A Toyota Gazoo Racing, azaz GR részlege derült égből villámcsapásként dobott le olyan atombombákat az autózás világára, mint például a GR Yaris, vagy éppen a nemrég bemutatott GR Corolla, amelyek a vezetés élményét a lehető legklasszikusabb formában testesítik meg, kőkemény mérnöki munkával a háttérben. Éppen ezért leszünk igazán kíváncsiak arra, hogy mit kezd majd a GR a Toyota első tisztán elektromos modelljével, a bZ4X-szel – a hírek szerint ugyanis már fejlesztik a legvadabb változatot.

Januárban már kaphattunk egy ízelítőt (a kezdőképen) arról, hogy a GR SPORT csomag hogyan állna a bZ4X-nek: nagyobb keréktárcsákat, ültetett futóművet és sportosabb színösszeállítást kapott – tehát semmilyen különleges változás nem történt. A vérbeli GR verzió esetében tehát ennél többet várnánk, legalábbis a Corolla és a Yaris legvadabb változatai alapján. Túl nagy csodára azért nem érdemes így sem számítani, hiszen míg az előbbi két típus esetében egészen az alapokig nyúltak a mérnökök, addig a bZ4X esetében a dedikált platform biztosan nem változna, és az erőforrás terén is valószínűleg annyi történne, hogy feljebb srófolnák az elektromotorok teljesítményét.

Manapság már nem meglepő egy sportos SUV

Ettől még persze érhetnek minket meglepetések, például egy különlegesebb, nagyobb teljesítményű akkumulátor vagy éppen egy alaposan átdolgozott futómű képében – a menetdinamika áthangolásáról már nem is beszélve. A nagyobb akku és nagyobb teljesítmény egyébként adott lehet az azonos alapokra épülő Lexus RZ 450e lemezei alól, hiszen az eddigi legizmosabb, 217 lovas bZ4X-szel szemben a prémiummárka modellje 313 tagú ménest vonultat fel, ami már méltó lehet egy GR modellhez is.

A bZ4X GR verziója természetesen még nincs kőbe vésve, de már önmagában az is biztató lehet, hogy beszélnek erről a japánok. Mindenesetre a GR SPORT változatra kis túlzással mérget mernénk venni, és nem lepődnénk meg, ha a sportos részletekkel megáldott kivitel még idén bemutatkozna – de mi azért reméljük, hogy a Toyota igyekszik majd megmutatni, hogy az elektromos jövőben sem kell lemondanunk az élményekről.