Ha azt mondod, Toyota, rávágom, hogy Prius, Corolla vagy Yaris, esetleg Land Cruiser… na de a fiatalabb, fiatalosabb korosztályt már nem ezek a típusok mozgatják meg. Manapság inkább már a trendeknek megfelelő crossovereket keresi mindenki. A japánok pedig nem hagyják ki a ziccert, és persze kiszolgálják az ő igényeiket, mégpedig minden szinten – ezúttal a kis Yaris emelt verzióját, az Aygo X érkezéséig a belépő méretkategóriát képviselő Yaris Crosst fogtuk vallatóra, elsőkerékhajtással és hibrid rendszerrel felvértezve.
A Toyota még tavaly mutatta be az általuk egyenesen a következő időszak egyik legfontosabb európai újdonságaként emlegetett modellt, a Yaris Crosst. Eredetileg a 2020-as márciusi Genfi Autószalonon debütált volna a kis crossover, de a világjárvány miatt egészen eddig kellett várnunk arra, hogy hazánkban is kipróbálható legyen a típus. Megérte? Előre elárulom, hogy abszolút, de már a mustrát megelőzően is borítékolható volt, hogy a kis crossoverek népszerű kategóriájában erős alapértékekkel indul a márka, így nagy mellélőni nem is lehetett volna.
Igazán dögös lett a Toyota fontosnak szánt és vélhetően azzá is váló kis crossovere
A Yaris alapokra épülő crossover sűrű mezőnybe érkezett. Olyan ellenfelekkel kell megküzdenie, mint a Volkswagen T-Cross (és rokonai, a Seat Arona vagy a Skoda Kamiq), a Ford Puma, a Kia Stonic / Hyundai Kona testvérpár, folytatva a sort a Citroёn C3 Aircross, a Peugeot 2008 és a Renault Captur, vagy akár a Fiat 500X, illetve a Távol-Keletről a Mazda CX-3, illetve a SsangYoong Tivoli. És ez a lista még csak nem is teljes.
Gyakorlatilag 25 éve, a RAV4 megjelenésével kezdődött a SUV-mánia, öt éve mutatták be a C-HR-t, és most – meglepően későn – hozták ki a kisautós technikára épített emelt járművet. A Yaris Cross a gyári kommunikáció szerint a Yaris és a RAV4 keveréke. A TNGA (Toyota New Global Architecture) padlólemezt használja a Cross verzió is: az alapjait adó Yarishoz képest 3 centivel nagyobb szabad magasságot ad, és természetesen az üléspozíción is emeltek. 4180 mm-es hosszával, 1765 mm-es szélességével, 1560 mm-es magasságával jól illeszkedik a kategóriába, a 2560 mm-es tengelytávot pedig a Yaris-tól örökölte.
Szép grafikájú rendszer fut a központi kijelzőn - rég vártunk erre
Motorterében a Toyota Hybrid rendszerének immáron sokadik generációja bújik meg: az új 1.5 Hybrid Dynamic Force ugyanabba a TNGA családba tartozik, amibe az új kétliteres hibrid a Corollában vagy a C-HR lemezei alatt. Itt már a benzinmotor is különleges, noha a japánoknál is szívó egységről beszélünk. A 1,5 literes, hosszúlöketű háromhengeres benzines természetesen Atkinson ciklusú motor, 14.0:1 kompresszióval és a gyártó szerint mintegy 40%-os termikus hatásfokkal.
Az Atkinson ciklust a Toyota úgy valósítja meg, hogy a szívószelepeket tovább nyitva tartva visszaprésel némi keveréket a szívócsatornába, ezáltal rövidül a sűrítési ütem, hozzá képest hosszabb lesz a munkavégzés, azaz mintha változó löketű lenne az erőforrás. Mindez sokat dob a hatékonyságon, ám közben az elérhető csúcsteljesítmény visszafogottabb. Itt például 92 lóerő és 120 Nm áll rendelkezésre, utóbbi már 3600-as fordulatnál, egészen 4800-ig.
Nagyautós műszerfal a kis crossoverben
A japánok modelljében a már ismert, bolygóműves e-CVT dolgozik a lineáris gyorsulásérzet és a csendes működés érdekében. A Yaris Crossban két motor-generátor dolgozik – az egyik az első tengelyhez kapcsolódik és a jármű hajtásra is használható, a teljes sebességtartományban. Teljesítménye 59 kW, maximális forgatónyomatéka 141 Nm. Ez a villanymotor 130-ig önállóan is képes hajtani, afelett már csak besegít a hajtásba.
