatoztatja, így a széltében kissé szűkös Peugeot 2008-hoz képest itt öt centiméterrel nagyobb vállteret kapunk. Ha már a centiknél tartunk, a 200 mm-es hasmagassággal is mintha csak a konkurensekre reflektálna a Renault – ez az érték 80 mm-rel több az alapot adó Clio hasonló adatánál.

Minőségi elemek és Clio-hangulat fogad belül

Jól variálható a csomagtartó - galériaAhogy azt már lassan megszokhatjuk, a kompakt külső méretek ellenére belül nagyon jó térkihasználás fogad minket. Elöl bárki kényelmesen ülhet, de hátul is bőven elegendő a lábtér – viszont a fejtér 1,85 méteres magasság felett szűkössé válhat, így ebben a számban a legújabb konkurensek (a Nissan Juke-ot leszámítva) azért jobban teljesítenek. Viszont az üléspad 16 centiméteres úton tologatható, melynek köszönhetően a 365 literes csomagtartót a bőséges lábtér feláldozásával 455 literesre növelhetjük. A piros pont itt tehát a Capturnak jár, ráadásul a hátsó ülések előrehajtásával 1,24 köbméteresre bővíthető raktérben az utasoldali ülés ledöntésével igazán hosszú tárgyakat is elhelyezhetünk. Viszont a csomagteret teljes méretűre bővítve azt is megállapíthatjuk, hogy az ülések nem dőlnek síkba, és a 2008-hoz képest magasabb, szűkebb rakodónyíláson át pakolhatunk.

A mosógépet is meglátogathatjuk veleMindez viszont vajmi keveset számít, ha szerelembe esik az ember. Erre pedig a Captur esetében még könnyebben hajlamosak lehetünk, ugyanis külső és a belső kialakítást nagymértékben variálhatjuk. Kívül kérhetünk fehér, fekete vagy narancssárga kontrasztszíneket, miközben a belső anyagok – az üléskárpit, a kormány burkolata, a műszerfali betétek – széles választékban rendelkezésre állnak. Érdekes megoldás, hogy az ülések első részén lévő kárpitot lecipzárazhatjuk, hogy szükség esetén 30 fokon mosva eltávolítsuk belőle az esetleges szennyeződéseket.

A célnak megfelel, de dagonyázni ne vigyük

A Peugeot 2008-hoz hasonlóan a Captur tulajdonosainak szintén be kell érniük az elsőkerékhajtással, amelyhez ezúttal nem csatlakozik differenciálzárat imitáló menetstabilizáló, viszont sokaknak így is meglepő lehet, hogy egy jó abroncsválasztással az elsőkerékhajtás milyen ügyesen képes mozogni, akár lazább talajon is.

Bár az igazi összkerekes kalandokról le kell mondanunk, közúton így is élmény lehet a Captur terelgetése. Ez annak köszönhető, hogy a négykerekű örökölte a Clio jellemzőit a futómű- és kormányhangolás terén is. Kanyarban kimondottan jól tart az autó, miközben a precíz, de szokás szerint érzéketlen kormányzásával élvezetesen terelgethető. Ezért cserébe a hátul néha fel-felütő csatolt lengőkaros futóművel kell megbarátkoznunk, viszont azért általánosan elmondható, hogy a Cliónál lágyabb kompromisszumot sikerült találniuk a tervezőknek, főleg amennyiben beérik a leendő tulajdonosok a komfortosabb 16 colos alap kerékmérettel.

Nem csak formailag élvezetes - galéria

A motortérben nem találunk újdonságot – a Captur kezdetben kistestvére erőforrás-választékával áll rajthoz. A beszállót a közepesre sikeredett 90 lovas 0,9 literes háromhengeres turbómotor jelenti, amely átlagos vehemenciával viszi az üresen 1,1 tonnás modellt.

Nem találunk új ismerőst a motortérbenTapasztalataink szerint a 4,9 literes gyári vegyes fogyasztás kissé optimista – a valóságban legalább 6 literre számíthatunk. Ezzel 4,05 millió forintra adódik a beszálló a Captur világába, ami viszont a gazdag alapfelszereltséget tekintve (pl. a kulcsnélküli rendszer, a 16 colos könnyűfém felnik, a LED-es nappali menetfény stb. mind szériában jár) meglehetősen jó ár. A Chevrolet Trax például a régimódi 1,6 literes, ám 115 lóerős szívó benzinessel hasonló felszereltség mellett kb. 100 ezer forinttal drágább, a már-már prémium beütésű Opel Mokka pedig ikertestvérénél jóval többet kóstál.

