Tesztek

Nem mond igazat, aki azt állítja, hogy sosem kívánt még meg igazi sportkompaktot, vagy ahogy angolul nevezik, "hot hatch"-et (forró ferdehátút). Ez ugyanis még az a kategória, ahol a hétköznapi praktikum biztosított, de a sportos vér is ereinkben csörgedezhet. Ezúttal a hasonló elveket valló új Swift Sport látogatott el hozzánk, ami azért nem túlzottan forró, viszont hidegnek sem nevezhetjük. Lássuk, mennyire égette meg a nyelvünket!

Téli gumi ide, téli gumi oda, élvezet volt - galériaMint az ismeretes, a szegmens alapjait 1976-ban a Volkswagen Golf GTI fektette le, amely annak idején 110 lóerővel és 140 Nm-rel is maga volt az elérhető álmok megtestesítője. Azóta eltelt 36 év, ami alatt rengeteget változott az autóipar, számokban kifejezve azonban ez a fejlődés még reprezentatívabb. Az említett 110 lóerőre ma már talán vállmegvonás a reakció, szinte minden átlagos autó képes ennyire, nem vitás. A mai sportkompaktok 200 lóerő felett kezdődnek, de inkább 250-300 környékén tanyáznak. Ez bizony jóval több, mint duplája az előbb említett 1-es Golf GTI teljesítményének, pedig akár hiszik, akár nem, a szerényebb erő is képes mosolyt varázsolni a vezető arcára.

Ehhez pedig nem kell más, mint egy kis tömegű játékszer, valamint egy remek, pörgős szívómotor. E kettő megalkotásának pedig a japánok mindig is nagy mesterei voltak, így tesztünk tárgya remek példa arra, hogy ezen témakörben szerzett tudásukat nem veszítették el a Suzukinál sem. A sportos vérvonalon mozgó Swiftek történetébe most nem mennék bele, hiszen messzire visszanyúlik, de a legutóbbi generáció élménydús változata mindenképp szót érdemel.

Az Autó Pult születése után nem sokkal szerkesztőségünk összes tagja megízlelte a típust, és összességében már akkoriban is megelégedésre, illetve mosolygásra adott okot a kis rosszaság. Egy generációval később, néhány apróbb, ám annál fontosabb módosítással a háta mögött megérkezett hozzánk az új modell is, hogy letegye névjegyét az asztalra.

A két kipufogóvég sokat sejtet - galériaSajnos a tesztautó átvételekor kisebb csalódás ért minket, mivel a hirtelen beköszöntött tavaszias idő ellenére még ballonos téli abroncsok feszültek a piros háromajtós alatt. Az még hagyján, hogy a 17-es gyári felnik helyett felszerelt 15 colos, dísztárcsás egyveleg ront valamelyest a látványon, de mi inkább az izgalmasabb kanyarvételeket sirattuk előre. Egyébiránt a külső kellően dinamikus, az alap Swifthez képest morcosabb front, és a diffúzor-imitációval, illetve két kipufogóvéggel fűszerezett hátsó traktus ízlésesre, mégis sportosra sikeredett. Az összkép egyértelműen hangulatos, de a gyári kerekek tényleg hiányoznak a határozott fellépéshez.

Aki azt gondolná, hogy a Swift Sport ízig-vérig aszfaltszaggató, azaz a sportolók közül a keményebbik fajtából való, bizony kicsit családóni fog, s ezt már az ajtó kinyitása és a vezetőülésben való elhelyezkedés után is érezni lehet. Az üléspozíció maradt magas, igaz, a jobb oldaltartású és egyébként kényelmes, szupergyors ülésfűtéssel ellátott sportülések pirospontot érdemelnek. Az utastér vérszegénységén nem sokat problémáztak a tervezők, a foteleken és a bőrrel bevont részeken vörös cérnára váltottak, és ennyiben ki is merült a lelkesedésük.

Ami viszont dicséretes, hogy minden jóval el vagyunk látva, amit csak a Swifthez kapni lehet. Ülésfűtés, Bluetooth kapcsolat, USB-s audiorendszer, xenon-fényszórók, digitális klíma, és ezeken kívül minden kötelező extra benne foglaltatik az alapcsomagban. Ezen kívül le kell szögezzem, hogy minden, amit az 1242 köbcentis benzinmotorral hajtott ötajtós tesztautóban tapasztaltunk, itt is érvényes: tehát az összeszerelés a kategóriában jónak számít, az anyagok pedig ugyan kemények, ám a jobbik fajtából valóak. A feszesebb futómű ellenére nem nagyon zörgött-nyiszogott a kis piros méregzsák, a hátsó sor pedigItt él igazán - galéria még a háromajtós koncepció ellenére sem fájóan szűk, 180 centiméteres mgassággal még gond nélkül belakható. Ami azonban egyértelműen gyenge pont, az a csomagtér, ugyanis jóformán a Swift puttonya nyeli a kategóriában a legkevesebb holmit. Persze joggal kérdezhetnék, hogy mit papolok én itt össze-vissza a csomagtartóról egy sportos kisautóban, ám a válasz erre is adott.

Ahogy már említettem, a Swift nem egy élsportoló, hanem sokkal inkább olyan egyéniség, amely a szürkeségbe színt és adrenalint hoz, miközben szinte gond nélkül alkalmas a hétköznapokban  való helytállásra is.

