A Cupra jövőjét egyértelműen sportos elektromos márkaként képzeli el a Volkswagen konszern, így a modell első teljesen önálló autója is villanyos lesz. Ezt vetíti előre a sorozatgyártástól azért még mindig kissé elrugaszkodott Tavascan koncepció, amely igazán látványos crossoverként teszi tiszteletét a jövő héten kezdődő Frankfurti Autószalonon.
Az egyik katalóniai sívidékről elnevezett modell az új trendeket igyekszik kielégíteni. Miközben praktikus, emelt modellként lép a színpadra, egy sportkupé látványosságát kívánja nyújtani – szubjektív a téma, de szerintünk jórészt sikeresen. Hogy ebből a dinamizmusból mi marad meg a sorozatgyártású típus számára, az persze jó kérdés, mindenesetre a márka által képviselt izgalmas vonalat a Tavascan koncepció is megfelelően kiszolgálja.
Egészen izgalmas és dinamikus köntösbe bújtatva
Belül a digitális megjelenítők uralják az összképet. A 13 colos központi egység szükség esetén az utas felé tolható, hogy ő jobban belefeledkezhessen a kezelésébe.
Belül is látszik, hogy a sorozatgyártás még távol van, de nem túl messze
A Volkswagen konszern különösen rugalmas elektromos platformjára (MEB) épülő újdonságban két elektromotor dolgozik a tengelyek meghajtásán, összkerékhajtást teremtve. Az összteljesítmény bő 300 lóerő, amivel 6,5 másodperc alatti 0-100-ra képes a modell. Emellett 77 kWh-s akkumulátora egészen nagy hatótávot is biztosít – a gyáriak 450 kilométert ígérnek.
Az aktuális trendeket kívánja kiszolgálni a Cupra
A praktikumra erősebben hajtó Formentor után a Tavascan inkább a kompakt crossover kupé mezőnyében indul – ezzel pedig nagyjából le is fedtük, hogy miképpen képzeli a márka a kezdeti indulást az új modellekkel. Természetesen nem csak teljesen elektromos, de konnektoros hibrid és benzines modell is elképzelhető az újdonságokból, amelyekre a következő évtizedig kell várni.

