Pár hete az autózás világát hidegzuhanyként érte a hír: a Suzuki Jimny európai jövője kérdésessé vált, a modell már csak korlátozottan elérhető. De mire ez a felhajtás egy miniatűr terepjáró kapcsán, amely jellegéből adódóan csak kevesek számára jó választás? Búcsú gyanánt és hiánypótlásként ezen és sok más dolgon is elmerengtünk a kézi váltós kivitelben.

A Suzuki akkorát húzott a Jimny jelenlegi generációjával, hogy mindenki csak nézett. A típus generációváltása tökéletes példa arra, hogy mennyire fontos szerepük van a formatervezőknek és a bátor vezetőknek az autóiparban. Volt ugyanis Jimny eddig is tisztességes célszerszámként, a nem éppen feltűnő tereptörp viszont leginkább csak az autóvilág egyik eldugott szegletében létezett. Aztán jött az új modell…

Apró és marcona, kőkemény és kedves... és még karaktere is van

…az új megjelenéssel, amelyről már mindenki szinte túl sokat értekezett. A sarkos, karakteres új generáció sokakban a Mercedes-Benz G-osztályt idézi fel. A végeredmény pedig objektíven kijelenthető módon lett végtelenül határozott, amelyet az apró külső méretek olyan bájjal ruháznak fel, amely már szélesebb rétegek szívéhez elér. Rengetegen kezdtek el beleszeretni és gondolkodni azon, hogy miképpen lehetne kisautó helyett ezzel közlekedni – nem azért, mert szükség lenne rá, hanem mert olyan jópofa, avagy menő.

Belül is igazi keményvonalas terepjáró

Erre pedig nem csak a korábban tesztelt hirtelensárgászöld automata kivitel, hanem a búcsútesztre most érkező dzsungelzöld (szerintünk inkább katonai zöld) ’fapados’ verzió is rájátszik. Biztosak vagyunk benne, hogy sokan rávágnák: így kell, ahogy van – ami nem baj, ugyanis, ha aszfaltjáróként vizsgáljuk a Jimny tudását, bizony kell is a szerelem, hogy lenyeljük akciósan 5,4 milliós alapárát (avagy a képen látható modell költségét).

A tesztelt változat az akciósan 5,4 milliós alapkivitel volt

Ha már eddig ennyit dicsértük, zúdítsuk is rá a feketelevest, hogy a mélyből emelhessük majd ismét a magasba! A Jimny ugyanis akármennyire is divatos, felépítéséből adódóan csak erősen feltételesen alkalmas arra, hogy bármilyen kisautó szerepét kiváltsa. Már a puszta méretei is kompromisszumot követelnek: bármilyen hihetetlen ránézésre, a maga 3,48 méteres hosszával valójában rövidebb, mint egy Suzuki Ignis, így hátra csak két szűkös kakasülő jutott, amelyek mögött csupán szimbolikus 80 literes csomagteret találunk.

Gyakorilatilag egy lovaskocsi bonyolultságával

A létraalváz a merev tengelyekkel menetdinamikailag a nyomába sem ér egy aszfaltra optimalizált megoldásnak: elöl feszes, hátul pedig betonkemény a rugózás, az egyenesfutás szimbolikus, a szélérzékenység maximális. És a kanyarképességek? Nos, rendes gumikkal jobbak, mint amit ki merünk autózni a típusból, hiszen a 195 széles abroncsoknak csupán (teli tankkal mérve) 1120 kilogrammot kell az úthoz tapasztaniuk. Azért billegés van bőven, ami a rövid tengelytávval együtt terhelésváltásra szélsőséges reakciókat eredményez. Szerencsére ezekkel a menetstabilizáló tisztában van és igyekszik csirájában elfojtani a far kitörését. Ehhez jön, hogy alapból hátul hajt a modell – ha nagyon akarjuk, bizony driftelni is lehet vele.

De nem csak a futómű, a többi menetdinamikai szempontból releváns egység is …khm… klasszikus. A globoidcsigás, végállások között 4-et forduló kormánymű egyetlen pozitív jellemzője, hogy szűretlenül tudatja velünk, hogy mi történik a kerekekkel. Hátul dobfék van, de az első fék sem belső hűtésű – persze minek is komolyabb rendszer egy könnyű, nem gyors autóhoz? És igen, van itt 102 lóerő, amelyet felül lelkes produkcióval tol ki az 1,5-ös, négyhengeres szívómotor, de a nyomaték szimbolikus, csupán 130 Nm, ami szerény rugalmasságot biztosít, nagy tempónál pedig gyorsan megállítja a dobozformát a légellenállás – autópályán emiatt az egyébként 7 liter környéki étvágy felugrik 10 literre.

