Miközben megérkezett hazánkba a BMW 6-os kabriója, a bajorok túrakupéját teljesen leplezetlen formában kapták lencsevégre, így már a fix keménytetővel rendelkező verzió minden apró részletét megismerhetjük. Bár az orr, a hátsó traktus és a fő motívumok nem tartogattak meglepetést, hiszen ezeket már eleddig is láthattuk – ugyanis teljesen szokatlan módon a BMW a kabrió változatot hamarabb mutatta be, mint a kupét –, azonban a kellemesen ívelő tetővonal és az összhatás látványa még váratott magára. Add a comment

A Suzuki közel 4,7 méter hosszú középkategóriás sportszedánjáról a tavalyi, genfi premiert követően több ízben is beszámoltunk, így a Kizashi név vélhetően ismerősen cseng olvasóink fülének. Add a comment

Az MTI értesülései szerint szerdától három forinttal növekszik a benzin, öttel pedig a gázolaj literenkénti ára a hazai töltőállomásokon, így a benzin országos átlagos ára 367 forint, míg a gázolajé 359 forint lesz – még soha nem volt ennyire drága egyik üzemanyagféle sem. Add a comment

A Volkswagen egyik legjobb motorjától vehetünk búcsút hamarosan, ugyanis a hírek szerint rövidesen megszűnhet az 1,4 literes, turbós-kompresszoros motor gyártása. Add a comment

Alig egy órája adtam vissza – hozzáteszem, fájó szívvel - a BMW Magyarországnak a legerősebb gázolajos erőforrással hajtott (a megújult 1,6 literes turbódízel immár 112 lóerőt, 270 Nm-t tud) MINI tesztautót, erre amint visszaérek a szerkesztőségbe, máris az a hír fogad, hogy egy még erősebb dízel egységgel bővül a MINI kínálata. Add a comment

Szinte semmi csodálkoznivaló nincs ezen, de a Ferrarinál azért így is pukkant a pezsgődugó: a márka eddigi legnagyobb kínai sikerét ünnepli. A tavalyi évben ugyanis 300 autójuk talált gazdára az autógyártók aranybányájaként is emlegethető országban, melynek örömére több mint egy tucat kiállított Ferrarival találkozhatott Sanghaj lakossága. Add a comment

Bármilyen hihetetlen, a cseh gyártó immáron 110 éve vesz részt tevékenyen a motorsportban, s ezt a jeles alkalmat egy különleges kiadású  Fabiával ünneplik. A jubileumi verzió az autós világban oly ékes Monte Carlo nevet kapta, amivel egy második kerek szám, a 100 éves Monte Carlo rali évfordulója előtt is tiszteleg a Škoda. Add a comment

A Lotus mindig is a vezetési élményre helyezte a hangsúlyt, ám oly módon, hogy mégsem a végsebesség minden határon túli növelésére törekedtek, mint inkább a vezető és autója közötti közvetlen légkör megteremtésére. Add a comment

Bár a rövidfilmes lebukás után nagy meglepetést nem okoz nekünk, de a Mercedes a Genfi Autószalonhoz közeledve lerántotta a leplet az SLK új, harmadik generációjáról. Add a comment

A Volkswagen csoport háza táján a nagybevásárlások után szép lassan kezdenek lenyugodni a kedélyek, így itt az ideje, hogy újult erővel lássanak munkához. Ugyan Martin Winterkorn profitorientált szemlélete a konszern minden márkájánál tetten érhető, mégis úgy tűnik, hogy a vállalat elnöke nem csak elfogadja a veszteségeket termelő Bugatti létjogosultságát, de további fejlesztéseket sürget. Add a comment

Az Opel az új Astra ecoFLEX változatával bebizonyította, hogy a többletterhet jelentő, és a vételárra pecsétjét rendesen rányomó elektromotor nélkül is lehet igazán takarékos autót építeni. Az átalakításoknak köszönhetően az 1,3 literes CDTI átlagos egységgel szerelt kivitel üzemanyag-fogyasztása csupán 3,9 liter minden 100 kilométeren, miközben az opcionálisan rendelhető start/stop automatikával párosítva a széndioxid kibocsátás mértéke szerény104 g kilométerenként. Add a comment

Mindenki sejtette, hogy létezik, de erre bizonyítékot még nem találtak. Most viszont a BMW úgy döntött, hogy néhány beavatott bejuthat a titkos tesztpályájukra (beleértve egy teljes filmstábot is), így közvetlen bepillantást nyerhetünk az általuk csak 51-es körzetként emlegetett bázis életébe. Add a comment

A váltóspecialista ZF cég a tegnap hivatalos keretek között bejelentette, hogy rövidesen egy vadonatúj, 9 fokozatú automataváltót fog piacra dobni, amelyet a mérnökök speciálisan a keresztben beépített erőforrások számára fejlesztettek. Ez azt jelenti, hogy a sok-sok fokozattal bíró, fejlett automataváltók a jövőben nem csak a hosszmotoros (hátsó- vagy összkerekes) luxusautók kiváltságai lesznek, ami különösen jó hír. Add a comment

A downsizing jegyében sok békát kellett már lenyelniük az autórajongóknak, és sokak számára az sem nyújt vigaszt, hogy a kisebb, turbós motorok bevetése alacsonyabb fogyasztást és mérsékeltebb környezeti terhet jelent. Hamarosan egy újabb kiváló motorcsaládtól válunk meg: elbúcsúznak a BMW szívó soros hathengeres motorjai. Add a comment

Nemrég üdvözöltük az Audi A1 érkezését, ezúttal azonban a paletta további bővüléséről számolhatunk be, ugyanis az ingolstadtiak már a négykerékmeghajtású kivitel képeit is megosztották. A fotók kanadában készültek az Audi hajtásrendszerének 30 éves jubileumát ünneplő eseményen, és arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a Quattro modellt javában gyűrik Montreal közelében a hófedte utakon. Add a comment