A MINI komoly márkává nőtte ki magát, mely meglehetősen nagy rajongótáborra tett szert, hiszen pártolói sok esetben látatlanban is képesek bizalmat szavazni a brandnek. A hasonló imázzsal bíró BMW hathatós hátszelével megfeszített vitorlákkal persze már nem is olyan nehéz átszelni az autóipar viharos tengerét, hiszen a kínálat minden darabjáért odavannak a marketinges cselszövésekre fogékonyak, miközben előfordul, hogy a kellemes harmónia az apró minőségi kifogások mellett mégsem áll össze.
Ezúttal a MINI garázsából a legnagyobb modellt, egy Countryman Cooper SD-t állítottunk elő, méghozzá összkerékhajtással, és automataváltóval felvértezve. A kétliteres dízelmotor és az automata duója igazán kényelmes vezethetőséget ígért, mégsem ezért kedvelhettük meg a szerkesztőségnél vendégeskedő MINI-t.
Noha az objektív szemlélet elvárásainak szigorúan igyekszünk megfelelni, a jellegzetes formatervet magukon hordozó brit kisautó – igaz, a Countryman annyira már nem is kicsi – esetében magából a márkából eredő hangulat sem maradhat a felszín alatt. A MINI ugyanis nem csupán egy divatos használati tárgyat bocsát rendelkezésünkre, hanem hangulatot, érzelmeket, és egyedi életérzést társít palettájának minden szereplőjéhez.
Gyakorlatilag nincs olyan, aki ne ismerné a karosszéria sarkaiba tolt kerekekkel megálmodott, kör alakú fényszóiróval és kissé bambulásba forduló mosolyával ránk meredő autókat, melyeket sokan imádnak (egy ismerősöm például igyekszik minden általa látott MINI-t lefotózni). Kevés olyan arculattal rendelkező márka van manapság, amely képes lenne ennyire egyediként megőrizni magát, pedig az angolok erre még rá is tesznek egy lapáttal, hiszen kínálatuk folyamatosan bővül, egyre szélesebb a paletta, elég csak a most érkező Pacemanre gondolni, amely tesztalanyunk kupésított testvéreként lép majd színre.
A MINI szakemberei tehát roppant jól végzik a dolgukat, ám minderre nem lennének képesek a BMW áldásos segítsége nélkül. A bajorok igen komoly technikai hátteret biztosítanak a retro kisautókhoz, többek közt fedélzeti rendszerek és motorok terén a németek tudása és tapasztalata aranyat ér.
Az eddigiekkel összhangban a Countryman sem lóg ki a klasszikus MINI-k sorából, sem stílusát, sem az általa közvetített életérzést tekintve. Persze azért a mérete már annyira nem emlékeztet a háromajtósra, hiszen 4110 mm-es hosszával majd’ 40 centiméterrel licitál rá kisebbik testvérére. A növekedésért cserébe viszont sok-sok hellyel és praktikummal kecsegtet a Countryman, ráadásul a plusz két ajtó által nyújtott praktikum sem utolsó a sorban.
S valóban, az ötajtós karosszéria létrehozásához alaposan fel kellet fújni a MINI formát, ami valahogy úgy is néz ki, mintha túlpumpálták volna a háromajtós verziót. A jellegzetes formai és részletmegoldások viszont hamisítatlan MINI külsővel ruházzák fel a nagyító alá tett modellt. A kör alakú fényszórók, a hűtőmaszk formája, a kerékjárat fölé biggyesztett króm dísz, a kilincsek, de még feketére fújt tető is a MINI szellemiségét sugározza.
Az összkép tehát abszolút egységes és tipikus elemeket tartalmaz, ráadásul a megrendelő tényleg ezerféle konfigurációt állíthat össze a különféle színkombinációk, csíkok, és kiegészítők segítségével.
Minderre tökéletesen rímel az utastér, amely ugyanolyan határozottan sugározza származását, bár éppen ketté is osztja a szemlélők táborát. Van, akinek kifejezetten tetszenek a MINI retro kapcsolói, a szó szerint tányér méretű kilométeróra, a jellegzetes középkonzol, az ovális formát kiadó ajtókárpitok, valamint a Miki egér fejét mintázó együttes, míg mások a kritizálható ergonómia miatt csak a fejüket csóválják. Ez pedig kifejezetten jó jel, hiszen a MINI összességében véleményalkotásra, érzelmek és észérvek összevetésére ösztökél.
Vidám és látványos a kis terepes, miközben a belsőépítészet sem szenved jelentős csorbát, kis megszokást után rutinosan tudjuk kezelni a Countryman műszerfalát is. A kárpitok jópofák és jó anyagokból vannak, a műszerfal összeszerelési minősége ellenben átlag alattinak értékelhető, hiszen több helyen mocorog és recseg a burkolat.
A szigetelés sem tökéletes, amit hangerőmérésünk bizonyított: 130 km/-nál már majdnem 70 decibelt jelzett a műszer, ami ebben a kategóriában magasabb az elvártnál.
Maga az utastér pedig az autó 4,1 méteres hosszát meghazudtolóan tágas, akár elöl, akár hátul próbálunk elhelyezkedni, kellemes tér áll rendelkezésre és még a magasabb utasoknak sincs okuk a szemöldök ráncolására. Emellett a hátul ülők olyan különc helyzetbe kerülnek, hogy maguk is állíthatják az ülések támláinak dőlésszögét, illetve maga az ülés sínen csúszik, így valamennyire a csomagtartó méretével is trükközhetünk, igaz, a poggyásztér alapjában véve sem szűkös, és jól pakolható.
(Lapozva kiderül, mi a gyengéje a MINI formás ötajtósának, illetve hogy ezt ellensúlyozzák-e a pozitívumok.)