Nem kell ahhoz még élőben sem látni az EX-et, hogy tudjuk: tervezéskor célközönségnek jó részben az amerikai háziasszonyokat szánta a gyártó. A végeredményt elnézve viszont vagy nagyon tökösek lettek odaát a fehérnépek, vagy mi puhultunk el – utánajártunk.
Felnőtt kupé Infiniti értelmezésben - galériaBizony valóban nem csupán egy nyugodt többcélú autóról van szó. Azzal talán még nem okozok nagy meglepetést, ha kijelentem: az Infiniti EX kategóriáján belül van annyira sportos, mint a márka bármely terméke. És hogy milyen valójában? Egészen biztosan megosztó.
Az egész a formánál kezdődik. A tervezők annyira egyértelműen szépet és harmonikust alkottak, hogy sokan biztosan hiányolják belőle a nagytestvér finoman brutális egyediségét. Lágy ívek, macskaszemek, szelíd domborulatok - egyedül a két öklömnyi kipufogó és a kupésított tetővonal teszi sportossá a képet. Persze a nőies formaterv egy autó esetében nem bűn – nézzék csak meg mondjuk a Ferrari California domborulatait.
A navigáció továbbra is nagyszerűBelül a szokásos Infiniti elemekkel találkozunk, egyedüli változást a korábban tesztelt modellekhez képest a kormány mögött megbújó váltófülek hiánya hozta (mi mondjuk nem hiányoltuk őket), valamint az ülések más (középen durvább bőrből kialakított) szabása. Azért itt is vannak egyedi részletek, mint például az anyósülés előtt a redőkbe gyűrt műanyag, amely nem aratott osztatlan sikert a teljes szerkesztőségben. Viszont a szintén elérhető barna bőrkárpittal és a kézzel festett jávorfa burkolatokkal rendkívül stílusos és ínyenceknek való belső teret hozhatunk össze, úgyhogy kicsit sajnáltam is, hogy a tesztautó leragadt a konzervatív ezüstmetál – fekete külső - belső színkombinációnál.
Ha már a sajnálnivalóknál tartunk: hiába többcélú, magasított autó (a hivatalos anyag szerint felnőtt kupé) az EX, sajnos a helykínálat egyértelműen szerényebb, mint a G szedánban. Azért komoly panasszal nem illethető, de a hátsó láb-, és fejtér egyaránt lehetne egy árnyalatnyival nagyobb, és a csomagtartó 340 literes térfogata is a legkisebbek között van. Utóbbi legalább könnyen bővíthető az ülések ledöntésével (pontosabban kirobbantásával), melyek aztán – ha már nincs szükség a közel 1,2 köbméteres raktérre - szépen elektromosan visszamotoroztathatóak.
De ha beülünk és beindítjuk a már hidegen is szívmelengetően hörgő V6-ost, valószínűleg megfeledkezünk minden egyébről. Az EX-ben ugyanis nem ülünk túl magasan (ebből a szempontból talán leginkább a BMW X1-hez hasonlítható) és azonnal körbevesz minket az autó, saját részévé integrál. Már csak ezért is remek érzés vezetni, a jó ismerős hajtásláncon pedig ezúttal sem találtunk kifogást. Sőt, őszintén szólva a kissé bosszantó váltófülek száműzésével még jót is tettek a mérnökök: még nagyobb szabadsággal tekergethetjük a G sorozatból származó, ám nem változó áttételű kormányt, miközben a hétsebességes automataváltó (amely a típusnál széria) meglepő és kissé érthetetlen módon még készségesebben teljesíti óhajunkat.
Itt azért még lehetne nagyobb - galériaMárpedig az – ha úgy tanítjuk az intelligens váltót - lehet nyugodt, kulturált közlekedés, vagy sportmódba átbillentve igazi őrjöngés is. A 3,7 literes, 320 lovas V6-os benzinmotor ugyanis az EX-et is kellően megbolondítja, sőt, kategóriája egyik legerősebb modelljévé teszi. A hangja pedig fenomenális. A kimondottan sportosnak szánt Opel Insignia OPC ilyen téren elbújhat a „kis” Infiniti vidáman reszelős üvöltése mellett, és jól is teszi a bujdosást, ugyanis az EX – tessék meglepődni – méréseink szerint álló helyzetből 120 km/h-s sebességig gyorsulva már 3 tized másodpercet ad még a legügyesebben váltó OPC tulajdonosnak is, sőt, a sebességet fokozva tovább növekszik a különbség (amely valószínűleg a végsebesség közelében már szép lassan elolvad az EX nagyobb légellenállásának köszönhetően).
