A DS5 lemezei alatt ezúttal nem hibrid technika lapult, hanem a BMW-PSA jól ismert 1,6 literes turbómotorja, ezúttal a 200 lóerős verzióban. A korábbiaknak megfelelően a hajtáslánc ezúttal sem okozott csalódást, a négyhengeres egység kifejezetten egyenletesen húz, miközben morcos kipufogóhangjával szórakoztat is. Forgatni túl sokáig nem érdemes, 6000 1/perc felett már kifogy a szuflája, cserébe ugyanakkor az alacsonyabb tartományokban kiválóan használható társra lelünk.
Egészséges ereje 8 másodperces 0-100-as sprintidőre elegendő, tehát abszolút dinamikus, de azért nem tudja palástolni a C4 Picasso alapjaira épített súlyos tömeget, továbbá a nagy, nehéz kerekek is visszavetik valamelyest. Utóbbiak picit a fogyasztást is elcsúfítják, így a 6,7-es gyári vegyes átlaggal szemben nálunk a normakörön 7,1 litert gurított le a DS a torkán, ám a komplett teszt alatt a sok-sok városi etap ellenére is bőven elvolt 8 liter alatt, ami dicséretesnek mondható. Persze a fogyasztásban a jól kiosztott, precízen kapcsolható hatfokozatú kézi váltónak is szerepe van.
Egyszer fenn, egyszer lenn, a példás hajtásláncot ismét dorgálás követi, mégpedig az eddigiek közül tán a legnagyobb. A kissé plasztikus, érzéketlen kormányzás mellé járó futómű egyszerűen túl feszes és élvezhetetlenül kemény, amit állandó felütéssel ad tudtunkra, ráadásul a felfüggesztés zajai túlságosan beszűrődnek az utastérbe. A kellő szigetelés hiánya ront a komfortérzeten, és akkor a nyikogó kuplungról még nem is beszéltem.
A teszt első napján szokás szerint meglátogattam bejáratott, pontos mérővel rendelkező benzinkutamat, hogy a gyári értékre állítsam be az abroncsok nyomását. A túl feszes, kemény hangolás miatt bizakodtam, hogy a szerelők túl magas nyomást lőttek be, ám csalódnom kellett: 5-6 tized bár (!) hiányzott szinte mindegyik kerékből, így innentől kezdve aztán tényleg minden apró úthibára fény derült. Kis túlzással még azt is meg tudtam volna állapítani egy százforintoson áthajtva, hogy fej vagy írás volt-e felül...
A froma győz, a tartalom nem - galériaTudni ildomos, hogy a hibrid verzióval ellentétben a hátsó futómű esetében itt egyszerű csatolt hosszlengőkarokkal kell beérnünk, amelyek a C4-eshez hasonlóan sután viselkednek az autó alatt, a keresztirányú útbordák rettentően megvezetik a széles papucsokon gördülő hátsót.
Mindeközben a játékosság minden formájáról le kell mondanunk: a futómű ugyan kedveli a gyorsabb fordulókat, de a franciáktól megszokott módon az 50 km/h-s tempónál mindenképp bekapcsolódó menestabilizáló berendezés csírájában fojtja el a tapadásvesztés minden apró lehetőségét, méghozzá a kelleténél korábban. Összegezve nem meglepő, ha azt mondom, hogy a megannyi negatívumot már nem tudják ellensúlyozni az előnyök, másképpen szólva a szépség és a különlegesség okán megkötött kompromisszumokért túl nagy árat kell fizetni.
Száz szónak is egy a vége: a mutatvány során sajnos összeomlik a bűvész produkciója, a kezdeti lelkesedés, a logikusan felépített előadás kissé ködbe vész. A szertehullott bűvészdobozért pedig még csak az árcédula sem kárpótol, a DS5 200 lóerős benzinmotoros verziója ugyanis 9,1 millió forintról indul. Normaszintre szerelt példányt 9,5 millióért kapunk, a bőrrel és néhány további opcióval dúsított tesztautó pedig már a 11 milliós határt is átlépi. Ez bizony nem kevés a nyújtott képességekért cserébe, főleg annak tudatában, hogy mit kaphatunk még a DS5 áráért.
Házon belül akár szedán, akár kombi változatban a remek C5 jelenthet komoly konkurenciát tesztalanyunknak. A középkategóriás finomság jóval élhetőbb futóművel, sokkal nagyobb komforttal, a DS5 hibáinak hiányával és alacsonyabb árazással kínálja magát, noha a 200 lóerős benzinest az ő kínálatában nem találjuk, ám ugyanezen erőforrás 156 lovas verziójával még józanabb társat lelhetünk benne.
Sőt, gyakorlatilag normaáron valamivel többért a BMW garázsából is választhatunk 320i-t, de akad még alternatíva a Volvo V60 személyében - sőt, amennyiben a méret nem a legfontosabb kritérium, a hasonló felépítésű, de picit kisebb V40-nel még jobb üzletet köthetünk. Igaz, a felsorolt modellek extravaganciája nem üti meg a DS5 szintjét, de általános képességeiket tekintve jobb és élhetőbb megoldást kínálnak hasonló összeg ellenében, ráadásul értéktartás szempontjából is jobban szerepelnek. A DS5 pedig marad szerelem első látásra, az ész helyett a szív választása.
Néhány szóban
A DS5 megigéz, elrabolja a tekintetet, s rögvest a szívet is, amelyet később kegyetlenül összetör szétszórtságával. A remek hajtáslánc és az extravagáns formák mögött hiányos összeszerelés és indokolatlanul keményre hangolt, valamint méltatlanul egyszerű konstrukciójú, rosszul elszigetelt futómű áll. Sajnos a 156 lóerős, automataváltós alapmodellt leszámítva az árazás sem baráti és sok-sok kellemesebb, étékállóbb alternatíva sorakozik fel a franciák prémium középkategóriása mellett, akár házon belül is.
Előnyök: Szépen szóló, dinamikus turbómotor; Tisztességes fogyasztás; Extravagáns, látványos formák kívül-belül; Jól kapcsolható váltó; Egyedi megjelenés; Jó anyagminőség
Hátrányok: Hiányos összeszerelés; Használhatatlan kesztyűtartó és nem létező tárolóhelyek; Tolakodó sávelhagyási asszisztens; Indokolatlanul kemény, buta futómű; Rosszul belátható karosszéria; Túlpozicionált ár