Az autó orrában az előző generációban is jól teljesítő 1,6 literes, változó szelepvezérléssel is felvértezett szívómotor végzi munkáját, ám a 125 lóerő helyett immáron 136 tagból álló ménes és 160 Nm áll rendelkezésre meglehetősen pörgős formában, amit a 6900-as percenkénti főtengelyfordulaton érkező csúcsteljesítmény is jól példáz. A leszabályozás 7000-nél történik, és a remek szívó négyhengeres játszi könnyedséggel, vidámsággal forog el bármikor a piros zónáig - szinte velünk együtt él, erőlködésnek semmi jelét nem mutatva. Habár 4500-5000 felett van igazán elemében, alacsony fordulaton sem könnyű zavarba hozni, lent is szépet lép. Nem kérdés, a Suzuki boszorkánykonyháján ízletes sütit vettek ki a sütőből, melybe óvatosan ildomos beleharapni, de a megégetés veszélye nem fenyeget... meleg-meleg, de nem forró.

Eközben a fenntartás során még a pénztárcánk sem ürül ki feltétlenül, ugyanis a fogyasztás területén is jó eredményekre képes az autó. Forgathatjuk, 'nyomhatjuk neki', hiszen biztos, hogy 7 liter alatt gond nélkül mókázhatunk vele, de a hétköznapi forgalom tempójában - nem elírás - akár 6 liter alatt is vígan elvan.

Vörös varrásokkal gazdagodott az utastérA sportos karaktert kicsit hangosabb, 3000 és 4000 között búgós kipufogórendszerrel próbálták megteremteni a gyáriak, de csodákat ne várjuk az akusztika terén, a négy henger és az adott lökettérfogat határai korlátozottak. Noha a Renault a saját 1,6-osát morgósabb és sportosabb hangúra vette: az már kicsit más kategória is, keményebb és iszákosabb a Twingo RS.

Gyorsulásban viszont alaposan odateszi magát a kacér Swift, hiszen a gyárilag megadott 8,7 szekundumos 0-100-as sprintet a piros tesztautó alaposan megjavítva 7,95 másodperc alatt teljesítette a mutatványt, ami az 1,6 literes szívó benzinmotor és a 136 lóerő tükrében szenzációsan jó. A fentebb említett alacsony étvágy zálóga egyébként a hatfokozatú váltó, amely az előd ötsebességes szerkezete után az egyik legfontosabb és leghasznosabb előrelépés. Jól és gépiesen kapcsolható, igazán passzol a felvonultatott karakterhez.

Mindezekhez idomulva a futómű is kompromisszumokkal tűzdelt, de élvezetes társ, hiszen keménysége nem zavaró, a kanyarokban mégis sok-sok örömteli pillanatot okoz. Sajnos a téli abroncsok miatt közel sem férkőztünk a Swift Sport kanyarképességeinek határához, de a menetpróbán megtapasztalhattuk, hogy roppant gyors a fordulókban, ráadásul a habot a tortán a modell játékossága képezi.

Gázelvételre kérdezés nélkül megindul a fara, de amikor kell, stabilan fordul be. Nagy-nagy piros pont jár mindezért, főleg annak ismeretében, hogy a sportos hajlam a kényelmi jellemzőket sem árnyékolja be túlságosan. A kormányzás mindeközben precíz és pontos, így tökéletes partnere mind a hajtásláncnak, mind pedig a futóműnek, s talán egyetlen hibája, hogy a dinamizmus ellenére kopptól koppig 2,7-et fordul, ami sportos szemmel nézve kicsit sok.

"Kompromisszum". Bár általában nem kedveljük ezt a szót, ezúttal mégis éppen emiatt zár a Swift Sport remek eredménnyel tesztünkön. Nem kíméletlen sportautó, de nem is egy vérszegény használati eszköz… valahol a kettő között állapodott meg. Olyan autó, amelyet bátran ajánlunk mindazoknak, akik nem szeretnének engedni a praktikumból, de néha azért szívesen megtapossák a gázpedált és fogékonyak a technika finomságaira.

Megéri az árát - galériaMindezért cserébe a Suzuki 4,5 millió forintot kér, amiről azt kell mondjam, hogy finoman szólva is értékarányos összeg, mert ennyiért kapunk mókát és használhatóságot egyaránt, illetve a felszereltség egyedülálló a kategóriában.

Igazi konkurenst valójában nem is tudok felhozni, hiszen a pöttöm Renault Twingo RS kisebb és keményebb kategória, a forróbbik fele a történetnek, míg a többieknél nem nagyon találunk sportos modellt. Egyedül az Opel háza táján kapható újra a Corsából 150 lóerős verzió, mégpedig az 1,6 literes turbómotorral, ám többé már nem 'GSI'-ként titulálva. A sportosabb 'villámos' 4,27 milliótól indul, de ehhez még vagy négyszázezernyi extra szükséges az üdvözüléshez, ám olyan opciók közül is válogathatunk, mint a 70.000-et kóstáló kormány- és ülésfűtés, illetve az adaptív kanyarfények. Cserébe viszont többek között nincs xenon, kulcs nélküli rendszer, térdlégzsák, vagyis a Suzuki ár/érték arányban felülmúlhatatlan.

Semmi sem változtat tehát a tényen, hogy a Swift Sport egy roppant kellemes kisautó a sportosabbik vérvonalból, korrekt áron, jól felszerelve. Amikor még létezett a Fiat Panda 100HP, talán a mérges olasz törpe képviselt hasonló elveket: használhatóság és fickósság a mindennapokban, megfizethető fenntartási költségek mellett...