Tesztek

A Nissan luxusmárkája az elmúlt években magas minőségű, élvezetesen vezethető modelljei mellett leginkább nagy teljesítményű benzinmotorjairól volt híres, amelyektől fogyasztásuk miatt az átlagos európai vásárlók ódzkodtak kissé – gondoljanak csak bele, a hazai bevezetéskor 320 lóerősnél gyengébb Infinitit nem lehetett vásárolni. A japánok aztán tavaly gazdaságilag nagyot durrantottak háromliteres dízelmotorjukkal, amellyel a vadonatúj M30d-ben mélyrehatóan megismerkedhettünk. Az „M” párosításával nem vett le minket lábunkról a hajtáslánc, úgyhogy kíváncsian vártuk, hogy az összkerékhajtású EX30d-ben miként teljesít.

A 30d motorral Európának kedvez az InfinitiTavalyi EX37 tesztünkben már bemutattuk a márka kisebbik összkerekes crossoverjét, amely egy egészen érdekes teremtmény – az európai (s így a hazai) vásárlók talán nehezen értik küldetését, ami nem is csoda: látszik, hogy a gyártó a típust elsősorban tehetős hölgyeknek szánta, mégpedig főleg a tengerentúlra. Már az első együtt töltött percek során feltűnik, hogy bizony nem a helykihasználás bajnokáról beszélünk: tisztességes külső méretei ellenére utastere (főleg hátul) szűkösebb, mint egy nagyobb kompakté, csomagtartója úgyszintén. De el kell fogadni: az Infiniti nem családi málhásnak szánta a típust, hanem egy kissé megemelt hasmagasságú, divatos prémiumterméknek.

A 30d motorral Európának kedvez az InfinitiTavalyi EX37 tesztünkben már bemutattuk a márka kisebbik összkerekes crossoverjét, amely egy egészen érdekes teremtmény – az európai (s így a hazai) vásárlók talán nehezen értik küldetését, ami nem is csoda: látszik, hogy a gyártó a típust elsősorban tehetős hölgyeknek szánta, mégpedig főleg a tengerentúlra. Már az első együtt töltött percek során feltűnik, hogy bizony nem a helykihasználás bajnokáról beszélünk: tisztességes külső méretei ellenére utastere (főleg hátul) szűkösebb, mint egy nagyobb kompakté, csomagtartója úgyszintén. De el kell fogadni: az Infiniti nem családi málhásnak szánta a típust, hanem egy kissé megemelt hasmagasságú, divatos prémiumterméknek.

A szűkös utastér luxushangulatot árasztÉrződik is minden elemében az igényesség, amihez egy mostanság igazán különlegesnek számító masszívság-érzet is társul; az utastér anyagai remek minőségűek, az összeszerelés párját ritkítja, s a kezelőszerveket igen-igen jó érzés működtetni. A kedvencem a határozott, tökéletesen súlyozott indexkar volt, amihez foghatót semmilyen más márkánál nem láttam – illetve az egyszerű rajzolatú, tökéletes méretű és fogású, finoman bőrözött kormánykerék, amit bármelyik másik autóba magammal vinnék. A luxushangulatot tetézi a középkonzol elegáns, kézzel festett jávorfa berakása (bár itt meg kell jegyeznem, hogy méltatlannak találom az ajtóbetéteknél használt, eltérő sötét színű „alap” fautánzatú betéteket), valamint a nagyon kényelmes, ámbár 185 centis magasság felett némileg alulméretezettnek tűnő elektromos fotelok tömény bőrillata.

A formavilág ízlés kérdése: egyeseknek kimondottan tetszik a berendezés, de a kesztyűtartó feletti három függőleges vájat megosztotta a véleményeket az ovális légbeömlőkhöz hasonlóan, míg az igényes Infiniti-óra mindenkinek elnyerte elismerését. Egy biztos: a klasszikus, ergonómiailag hibátlan belsőn azért már látszik, hogy nem egy vadonatúj fejlesztésről beszélünk, főleg akkor, ha rögtön utána átülünk az „M” csodás, díjnyertes utasterébe. Az ülések mellett különben a kartámaszok is kényelmesek, tárolóhelyet pedig bőven találunk. A széles középkonzol okozta szűk lábtér már nem nyerte el tetszésemet, a fedélzeti számítógép műszerfal mellett elhelyezett kezelőgombjaihoz, illetve a különben remekül szuperáló, minőségi központi szórakoztató rendszer néhol átgondolatlan menürendszeréhez hasonlóan. Apropó: a 18 milliós csúcskivitel 360 fokos kamerarendszere rendkívül hasznos és finom opció – ennyire teljes rendszert szinte senki nem kínál.

De nem foglalkozom többet olyan dolgokkal, amikről már mind-mind olvashattak korábbi tesztünkből, így a szűkös hátsó lábtéren, valamint a mindössze 340 literes csomagtartón sem lovagolnék többet (itt hozzátenném, hogy a lapos puttony azért valahogy csak-csak elnyelte négy személy nyaralási cókmókját), amelynek bővítése

De nem foglalkozom többet olyan dolgokkal, amikről már mind-mind olvashattak korábbi tesztünkből, így a szűkös hátsó lábtéren, valamint a mindössze 340 literes csomagtartón sem lovagolnék többet (itt hozzátenném, hogy a lapos puttony azért valahogy csak-csak elnyelte négy személy nyaralási cókmókját), amelynek bővítése A csomagtartó csak 340 literes, de jól pakolhatóután a hátsó, 1/3-2/3 arányban dönthető üléstámlákat elektromotorok húzzák vissza helyettünk alappozíciójukba, akár a csomagtérből, akár a váltó mögül vezérelve. Lépjünk is tovább: cikkünk valódi apropója a sokakat izgató új hajtáslánc.

Nem titkolom, hogy a háromliteres V6-os dízelmotor meggyőző paraméterei ellenére elég nagy hátránnyal indul. Ennek oka nem más, mint az EX37 ínyenceknek való 3,7 literes, 320 lóerős szívó benzinese, amely kedvenc motorjaink egyike. Annyira szeretem a csodálatos orgánumú, akár 7500-ig forgó gépet, hogy - pozitív értelemben - még a hideg is kiráz, ha rá gondolok. Egyszerűen minden autónak karaktert ad, amibe a japánok beszerelik; de még milyen karaktert?! Persze tudjuk, a realitás ellene szól, ráadásul nem egy sportautóról beszélünk - elvégre a másik oldalon 1,2 millió forinttal alacsonyabb ár, 3 literrel alacsonyabb fogyasztás és jobb várható értéktartás növeli a gázolajos esélyeit.

(Lapozzanak és kiderül, hogy lehet az EX pazarló és étvágytalan, illetve halk, ám hangos is egyszerre.)