Számos autómárka az alapítója (vezeték)nevét viseli. André-Gustave Citroën vagy Jean-Pierre Peugeot nevéről rögtön tudjuk, hogy melyik autógyár névadói voltak. Különböző időszakban éltek, ezért nem ismerhették egymást, mára mégis a PSA (Peugeot Société Anonyme) csoport autói viselik nevüket. De ne ragadjunk le a francia vonalnál: a Buick, a Ford vagy a Suzuki esetében is találunk egyező vezetéknevű személyt a gyár korai történelméből. Kétrészes cikksorozatunkban a nem kézenfekvő eseteket boncolgatjuk. Azon márkákat tekintjük át, ahol a hagyományos módszertől eltérően választottak nevet az autókhoz. Érdekes történetekkel fogunk találkozni.

Acura

Összkerékhajtású a hibrid Acura NSX

Első versenyzőnk a Honda luxusmárkája. Az elsősorban Amerikának szánt autók neve a latin 'cura' szóból származik. Jelentése gondoskodás, illetve pontosság. A pontosságra utal a márkajelzés is: iránytűre emlékeztet a stilizált a-betű, ami ugyebár az irány egzakt megállapítására szolgált még a navigációs kütyük megjelenése előtt.

Alfa Romeo

Varázslatos az Alfa Romeo Stelvio kormányzása. De a futóműve sem kispályás

A név első fele egy rövidítés, ami egyáltalán nem meglepő az olasz kötődésű márkák között. A Lombardiai Autógyártó Vállalat olaszul így hangzik: Anonima Lombarda Fabbrica Automobili. A milánói szülőváros okán nevezik lombardiainak a céget. A Romeo utótagot a vállalat 1910-es alapítása után 5 évvel csapták az Alfához. A név bizonyos Nicola Romeo vállalkozóra, az Alfa egyik első vezetőjére utal.

Alpina

BMW-nek látszó tünemény: ez egy Alpina

A képen látható autót mindenki felismeri, hiszen ez egy BMW… lenne, ha nem az önálló márkaként létező Alpina terméke lenne. A céget Burkard Bovensiepen alapította még az 1960-as években. A BMW-k csiszolására, illetve később a nagyteljesítményű verziók gyártására berendezkedett vállalat a tulajdonos édesapjának vállalkozásától csente el a nevet: idősebb Bovensiepen úr írógép üzletét hívták Alpinának, és a fia úgy gondolta: nem szükséges változtatni az egyszer már bevált néven.

Alpine

Ez pedig egy A110; a feltámasztott Alpine gyár teméke

Egy betű az eltérés, mégis egy másik országban járunk. Jean Rédélé, a dieppe-i Renault kereskedő 1954-ben díjat nyert az Alpesi Ralin. E siker emlékére keresztelte el Renault-alapú autóit Alpine-ra. A nagyvállalat 1973-ban vette meg a műhelyt, és egészen 1995-ig készültek Alpine-ok. Bő húsz év szünet után, 2017-ban támasztották fel a márkanevet, az A110-es típus annak ellenére sem lett kelendő, hogy a tesztelők egyöntetű véleménye szerint egy nagyon eltalált autó. Valószínűleg a hagyományos négyhengeres motor és a széria automata váltó a ludas ebben.

AMG

Egy ideje Mercedes-AMG-nek hívják a valaha AMG-ként emlegetett márkát

Versenyzésre használt erőforrások gyártásával kezdte, később a Daimler tulajdonába került. A két alapító, Hans Werner Aufrecht és Erhard Melcher neveinek kezdőbetűit, illetve Herr Aufrecht szülőfalujának (Grossaspach) első karakterét találták alkalmasnak a márkanév megalkotásakor. Nem túl eredeti ötlet, de mérnöki szempontból szerencsére sokkal nagyobb kreativitással rendelkeznek a nyolcvan év fölött járó urak.