Nem meglepő: a légellenállás jelentős

Szóval nyilván egy Ignis 4WD sokkal jobb autó, sokkal olcsóbban. De mindez csak akkor igaz, ha nem vesszük figyelembe a terepképességeket. Ezt pedig botorság lenne, hiszen a Jimny éppen terepre épült – az, hogy aszfalton azért még éppen elfogadható módon tudunk vele közlekedni, csak hab a tortán.

A Jimny terepen jóformán bárkit meg tud izzasztani. Mi egy rövid Jeep Wranglerrel vittük el közös túrára, és bár az amerikai modell terepképességeit sem érheti panasz, az apró Suzuki szó szerint másik dimenzióban közlekedett. Mivel nem bő kéttonnás, ezért a gravitáció nem feltétlenül kényszeríti bele a Jimny-t a nyomvályúkba, amelynek kihasználásában a mindenkinél kisebb nyomtáv is segít (a szélesség is csupán 1645 mm, ami intim közelségbe hozza az utazókat). Így aztán, ahol mások már összkerékhajtással túrják át magukat, a Jimny még hátul vígan dolgozva utazik a sár felett. Majd jön az erdő, ahol a széles autókban retteghetünk a begyűjtött karcoktól vagy szűk úton az oldalra lecsúszástól, a kis Suzuki pedig mind-mind lerázza magáról a dolgokat, miközben két utasát és azok számos cókmókját elviszi a küldetés helyszínére.

A méreteinél fogva más dimenziókban jár terepen is

Ez a tulajdonság pedig igazi kincs: egy élményautó ugyanis kevés az élményhez. Ahhoz kell alkalom és nyugalom is. A Jimny esetében pedig alkalmat bőven találunk, hiszen országunk (hogy messzebbre most ne menjünk) tele van kalandos útvonalakkal és gyönyörű tájakkal, vele pedig sokkal kevésbé kell tartanunk a nehéz helyzetektől, miközben a terepképességet tekintve sokkal-sokkal jobbat már nem találunk. Főleg, hogy az aktuális generáció fejlettebb menetstabilizálója már képes a fékekkel differenciálzár-hatást is kelteni. A teljesség igénye okán azért érdemes megemlíteni, hogy ahogy elődjénél, úgy itt is futnak olyan kábelek alul, sérülékeny helyen, amelyek problémát okozhatnak.

Elöl 37, hátul pedig 49 fokos terepszögek vannak, míg a 21 centis szabad hasmagasság és a rövidke tengelytáv miatt a rámpaszög is egészen kiváló, 28 fokos. Persze a kapcsolható összkerékhajtás és a felező funkció is sokat hozzátesz a kiváló terepképességekhez.

Kiváló terepszögek, felező és szimulált differenciálzár

Szívesen hasonlítanánk a Jimny-t valamilyen konkurenshez, de igazából ilyen modellt senki sem kínál. Éppen ezért különösen fájó, hogy a szigorú széndioxid-kvótás EU-s büntetések miatt elveszítjük a típust: nem csak egy karakteres, ennél fogva pedig felettébb népszerű típus, hanem egy bizonyos réteg számára tökéletes célszerszám is eltűnik a kínálatból.

Klasszikus, már-már unalmas belső, ahol nagy élményeket gyűjthetünk

Ha még le tudunk csapni egy modellre, akkor egyébként kétféle választási lehetőségünk van. Ott van az alapfelszereltségű tesztautónk, amely közel sem sivár: ülésfűtés, sávelhagyásra figyelmeztető, automatikus távolsági fényszóró és klíma is van a fedélzeten. Persze az akciósan 5,4 milliós ár tekintetében ennyi el is várható. 600 ezer pluszért nagyon csábító a csúcsra szerelt változat egyébként, különösen, mert ott már az Apple CarPlay-képes központi rendszert is megkapjunk – nekünk csak az hiányzott a tesztautóból. Persze van még 400 ezerért négyfokozatú automata váltó, de mivel az ötös manuális egység jól és könnyen kapcsolható, ráadásul külön élmény a felül kiélesedő 1,5-öst saját vágyunk szerint forgatni, mi maradnánk ennél a „macerásabb” megoldásnál. Végülis, valahol élményautóról beszélünk, ez pedig hozzátesz az élményhez.

Reméljük, hogy csak átmeneti lesz a búcsú