A Mercedes-AMG SL 43 bemutatkozása kőbe véste azt, amiről korábban szerettük volna azt hinni, hogy csak egy rossz álom: bizony, a csillagosok sportrészlege a kompaktokon túl is elkezdte használni a négyhengeres egységeket. Persze a beszálló SL és a beszálló AMG C-osztály esetében ez még bocsánatos bűn lenne, de a C-osztály esetében a 63-as kivitel esetében is feleződik majd a hengerek száma – V8 helyett jön a négy henger elektromotorral támogatva. A kesergés helyett azonban nézzük, hogy mire képes a legvadabb C-osztályok legjámborabb verziója – bemutatkozott a C 43.

Jó szokásukhoz híven a csillagosok rögtön négyajtós és kombi változatban is leleplezték a C-osztály első AMG kivitelét, amely külcsín tekintetében pontosan azt hozza, amit várunk tőle: Panamericana hűtőrács, az alap AMG csomagos kiviteleknél egy kicsivel agresszívabb lökhárítók és a 43-as verzióktól megszokott, kétszer két kerek kipufogóvégződés. Az alap 18 colos keréktárcsákat felárért látványos 19 vagy 20 colos elemekre cserélhetjük.

A látvánnyal nincs gond - galéria

Az utastérben a legújabb C-osztály ismert megoldásaival találkozhatunk, de természetesen az AMG-től megszokott tálalásban: rengeteg karbon, sportülések, sportkormány és AMG feliratok teszik igazán dinamikussá a belsőt. Természetesen a digitális műszeregység is egyedi grafikát kapott, ezen kívül pedig természetesen minden modern és fejlett extrát megrendelhetünk az AMG verzióhoz, amelyek a normál C-osztályokhoz rendelkezésre állnak – sőt, az AMG Track Pace nevű opció képében egyfajta telemetriai program is elérhető, amely a köridők mellett a sebességet, a gyorsulást, a kormányszöget vagy éppen a fékpedál használatát is megjegyzi és megmutatja nekünk.

Az izgalmak azonban a lemezek alatt rejtőznek, hiszen a C 43 ugyanazt az M139l (az „l” betű azt jelzi, hogy „longitudinal”, tehát hosszában van beépítve) kódjelű négyhengeres turbóst kapta meg, amelyet az SL 43 is. Ez azt jelenti, hogy a C-osztály is megkapta az F1-ből kölcsönzött elektronikus turbó megoldást, amely egy 48 V-os elektromotor segítségével segít elektronikusan visszavezetni a kipufogógázt, ráadásul emellett a szokásos lágy hibrid funkciókat is megkapta – 14 lóerőt képes ideiglenesen hozzáadni a teljesítményhez, és nagyobb tempónál is lehetővé teszi a motor leállítása melletti vitorlázást.

A sportos hangulat adott - galéria

A C 43 azonban erősebb lett, mint az SL, ugyanis utóbbi 381 lóerejével ellentétben a középkategóriás 408 tagú ménest és 500 Nm-es csúcsnyomatékot biztosít. Mindezt egy kilencsebességes, szintén új fejlesztésű automata váltó továbbít mind a négy kerékhez. Ez a négyajtós esetében 4,6, a kombinál 4,7 másodperces 0-100-as sprintet eredményez, míg a végsebesség egységesen 250 km/h. A gyáriak egyébként 8,7-9,2 literes fogyasztást ígérnek vegyes használatban.

A Mercedes-AMG alapáron kínálja az adaptív lengéscsillapítót és a hátsókerék-kormányzást is. A 4MATIC összkerékhajtás – amelyről nem lehet lemondani – erőteljesen hátra helyezi a hangsúlyt, köszönhetően az alapból 31:69 arányú erőelosztásnak. Sokan talán aggódnak, hogy milyen dallamok hagyják majd el a C-osztály kipufogóit. Nos, emiatt mi is félünk kicsit, de a gyáriak leszögezték, hogy nagyon is odafigyeltek erre, így annak ellenére, hogy az előd V6-os gurgulázását már biztosan nem kapjuk vissza, talán így is egészen izgalmas lesz a C 43 hangzása.

A Panamericana hűtőrács továbbra is ütős - galéria

Ahogyan az elején már említettük, nem is igazán a C 43 négyhengeresre váltása fáj nekünk, hanem sokkal inkább az, hogy a korábban V8-ast használó 63-as kivitel is négy hengerrel vitézkedik majd, méghozzá egy konnektoros hibrid hajtáslánccal karöltve. Ne legyen kétségünk, hogy a teljesítmény brutális lesz, ahogyan a menettulajdonságok is, de mindezek ellenére azért valami elveszik majd, ami hiányozni fog.