Aston Martin

James Bond egyik kedvence az Aston Martin

Félig-meddig jogosulatlanul szerepel listánkon a brit gyártó. Lionel Martin és Robert Bamford alapították a céget, de Bamford neve nem került a cégnévbe. A név első tagja Aston Hillre utal, ami egy hegyi felfutó neve. Sokan gondolták, hogy a közeli Aston Clinton városra utalnak vele, de a valóság az, hogy a cégalapítók a saját maguk által többször is kipróbált versenypályára hivatkoztak.

Audi

Az Audi nem szorul bemutatásra

August Horch már az Audik előtt is autók készítésével foglalkozott. A Horch művek ugyan nem sokáig létezhetett, de egy latin műveltséggel rendelkező ismerőse javaslatára az átalakulás után is megmaradt az utalás a családnevére. A Horch a németben a hallgatni ige felszólító alakja, és nagyjából azonos jelentése van a latin Audi szónak is.

BMW

Nálunk inkább a nlgykarikás márka autóira kerül kék villogó, de Bajorországban BMW-vel szállítják a fontos embereket

Napjainkban az angol nyelvű marketinganyagokban is Bayerische Motoren Werke-ként hivatkozik önmagára a nem meglepő módon bajorországi, alapításakor motorok gyártásával foglalkozó, napjainkban pedig a sokak által vágyott prémium autóiról és motorkerékpárjairól híres vállalat.

Caterham

A közvetlen vezetési élményre vágyó fanatikusok választása a könnyű Caterham

Graham Nearn Lotus-kereskedőként vásárolta meg az akkoriban már kizárólag általa értékesített és a harmadik generáció esetén jórészt általa tervezett Lotus Seven gyártási jogát. Mivel magát a Lotus nevet nem kapta meg, ezért a cég akkori székhelye után nevezte el Caterhamnek radikális autóit. A cég azóta már átköltözött Crawley-ba, de máig Caterhamnek hívják az egyik legközvetlenebb élményt kínáló autókat.

Szabó kolléga külön cikkben is megemlékezett a márkáról, bővebb információkért kattintsanak bátran a linkre.

Dacia

Íme a jelenkor egyik legolcsóbb, Európában kapható modellje: a Dacia Logan

Az ókorban a dákok lakták Erdélyt, Dacia pedig római provincia volt a második és harmadik században. Így a román autógyárnak történelmi nevet adtak annak 1966-os alapításakor. Már a legelső modelljüket is a Renault-val szoros együttműködésben gyártották, majd a cég 1999-es privatizációjakor a franciák megvették a márkát és a gyárat egyaránt. Azóta mondhatni sikertörténet a Dacia, hiszen autóikat meglehetősen alacsony áron kínálják, és különösebb kritikával sem illetik őket.

Fiat

Tizenéve gyártásban a Fiat 500; hamarosan érkezik az új generáció

Az Alfánál már láttuk, hogy az olaszok előszeretettel alapítanak beszédes nevű céget. A Fabbrica Italiana Automobili Torino cégnév rövidítve pontosan a Fiat szót adja kis. Így – bár magának a kifejezésnek több jelentése is van – egy betűszóról beszélünk. Az 1899-es alapítása óta hullámvasúton lévő vállalat jelenleg leginkább az 500-asok eladásából él. Tudjuk, hogy veszélyben vannak a belsőégésű motoros kisautók, így a Fiat is az elektrifikáció felé fordult.

Hyundai

Magyarok ezrei hívják Hunyadinak az ázsiai autógyárat

Dél-Koreában a modernitást jelenti a 'hyeondaeseong' szó, így az 1967-es alapítású vállalat nevével leginkább a modern vállalatra utal. Remélem, nem számítottak nagyobb meglepetésre, és főleg nem várták a Hunyadikkal való kapcsolat leleplezését.

