- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A Jaguar Land Rover csoport igen szép múltra tekinthet vissza, és az angolok úgy érezték, hogy ideje végre méltó módon ünnepelni a gazdag történelmüket. A gyáriak egy egész üzemet hoztak létre a klasszikusokkal foglalkozó részlegüknek, ahol természetesen néhány gyönyörű veteránt is megcsodálhatnak a látogatók. A megnyitót pedig igazán stílusosan ünnepelték, hiszen a hétvégén esedékes Le Mans-i 24 órás futam tiszteletére három korábbi győztest helyeztek a középpontba. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

A modellciklusok egyre rövidülnek az autóiparban, ami nagyrészt a technológia villámgyors fejlődésének köszönhető. Az átlagot a 6-7 év jelenti, de az sem ritka, hogy még ennél is hamarabb lecserélnek egy-egy modellt a gyártók – és nem feltétlenül a sikertelenség miatt. Persze olyan is előfordul, hogy valamilyen okból - olykor a sikertelenség, olykor pedig éppen a nagy sikerek okán - elfeledkeznek egy-egy modellről a gyáriak, és a megszokottnál jóval tovább tartják a kínálatban. Ezeket az autókat igyekszünk összeszedni most, de néhány olyan típust is megemlítünk majd, amelyek nem feltétlenül koruk miatt, de mégis feledésbe merültek. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
Nem éppen kiszámítható húzással 6-os név alatt mutatta be a BMW az 5-ös Gran Turismo utódját. A kupék és a kombik előnyös tulajdonságát egyesíteni igyekvő crossover receptje a névváltoztatás dacára változatlan maradt, viszont nagyot fejlődött elődjéhez képest. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
Az autógyártók – kiváltképp a prémium és luxusmárkák – szeretnek kikacsingatni néha a négykerekűek világán túlra is. Olykor csak a nevüket adják egy-egy termékhez, de olyan is előfordul, hogy ők maguk dobják azt piacra. Az Aston Martin ezúttal előbbit választotta, ugyanis az olasz Hogan, cipőkkel és táskákkal foglalkozó cég egyik lábbelién fedezhetjük majd fel az angol gyártó stílusát és márkajelzését. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
Hazánkban talán kevésbé ismert a ’hot rod’ kifejezés, de az autózás szerelmesei bizonyára tudják, miről van szó. A tipikus amerikai veteránok megvadításáról szóló, már nagyon régóta hódító őrület elképesztően látványos eredményekkel szolgál, erre pedig kiváló példa a most eladósorba került 1939-es Lincoln-Zephyr "Scrape" Custom. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Audi, Mercedes-Benz, Opel, Suzuki, valamint megannyi fontos beszállító és nemzetközi hírű autóipari cég. Nem túlzás állítani: autógyártó nemzet vagyunk. De mi áll a magyar négykerekű iparosmunka csúcsán? Melyik modellre lehetünk igazán büszkék? A legdrágább hazai gyártású autó nyomába eredtünk, a pódiumhoz pedig 300 lóerős édeskevésnek bizonyult. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Akárcsak minden területen, az autóiparban is voltak már aranyat érő és elbaltázott marketingfogásai a gyártóknak. A BMW ezúttal előbbi csoportot gyarapította, ugyanis a leginkább Kínának szánt reklámjában az elképesztő felvételek és klasszikus zene mellett a legendás színész és harcművész, Bruce Lee gondolatait használták fel, melyek már-már művészi szintre emelik a rövidfilmet, amely egyébként a BMW M4 GTS-ről szól. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Az autózás szerelmesei számára elképzelni sem lehet jobb programot, mint a hollandiai TT Circuit Aspen versenypályán minden évben megrendezésre kerülő Supercars Sunday (szuperautók vasárnapja) rendezvény, ahol a világ leggyorsabb és legdrágább autói gyűlnek össze, hogy a szemünket és a fülünket egyszerre kényeztessék. Az idei rendezvényről a Carspotter Jeroen néven tevékenykedő videóblogger készített egy hosszú összefoglalót – hangerőt a maximumra! Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Az elektromos autózás egyre nagyobb hangsúlyt kap, és ezzel együtt az autógyártók igyekeznek folyamatos fejlesztésekkel felhívni magukra a figyelmet. Ezek pedig nem feltétlenül csak a négykerekűekre vonatkoznak, hiszen az újrahasznosítás problémaköre is fontos kérdés – főleg, ami az elhasználódott akkumulátorokat illeti. A Renault most a Powervault vállalattal közösen fejlesztett ki egy új megoldást, aminek segítségével újra tudják hasznosítani az autókból kiöregedő akkukat. Add a comment
- Részletek
- Írta: Simon Sára, Fotók: Sztankó Dávid
Az autóipar és a méltóságteljes zászlóshajók elválaszthatatlanok, s nincs ez másképp az Opelnél sem. Azonban jelen esetben a szó nemcsak metaforaként, a gyakorlatban is használható: a modellpaletta csúcsát jelentő új Insignia mellett a villámos márka már nem csak az aszfaltot szeretné meghódítani: a magyar tengert vette célba, ehhez pedig a legjobb, méghozzá vízi úton jár. Csúcskísérlet indul, földön, vízen, sebességben. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Az autógyártók egyre sűrűbben kacsingatnak ki más iparágak felé, persze legtöbbször csak egy-egy jópofa, látványos vagy divatos termék erejéig. Legutóbb a Volkswagen ugrott bele egy ilyen projektbe, amelynek végeredményeképp talán a fiatal apukák lehetnek a legboldogabbak. A németek ugyanis a Knorr Baby nevű céggel összeállva alkották meg a Golf GTI babakocsit, amely a Volkswagen egyik leghíresebb modelljének stílusjegyeit viseli. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
A BMW kínálatából az ezredforduló óta hiányzott egy olyan modell, amely technológiában, kifinomultságban és érzelmekben egyaránt a márka csúcsát testesítette volna meg. Úgy tűnik, hogy ez a korszak lezárul: a BMW Concept 8 Series a következő 8-as sorozat előhírnökeként alaposan megdobogtatja a szíveket. Add a comment
- Részletek
- Írta: Simon Sára, Fotók: Mercedes-Benz, Várkonyi István
Csillagfényes veterán ünnep, benzingőz és mámoros múltidézés, autóverseny és méltó emlékezés. Szavak, melyek aligha adhatják vissza a X. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra élménykockáit és szívdobbanásait, melyen immár 4. alkalommal hölgypilótaként magam is részt vettem. Következzen tehát a beszámoló, mely mindössze csak kísérletül szolgálhat, hogy impressziókat adjon a stuttgartiak kétnapos oldtimer seregszemléjéről, mely most is az autózás iránti elkötelezett szenvedély és lelkesedés megmutatkozása volt, felejthetetlen élményekkel párosítva. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

Számos videón láthattunk már olyan megmérettetéseket, például gyorsulási versenyeket, amelyeknek egyik tagja egy autó, a másik pedig egy repülő volt. Ezúttal az igazán különleges sportautókat gyártó brit Morgan jóvoltából készült el egy kisfilm, aminek főszereplője egy gyönyörű Morgan Aero 8 modell és egy kétszárnyú ‘show-repülőgép’. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Bizonyára sokan tudják, hogy a Porsche nem csak az autóiparban tevékenykedik aktívan. A németek tulajdonában van például a Studio F.A. Porsche névre hallgató dizájnstúdió is, mely nemrég egy igen nagyszabású megbízást kapott, méghozzá a Dynamiq vállalattól, hogy segítsenek a GTT 115 szuperjacht megtervezésében. A németek pedig természetesen nem utasították el a kérést, és az elkészült hajót akár személyre is szabhatjuk az internetes konfigurátor segítségével – persze az árakra jobb, ha inkább nem is nézünk rá. Add a comment







