
A Mercedes-Benz mostanában olyan tempóban jelenti be egyes modelljeinek végleges nyugdíjazását, hogy már-már nem is tudjuk követni a csillagosokat. A németek elképesztően széles modellpalettájára persze ráfér a kurtítás, de lesznek azért fájó búcsúk is. A Mercedes több kategóriateremtő modellt is megalkotott korábban, mint például a B-osztály, amely a jelenlegi generáció kifutásával végleg elbúcsúzik, de ilyen a CLS is, amely szintén utód nélkül köszön le – ráadásul már augusztus 31-én befejezik a gyártását.
Némileg szomorú, hogy amíg olyan, nem éppen racionális modellek érkeznek a palettára, mint az EQE és EQS SUV modellek, addig olyan érzelemdús vagy éppen funkcionális típusoktól, mint a CLS vagy a B-osztály, végleg búcsút kell vennünk. Persze itt nincs vége a sornak, hiszen az S-osztály kupé és kabrió verzióit már rég kivégezte a Mercedes, ahogyan a C-osztály és az E-osztály háromajtós kivitelei is erre a sorsra jutnak – igaz, a CLE képében kapnak egy közös utódot. Mindenesetre a 2004-ben bemutatkozott CLS búcsúja, amely gyakorlatilag megteremtette az azóta minden méretben – sőt, még az SUV-k világában is – hódító négyajtós kupé szegmenst, valóban szomorú lehet.
Az egy generációt megélt Shooting Brake verzoó igazi kuriózum lehet
A CLS így mindössze három generációt élt meg, az igazán különleges Shooting Brake verzió pedig mindössze egyet, hiszen már a legújabb verzióból sem volt elérhető – később igazi kuriózum lehet majd. Mindenesetre, ha valaki mindenképpen új CLS-t szeretne, annak jobb lesz sietnie, ugyanis augusztus végén végleg leáll a gyártás – átadva a kapacitást az új E-osztálynak.
