A Cupra komolyan veszi a feladatát, hogy dinamikus, prémium irányba hajló modellekkel emelje ki magát a tömegből. Ezt a törekvést már a Formentor is kiválóan mutatta, de az ID.3 alapjaira épülő, ám alaposan átszabott Born is jó példa lehet. Most pedig megosztottak velünk néhány ízelítőt vadonatúj modelljükről, ami a kompakt crossoverek szegmensébe érkezik majd, és nem csak látványos megjelenésével és teljesítményével hódíthatja majd meg a szívünket – a 2024-től elérhető újdonság ugyanis hazánkban, a győri Audi gyárban készül majd.

Az ízelítőkön egyelőre csak igen nagyvonalakban csodálhatjuk meg a crossovert, amellyel tovább bővül a Cupra SUV palettája – és akkor a szintén érkező, tisztán elektromos Tavascanról még nem is beszéltünk. Az persze könnyen megeshet, hogy mire a két újdonság gyártásba kerül, addigra az Ateca már elbúcsúzik majd, hiszen így is igen zsúfoltnak ígérkezik majd a gyáriak palettája: a friss modell körülbelül 4,5 méter hosszú lesz a Cupra elmondása szerint, amivel igen közel állhat majd a 4,45 méteres Formentorhoz, és bár a Tavascan tisztán elektromos hajtásláncával azért kilóg, az is hasonló méretekkel rendelkezik majd – és egyébként a 4,37 méteres Ateca sem lényegesen kisebb.

Nagyobb lesz a Formentornál

A méretek mellett annyit tudunk az autóról, hogy lágy hibrid és konnektoros hibrid hajtásláncokkal lehet majd megvásárolni, és utóbbi(ak) már a konszern új generációs rendszerét kapják meg. Mindez akár 100 kilométeres tisztán elektromos hatótávot jelenthet, és bizonyára teljesítményből sem lesz hiány, hiszen a nagyobb akku mellé izmosabb elektromotorok társulhatnak – a belső égésű erőforrásokról már nem is beszélve.

A ponyva alól egyébként igen sejtelmesen, de felsejlenek a fényszórók nappali menetfényei, melyek – főleg elöl – mintha más képet mutatnának, mint a Cupra jelenlegi modelljei. A háromszögforma ismerős lehet, de a korábbi vonalak helyett ezúttal mintha három különálló egységből rajzolódna ki a forma, míg az autó orra agresszívan előrenyúlik. Hátul úgy tűnik, hogy maradhat a teljes szélességet átfogó fénycsík, ám ott is mintha újabb grafikával álltak volna elő formatervezők.

Mintha új formák bújnának meg a ponyva alatt

Profilból egyébként első ránézésre azért jóval nagyobbnak hat a Formentornál az autó, és mintha a tetővonala is kevésbé lenne sportos, ami fokozottabb praktikumot ígér – habár a Formentor is egészen kiváló családi használatra is. Azt már most tudni lehet, hogy hazánkban, az Audi győri egységében készül majd az egyelőre névtelen – vagy legalábbis ismeretlen nevű – újdonság, méghozzá a Q3-mal és a Q3 Sportbackkel közösen.

Győrben készül majd, és új generációs konnektoros hibrid hajtást is kap

A Cupra egyébként valóban nagy lendületben van, hiszen bár egyelőre még a várakozás fázisában vagyunk, hamarosan igen szép offenzívát indíthatnak a gyáriak, hiszen 2024-ben érkezik a most előrevetített újdonság és a Tavascan is, 2025-ben pedig jön az UrbanRebel szintén villanyos sorozatgyártású kivitele – és ki tudja még mi van a gyáriak tarsolyában.