Noha egyes gyártók már kezdik azt a forgatókönyvet felvázolni, hogy az elektromos hajtásláncok egyre szélesebb körű elterjedésével az aerodinamikailag és tömeg szempontjából nem éppen ideális SUV modellek iránti őrület alábbhagy majd, a legtöbben azért még mindig erőltetik a crossoveres modelleket. Nincs ez másként a Renaultnál sem, akik most egy sokatmondó ízelítővel jelentették be, hogy idén, a típus 40. évfordulóján érkezik a vadonatúj Espace, ami immár az SUV kategóriát erősíti majd.

Az egyik megosztott képen tulajdonképpen csak egy típusfelirat látszik, ám a klasszikus Espace feliratból kiemelt E betű bizony árulkodó – van esély egy tisztán elektromos modellre is, de az szinte bizonyos, hogy valamilyen elektrifikált hajtásláncot kínál majd az autó, ahogyan a hibrid Austral hátára az AustralE felirat került. Az sem lesz meglepő, hogy hét ülést kap az újdonság, hiszen az Espace név mindig is garanciát jelentett a családbarát, tágas felépítésre – bár az utolsó, már a crossoverekhez közelítő generáció már lejjebb adott a „buborékságból”, és valószínűleg az újdonság még annál is kevésbé lesz egyterűs.

Nem kell nagyító ahhoz, hogy lássuk a hasonlóságot

Korábban néhány kémfotó már kikerült az internetre, amin az alapos álcázás alatt egy a szintén új Australhoz hasonló formákkal megáldott, de annál természetesen nagyobb SUV képe sejlett fel. Vannak olyan hangok is, akik szerint „csak” egy nyújtott Australról lesz szó, ami az alapokat tekintve igaz is, hiszen ugyanarra a CMF-CD platformra épül majd az Espace is, mint kisebb testvére, és sajnos az ízelítőn látható részletek is erre engednek következtetni, hiszen a típusfelirat környéke és a lámaptestekből látható részek is szinte egy az egyben megegyeznek az Australlal.

Az Espace a hétüléses kivitel mellett minden bizonnyal ötüléses verzióban is elérhető lesz, és tulajdonképpen félig-meddig a Koleos utódjának is tekinthető, bár a legendás típusnévvel biztosan vonzóbb lesz a vásárlók számára. Az újdonság ezzel egyben a Renault zászlóshajójává is válik, hiszen a Talisman már leköszönt. Ennek megfelelően nem csak nagynak és kényelmesnek, hanem innovatívnak is ígérik az új Espace-t a gyáriak – bár az, hogy tulajdonképpen egy nyújtott Austral lesz, ellentmondhat ennek az ígéretnek.

A sárgán kiemelt E betű valamilyen elektrifikált verzióra utal

Ami a hajtásláncokat illeti, valószínűleg találkozunk majd már meglévő egységekkel, köztük hibrid változatokkal is, de nem lepődnénk meg, ha érkezne egy az eddigieknél – és az Austrál legerősebb verziójánál – izmosabb kivitel is, akár tisztán elektromos, akár konnektoros hibrid formában. Azért egy kissé csalódnánk, ha az ikonikus típusnevet ellőné a Renault egy másik modell nyújtott verziójára, de azért még reménykedünk.