
Az Audi Sport legfrissebb ízelítőjén hat új modell szerepel árnyékba burkolózva, melyekről még az idén lerántják a leplet. Ez bizony azt jelenti, hogy havonta több mint egy új RS típus mutatkozik be – mondjuk is, hogy mire számíthatunk.
A sort kezdjük a Győrben készülő Audi Q3 csúcsváltozatával. Ebben a TT RS-ből ismerős 2,5 literes, öthengeres turbómotor dolgozik majd 400 lóerővel és 480 Nm nyomatékkal, amelyet egy hétfokozatú duplakuplungos automata váltó továbbít majd az összkerékhajtás felé. A SUV modelltől 4 másodperc körüli 0-100-as gyorsulásra számíthatunk. Vegyük hozzá a csapott hátú RS Q3 Sportback modellt is, és már kettőnél vagyunk.
Öttől nyolc hengerig: a legkisebb főszereplő a 2.5 TFSI
Ha nem is dupláz, de jócskán rápakol erre az RS7 és az RS6 Avant: esetükben négyliteres, biturbó V8-ra, nyolcfokozatú automatára és 600 lóerős teljesítményre számíthatunk. Kevés lenne? Állítólag már sorozatgyártásra kész a hibrid változat is, amely 700 lóerőt tesz le az asztalra.
Épp, hogy bemutatkozott, máris jön a Q3 Sportback csúcsmodellje is
Kettővel megint kevesebb, de még két hely kiadó. Ebből a kevesebb izgalmat az Audi RS4 modellfrissítése adja, ugyanis a hajtáslánc ott nem változik: a 2,9 literes turbós V6 változatlan formában lesz főszerepben.
Ugyanakkor a Q8 esetében sem állnak meg az ingolstadtiak az S verziónál: a 435 lóerős V8-as dízel fölé érkezik az RS Q8, amely az RS6 és az RS7 hajtásláncát örököli, vagyis nagyjából 600 lóerős biturbó V8-assal lesz dolgunk, hacsak nem rögtön elektromos segítséget is lehívnak hozzá a mérnökök.
A Q8 története sem áll meg 435 lóerőnél
Tempós időszak lesz ez Audi csúcsmodellek tekintetében, és miközben ezek a típusok még az idén bemutatkoznak, rögtön utánuk érkezik majd a kis A1 sportosított verziója is.