A hajtáslánc ezúttal is pazar - galériaAzt azért hozzátenném, hogy "szívó" motorról beszélünk, vagyis rugalmasságban persze nem tudja felvenni a versenyt mondjuk az Opel V6-os turbómotorjával, ám ha gyorsan akarunk menni, úgyis elég egy padlógáz; az automata serényen visszakapcsol, és már élvezhetjük is a remek motor disszonáns, vad fanfárját. Bár sokan biztosan megköveznek ezért, de azért a fogyasztás sem halálos. A 320 lóerő, az automataváltó, a viszonylag magas önsúly, és az összkerékhajtás fényében nem vészes a 11 literes normafogyasztás; higgyék el, a nagy szívó benzines hangja, kulturáltsága és ereje megéri ezt a kis többletráfordítást. Egy hasonló teljesítményű dízel sem enne sokkal kevesebbet.
Azt már tudjuk, hogy a gyorsítás versenyszámában jól szerepel az EX, de a többi menetdinamikai tulajdonsággal még adós vagyok. Itt tudni kell, hogy a modell – pozicionálásának megfelelően – nem kapható a különösen sportos S verzióban; ezzel a friss G37 kabrió mellett egyedüliként van a palettán. A gyakorlatban az "S" betű hiánya többek között a hatalmas, elöl 355, hátul pedig 350 mm-es belsú hűtésű féktárcsák (és elöl négydugattyús féknyergek), az aktív kormányzás, a nagyobb kerekek, valamint a sportfutómű nélkülözését jelenti.
Azért így sem szerény méretű fékeket kapunk, a futómű pedig továbbra is inkább jó kompromisszum, mint erősen komfortorientált megoldás. Így a közvetlen vezethetőség révén nagyon jókat kanyaroghatunk az EX37-tel, amelyet vezetni sokkal nagyobb élmény, mint nagytestvérét, az FX-et. A határai a kategóriához mérten messze vannak, és forszírozott tempónál is inkább semleges viselkedés jellemző rá. Azért persze egy jól hangolt személyautóval tempósabban abszolválhatók a kanyarokkal telitűzdelt szakaszok, így márkán belül a G szedán is jóval nagyobb menetdinamikai tartalékokkal rendelkezik. Ennek ellenére azért megértem azokat, akik a manapság divatos, magas felépítés oltárán feláldozzák a valamivel nagyobb helykínálatot és a kanyarképességek egy részét.
Hiányzik testvérei árelőnye - galériaMégis, azért sok racionális indokot nem lehet találni az EX mellett egy G-vel való összehasonlításban, ugyanis a tágasabb, dinamikusabb, valamivel jobban felszerelt és kevesebbet fogyasztó, illetve kanyarban dinamikusabb szedán egymillió forinttal olcsóbb is nála. Mindez azért van, mert a kisebb puttonyos modell valamilyen furcsa okból kifolyólag nélkülözi a márka többi autójára jellemző, a felszereltség tükrében rendkívül kedvező árképzést.
A közvetlen konkurensek mezőnyében azért így sem kell pironkodnia az EX37-nek, ugyanis szinte mindegyiknél alacsonyabb az ára, ráadásul a német prémiumgyártók egytől-egyig gyengébb teljesítménnyel kínálják hasonló modelljeiket. Míg a sokkal rövidebb (de utas-, és csomagterét tekintve valamivel tágasabb), „mindössze” 258 lóerős BMW X1 28i ugyanolyan felszereltséggel közel hasonló áron kínálja magát (16,1 millió, illetve 19 millió a tesztautóhoz hasonló szintre felszerelve), addig nagytestvére, az X3 már egy millióval drágább – igaz, a 272 lóerős sorhatossal. A teljesítményben ugyanerre képes Mercedes GLK350 opcióktól függően 17,5 és 21,8 millió forint között mozog, míg a Q5 3.2 FSI 17,3 és 21,4-es értékeivel szintén a drágább kategóriát képviseli.
Aki tehát sportos crossoverre/SUV-ra vágyik - és nem jár piacolni -, az új BMW X3 megjelenéséig egészen biztosan nem talál jobbat, viszont a komfortot, a tágasságot, vagy éppen a terepképességeket előnyben részesítők mással járhatnak jobban – tesztalanyunk inkább a szegmens lendületesebb végletét képviseli. Viszont ez nem szól ellene, ugyanis az EX37 éppen olyan, amilyennek az Infiniti akarta: egy 320 lóerős, kifinomult, prémium „felnőtt kupé”. Akinek ez imponál, bátran voksoljon rá, nem fog rosszul járni.
Néhány szóban: A visszafogott külső ellenére is hamisítatlan Infiniti az EX is – imádnivaló motor, tökéletes hajtáslánc, a kategóriához képest jó vezethetőség és nagyobb teljesítmény annak a jutalma, aki a nem valami nagyvonalú térkínálattal meg tud barátkozni. Jó ajánlat egy erős mezőnyben, de terepre nem való. | ||||||
Előnyök: Remek alapfelszereltség; Kirobbanó motorerő; Nagyszerű motorhang; Vállalható fogyasztás; Okos automata; Jó futómű; Élvezetes vezethetőség; Kulturáltság
Hátrányok: Hátul viszonylag szűkös helykínálat; Alaphelyzetben piciny csomagtartó, az Infiniti többi modelljéhez képest kissé magas ár