A fékezéskor keletkező és a benzinmotor által termelt energia egy 48 cellás, 177,6 V névleges feszültségű lítium-ion akkumulátorban tárolódik. Utóbbi a kisfeszültségű akkuval együtt a hátsó ülés alá költözött, így a csomagtérből ezek nem vesznek el helyet. Kapacitása 0,96 kWh, ami ugyan nem sok, de a mindennapi használatban tökéletesen elég puffert jelent. A rendszerteljesítmény egyébként 116 lóerő, ami szintén nem túl sok, de egy városi kisautó esetében elegendő.
Az Advanture csomag, a vagány szín, a nagy felni és a kétszínű fényezés mind a látványt fokozza
A Yaris Cross a kompakt hibrid egységnek köszönhetően képes tisztán elektromosan is gördülni, de a rendszer agyát jelentő erőelosztó egység által többféle kombináció is rendelkezésre áll, hogy a belsőégésű motor épp a leghatékonyabb munkapontjaiban dolgozhasson, miközben hajt és/vagy áramot is termel.
A Toyota üdvöskéjénél ki kell emelnünk, hogy az utóbbi években mutatott, főként látványbeli fejlődés már önmagában is nagy érdem, hiszen annak dacára, hogy a legnagyobb autógyártóként emlegetjük a világon, sokáig a szürkeség szomorú várába zárkóztak a japánok. Azonban legyőzve mindezt nemrégiben új lendületet kaptak, aminek a Yaris Cross immáron a sokadik eredménye.
Elöl tágas, hátul már kisautós a Cross
A japán kishibrid megjelenése minden eddiginél vagányabb és marconább. Fel lehet fedezni néhány közös pontot az aktuális Corollával, Yaris-szal, de a Cross is megkapta a saját, egyedi stílusát, amit az egyszerű, de morcosra húzott – természetesen akár teljesen LED-es – fényszórók, a méretes, s egyben jellegzetes formájú hűtőrács, a kerekded profil, a szélesen domborító kerékjárati ívek és a különleges, fekete betéttel összekötött hátsó fényszórók adnak. A kéttónusú fényezés és a méretes keréktárcsák már csak a habot jelentik a tortán, de nem túlzás azt állítani, hogy egy visszafogottabb konfigurációban is igazán jól mutat az új Yaris Cross.
Odabenn is inkább a kerekded formák dominálnak, s noha a műszerfal alapformája a Yarisból ismerős lehet, azért több pontos is fontos előrelépésről kell beszámolnunk. A középkonzol tetején található, táblagépszerű multimédiás kijelző is az egyik ilyen, és mindeközben elhelyezése miatt kissé talán megosztó is. Mindezt félretéve azonban kiemelendő, hogy a gyártó új multimédiás és információs rendszere fut rajta: a logikus menü az elődökkel és a korábbi Yaris tesztpéldányok egységével szemben végre szép grafikákat vonultat fel.
A csomagtér szerencsére már-már kompaktos
A multimédiás rendszer egyébiránt képes kezelni az Andorid Auto és Apple CarPlay szoftvereket is, de kérhető vezeték nélküli mobiltöltő vagy fűthető kormánykerék. A tesztpéldányból nem maradt ki a kiskategóriában ritkaságnak számító, méretes head-up kijelző, ami ráadásul a szélvédőre vetít.
A beltérben egyébként nagyon is korrekt minőségű anyagokkal találkozhatunk: az ajtópanel innovatív, de leginkább szokatlan módon filcborítást kapott, a műszerfalpanel pedig puha tapintású, még barátságosabbá téve a környezetet. Az óracsoportot a kis Yaris helyett a nagyobb Corolla és RAV4 modellektől örökölte tesztalanyunk, ami ugyancsak szerepet játszik abban, hogy a Crosst a kis méretkategóriához képest komolyabb autónak érezzük.
Hibridként, elsőkerekes hajtással szimpatikus a kis Toyota
A helykínálat a tengelytávnak és szélességnek köszönhetően teljesen rendben van a kategória keretein belül, a csökkenő magasság pedig a fejtér tekintetében sem jelent gondot. Bár hátra a kisautósan kurta lábtér miatt inkább kisebb termetű vagy gyermek utasoknak ajánljuk a hosszabb távú beférkőzést, elöl mindenképp teljes értékű és tágas érzetet kelt a kellemesen, közepesen magas üléspozíciójú Yaris Cross. A csomagtér tekintetében kis pozitív meglepetés, hogy kompaktos kapacitással találkozunk a padlóburkolat alatti rekeszt is számítva: 397 liter áll rendelkezésre, ami az ülések döntésével köbméter felettire is bővíthető.