Infiniti

Japán autó a szó legklasszikusabb értelmében: az Infiniti a hagyományos értékekre helyezi a hangsúlyt

Az ázsiaiak sokszor használnak létező (külföldi) kifejezéseket – az eredetihez képest kissé átírt formában. A végtelenséget jelenti az angol 'infinity' szó, Nissan prémiummárkájának ejtésmódja pedig éppen ezzel egyező. Japánban is értékesítenek Infinitiket, de bizonyos okokból rendre Nissannak hívják őket.

Isuzu

Terepjárók és dízelmotorok specialistájaként szerzett magának hírnevet az Isuzu

Számos japán vers szereplője az Isuzu folyó, amely Ise városában ömlik a tengerbe. Bár az autógyár székhelye Shinagawában (Tokióban) van, ez nem lehetett akadály egy 500 kilométerrel távolabb található földrajzi név választásához.

Jaguar

A Tata Motors személyében indiai tulajdonosa van a Jaguar márkának

Volt a briteknek egy SS nevű vállalata, ahol is néhány modellt az amerikai vadmacskáról neveztek el. A céget 1945-ben nevezték át Jaguarrá, hiszen a németek egészen más kontextusban használták a kétbetűs rövidítést. A Schutzstaffel miatt kellett tehát ejteni az eredeti cégnevet, de ezen ma már aligha szomorkodik bárki is.

Jeep

Évtizedek ta velünk van, mégsem egyértelmű nevének eredete. A Jeepről van szó

Sok egyértelmű – és mint láttuk, néha lehangoló – megfejtés van az autómárkák világában. A Jeep még véletlenül sem ilyen. Egyesek a GP (általános célú) rövidítés átiratának vélik, mások úgy gondolják, a Popeye képregényekből származik a kifejezés. Eddig egyik elméletet sem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani.

Kia

Rövid nevet kapott a Hyundai testvére

A Hyundai testvérmárkájának neve amilyen rövid, olyan sokféleképpen értelmezhető. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint két karakterből áll a név, és az ’Ázsiából elindult’ kifejezést írja le. Ha igaz a feltételezés, akkor valósággá vált az alapítók optimizmusa, hiszen a Kia mára szinte az egész világon elterjedt autógyártónak számít.

Land Rover

Valaha a Rover családba született, de szerencsésebb életpályát futott be a Land Rover

A terepjáró Roverek kapták a Land Rover nevet, ezzel jobban elkülönültek egymástól a személyautók és a terepesek. Bár már 1948-ban is gyártottak Land Rovert, a külön cég alapítására 30 évet kellett várni. Napjainkban leginkább kínai befektetési körökhöz tartozik a márka; mindenesetre sok köze nincs az időközben megszűnt Roverhez.

Lexus

A japánok első sikeres próbálkozása a luxusautók között – nem árultak zsákbamacskát a Lexus névvel

Már nevében is a luxusra utal a Toyota prémiummárkája. Két érdekesség is fűződik a névadáshoz: egyrészt a LexisNexis nevű, kutatással és adatbázis-építéssel foglalkozó cég beperelte a japánokat megtévesztő névhasználat miatt – a bíróság nem találta megalapozottnak indítványukat. Másrészt sokáig úgy tűnt, hogy az Alexis név lesz a befutó. De végül nem kívántak személynevet adni az új márkának, ezért hívják a merész formatervű, fenntarthatóságukról híres járműveket Lexusnak.

Lincoln

Európába ritkán jut el az 1922 óta Ford-kézben lévő Lincoln Motor Company egy-egy példánya

Természetesen Abraham Lincolnra utal az 1922 óta a Ford birodalomhoz tartozó cég neve. A cégalapító, Henry Leland élete első szavazásakor Lincolnra adta le a voksát, majd jóval később a merénylet következtében elhunyt elnök iránti tisztelete jeléül választotta a autói számára a Lincoln nevet.

Az amerikaiak büszkeségével elérkeztünk mai epizódunk végéhez. A következő részben egy újabb adag márkanév eredetének igyekszünk utánajárni. Tartsanak velünk!