A kínálat másik benzines tagját a Mégane-ban ötösre vizsgázott 1.2 TCe adja, amely méréseink szerint képes hozni a 90 lóerős kismoA 120 lóerős csúcsmotorhoz automata jártor fogyasztását, miközben itt 115 helyett 120 lóerővel áll rajthoz. Népszerűségét viszont biztosan jelentősen csökkenti majd az a megkötés, hogy a Clióhoz hasonlóan kizárólag az EDC névre hallgató, hatfokozatú duplakuplungos automatával elérhető az izmosabb benzines.

A menetpróbán sikerült faggatnunk ezt a verziót is. Az inkább komfortosra, mint gyorsra hangolt hajtáslánc 10,9 másodperces 0-100-as sprinttel ruházza fel a Capturt, a motor legnagyobb érdeme a háromhengereshez viszonyítva pedig a sokkal kifinomultabb járáskultúra. Mindez 580 ezer forintos felárral jár (ebből úgy 400-at tenne ki maga az automata), ami viszont már kissé nagy ugrás a pusztán csak teljesítményre szomjazónak. A kézi váltóra azonban egyelőre hiába várunk.

A dízelpaletta is csak a későJobb is és 90 e km után olcsóbb is a dízelbbiekben bővül ki az 1.5 dCi 110 lóerős verziójával, no meg a hatfokozatú kézi váltóval. Addig a 90 lóerős, ötfokozatú váltóval szerelt hajtáslánccal kell megbarátkozniuk az igazán alacsony fogyasztásra vágyóknak. A 3,6 l/100 km-es gyári vegyes étvággyal büszkélkedő, és normakörünket mindössze 4,1 literből teljesítő motor a menetpróbánk során kellemes partnernek bizonyult.

Nem meglepő, hogy az egyenletes teljesítmény-leadású, nyomatékos erőforrás a kínálat legdrágább tagja: 4,73 millióért elvihető, viszont 100 ezer kilométer alatt akár 800 ezer forintos árelőnyt kiautózhatunk vele, vagyis hosszú távon megtérül felára, a várhatóan jobb eladhatóságról nem is beszélve. További spórolást szavatol a Renault sokszor ötös csomagja, melynek értelmében 5 év (vagy 100.000 km) garancia, 5 év ingyenes assistance szolgáltatás, sőt, 5 év (vagy 60.000 km) ingyenes szerviz is jár a típushoz.

Kívül-belül variálhatjuk - galériaAz alapverzióról további 300 ezer forint ellenében ugorhatunk a gazdagabban felszerelt Dynamique szintre, amely lépés indokolt lehet, hiszen ezért az összegért többek között 17 colos kerekeket, kétszínű karosszériát, bőrkormányt, automata klímát, eső- és fényérzékelőt, levehető üléshuzatot, alacsonyabb fogyasztást elősegítő Eco üzemmódot, ülészsebeket és érintőképernyős navigációs rendszert is kapunk. Ezt még számos extrával tetézhetjük, így például tolatókamerával, vagy különleges motorhangot imitáló, ügyesebben navigáló és okosabb R-Link központi rendszerrel gazdagíthatjuk a felszereltséget.

Hogy mire elég mindez a konkurensek fényében, azt hamarosan egy teszt keretében kiderítjük, ám addig is elmondhatjuk, hogy a szűkös hajtáslánc-választék ellenére ígéretes modellt alkotott a Renault, amely megnyerő külsejével, jól használható belső terével és magas szintű szolgáltatásaival jó választás lehet akár kisebb családok számára is.

Renault Captur
0.9 TCe
1.2 TCe EDC
1.5 dCi 90
Lökettérfogat (cm3) 898 1197 1461
Csúcsteljesítmény (le) 90 / 5250 120 / 4900 90 / 4000
Csúcsnyomaték (Nm) 135 / 2550 190 / 2000 220 / 1750
Gyorsulás (0-100 km/h)
12,9 mp 10,9 mp 13,1 mp
Végsebesség (km/h) 171 192
171
Váltófokozatok/típus 5, kézi, SS
6, aut.
5, kézi, SS
Átl.fogy. (l/100 km) 4,9 (B) 5,4 (B) 3,6 (D)
CO2-kibocsátás (g/km) 113 125
95
Hosszúság (mm) 4122 4122 4122
Szélesség (mm) 1778 1778 1778
Magasság (mm) 1566 1566 1566
Tengelytáv (mm) 2606 2606 2606
Üres tömeg (kg) 1101 1180
1170
Csomagtartó térf. (l) 365 - 1235 365 - 1235 365 - 1235
Alapár (Ft) 4.050.000 4.630.000 4.730.000