A Yaris Cross hibrid hajtásán valóban érződik a sok éves munkával összehozott kiforrottság, nincs is rá jobb szó – zavaró megtorpanásokkal nem találkozunk, minden kifinomultan és gördülékenyen működik. A 1,5 literes háromhengeres szerencsére kellőképp elszigetelve a háttérben dolgozik, így nem lehet panaszunk a jellegzetes hangszínére, ráadásul nem is üzemel általában túl sokat, amikor igen, akkor pedig igyekszik alacsonyabb fordulatszám-tartományokban maradni.
Formai jegyeket is örökölt az alapot jelentő Yaristól
A relatíve kis kapacitású akku ellenére a hatékony visszatöltésnek köszönhetően sokszor és érzésre sokat tud tisztán villannyal haladni a kis crossover, amikor pedig erőre van szükség, megjön a hangja és lépdel. Annak dacára, hogy manapság szerénynek számít a 116 lóerős összteljesítmény, a 0-100 sprint 11,2 szekundum alatt megvan, azaz a forgalom ritmusához elegendő, ráadásul ez a fajta adat nem képes érzékeltetni a hibrid rendszer kellemes rugalmasságát.
És vitán felüli, hogy takarékosságban élen jár a Yaris Cross, még így a magas építésmód ellenére is. Városban és onnan kicsit kimerészkedve is könnyedén marad a 3.5-4.5 literes tartományban, országúton 4.5-5 litert, pályán már a nagy homlokfelület miatt 6.2-6.5 litert gurít le a torkán.
A vezetési élményt tekintve azonban nem érdemes forradalmi képességekre számítani. Kisautós, hibrid miliőjükkel inkább a nyugodt mindennapi közlekedést szolgálják, ennek megfelelően nem kanyarbajnok, mindinkább a komfortra van hangolva. Kormányzás és futómű tekintetében azért tény, hogy egészen pontos és reszponzív a Yaris Cross, de persze elég távol autózunk a sportosságtól.
Összességében érezhető, hogy a Toyota az ígéretének megfelelően mindent beleadott, hogy meghatározó modellt építhessen: ahogy a Focus ellenében előlépett a Puma, úgy jóformán a Corolla ellenében sem restek a vásárlók Yaris Crosst nézni. Hiszen akinek nem érdekes a hátsó sor, az lényegi kompromisszummal nem találkozik. Ennek fényében mi is abban látjuk a lehetőséget, hogy a kisebb családok, fiatalok találják meg a divatos kis crossoverben a választásuk, ahogy a kirepült ifjak miatt immár ismét kettesben maradó idősebb párok esetében is vonzó alternatíva lehet.
Erős, jó ajánlatot hozott a Toyota Yaris Cross
Jelenleg 7.850.000 Ft a hibrid hajtású Yaris Cross belépőkártyájának ellenértéke, azonban tény, hogy a józan, normaszintnek megfelelő felszereltségért mélyebben kell a pénztárcába nyúlni: a korrektül extrázott verzió is 8,5 millió alatt tud maradni, noha a JBL hifivel és minden földi jóval ellátott tesztpéldány vételára már valamivel 11 millió felett jár.
A sima 125 lovas szívó háromhengereshez képest a hibrid felára egyébiránt 1,2 millió Ft, míg az összkerékhajtásért kerek 1 milliót kér a Toyota. Öntöltő hibridet, azaz igazi ellenfelet alig találunk a szegmensben, a konnektorra lógatható Renault Captur E-Tech plugin jelenleg pedig készlethiány miatt nem elérhető. A szemerkényivel tágasabb és erősebb, 141 lovas Hyundai Kona 1.6 GDI Hybrid azonban már 9.5 milliótól indul, ami jól példázza, mennyire jó ajánlattal indít a Toyota. Azt már alig merem leírni, hogy az ugyancsak 115 lovas Suzuki Vitara Hybrid is 9,5 milliós induló árral próbál halászni a zavarosban
Néhány szóban
A Toyota minden kétséget kizáróan nagyon fontos modellt keltett életre az új Yaris Cross életre hívásával, mi pedig nem apróztuk el, rögtön a vélhetően legnépszerűbb hibrid verzióra csaptunk le. Kaptunk egy dögös, naprakész formatervet, ami a generációkon át fejlesztett, stabil, megbízható és nagyon takarékos hibrid hajtást hordozza magában. Az elöl tágas utasterű, korrekt csomagtérrel rendelkező Yaris Cross ráadásul árban is erős ajánlatot jelent.
Előnyök: Izgalmas forma; Jó minőségű, elöl tágas utastér; Kicsit feszes, de korrekt futómű; Jó ár/érték arány; Kellemes és takarékos hibrid hajtáslánc
Hátrányok: Hátul szűkösebb; Háromhengeres motorhang terhelésen; Extrákkal jelentősen növelhető vételár


