Az SUV vonalat nagyon ütik most a franciák, így a Renault is alaposabban belássa magát a szegmensbe, mi több, ezúttal legendás nevet felhasználva igyekeznek nagyot villantani egy divatra hangolt kupésított SUV-val, persze modern hibrid hajtást használva.
Az elnevezés az 1930-as években használt verseny repülőgépre utal, az autó pedig annak nyomába lépve próbál legalább olyan nagy nyomot hagyni. A Rafale a Renault legfrissebb formai irányzatát képviseli, sőt, az első olyan modell, amely annak szellemiségében fogant, miközben hajtásláncok tekintetében is a gyártó legújabb, legkorszerűbb elemeit tartalmazza.
Látványos formaterv, divatos kupé dizájn
Az újdonság a CMF-CD platformra épül, amely többek között az Austral és az Espace modelleknek is „otthont ad”. Mindenképp érdemes kiemelni a merészebb formatervet, valamint a manapság felkapott, kupés crossover formát. A Rafale 4,71 méter hosszú, 1,86 méter széles és 1,61 méter magas lett, miközben a 2,74 méteres tengelytáv tágas belteret sejtet. A hétüléses Espace-t tekintve azzal egyező tengelytáv mellett 12 mm-rel rövidebb a jövevény.
A front tekintetében meghatározó a jellegzetes, nyíl formát öltő nappali menetfény és a komplett LED-es világítótest, de természetesen mindenütt diódás világítást alkalmaztak a mérnökök. A hűtőmaszk mintázatát kifejezetten aerodinamikai optimalizálás szülte, és persze a méretes Renault embléma sem maradhatott el. Oldalról már kevésbé extrém a modell, de a karaktervonalak és a magasan húzódó övvonal azért szolgál némi látványossággal.
A műszerfal is a gyártó legmodernebb elmeit tartalmazza
A kupé-SUV sziluett persze már önmagában egyedibb megjelenést eredményez. A hátsó szélvédő 17 fokos lejtésű, amit kifejezetten a légellenállás javítása miatt alkalmaztak, mi több, a hátsó ablaktörlő is elmaradt. Utóbbi állítólag a szélvédő dőlésszöge miatt nem is lenne szükséges. Hátul Y-formájú fények vonják magukra a figyelmet, miközben a lökhárító és a kipufogóvégek letisztultságot sugallnak. Az újdonság 20 colos kerekeken gördül, és látványos színeket kaphat.
Az utastérben a Renault által OpenR néven emlegetett digitális műszercsoport tűnik fel, amelyet a fent említett platform-rokonok esetében már láthattunk. A műszerfal egy 12,3 hüvelyk átlójú vetített óracsoportból, valamint egy 12 colos érintőképernyőből áll, amelyek mellett egy 9,3 colos Head-up Display is rendelkezésre áll.
A prémium vevőkre is számítanak a franciák
A sportüléseken feltűnik az Espirit Alpine logó is, ami persze a felszereltségre is utal. Ehhez a verzióhoz finom Alcantara kárpitozás jár, háromszínű varrással és megvilágított logóval. A hangulatvilágítás személyre szabható és persze alkalmazkodik a napszakhoz is. A Solarbay napfénytető elektronikusan sötétíthető a vezető és az utasok kívánalmai alapján. Az utasok mögött 647 literes poggyásztér húzódik, ami az ötüléses Espace képességeihez hasonlatos.
A kiemelkedő fejlettségi szintet képviselő vezetői asszisztensek megléte mellett a Renault a legfrissebb és szerintük a leghatékonyabb E-Tech hajtásokat építette a Rafale lemezei alá. A belépő szintet a 130 lóerős, 1,2 literes turbómotorral szerelt öntöltő hibrid rendszer képviseli. A nagyfeszültségű indítómotor-generátor mellé 2 kWh kapacitású akkumulátor jár. A rendszerteljesítmény így 200 lóerő, míg a kombinált nyomaték 205 Nm, amely a többmódú automatizált váltón keresztül hajtja az első kerekeket.
Tágas helykínálatra számíthatunk
Később érkezik a kínálatba a 4x4-es hibrid rendszer, amely már 300 lóerős teljesítménymaximumot kínál. A belsőégésű motor itt is ugyanaz a háromhengeres, 1,2-es, mint az előbbiekben, azonban ezúttal a hátsó tengelyre épített plusz villanymotor duzzasztja az erőt, illetve adja az összkerékhajtás hátsó részét. Ez a modell már tölthető lesz, azonban a Renault sem a telep kapacitását, sem a zéró emissziós hatótávot nem adta meg.
Míg az öntöltő egyszerűbb, vélhetően csatolt lengőkaros hátsó felfüggesztéssel érkezik, az összekerekes 4x4 E-Tech hibrid már multilink rendszert kap, mi több, a márka híres és kedvelt 4Control összkerék-kormányzása is elérhetővé válik. Azonban minderre még várnunk kell, hiszen a Rafale csak 2024 tavaszán érkezik meg Európába. Az újdonságot a gyártó spanyol üzemében készítik majd, és a Renault reménykedik benne, hogy a közvetlen konkurensek mellett a prémium gyártók vevőiből sikerül néhányat átcsábítaniuk.

