A Lamborghini Huracan már nem egy kifejezetten friss modell, és ezt tökéletesen mutatja az is, hogy az olaszok sorra mutatják be az egyre vadabb és egyedibb változatokat belőle. Hamarosan például érkezik majd a terepes(!!!) kivitel, de előbb még lerántották a leplet a Tecnica verzióról, amely kompromisszummentes utcai versenyautó szerepében lévő STO és az élménydús, hátsókerékhajtású RWD kivitel közé sorol be.

Tulajdonképpen a Tecnica az RWD kivitelből indul ki, ám a még vadabb képességek érdekében megörökölt néhány megoldást az STO-tól is, ráadásul egyedi megjelenést is kapott. Első ránézésre kissé úgy tűnhet, mintha egy kisebb Siánt látnánk, ám jobban szemügyre véve az autót látszik, hogy mindez csupán a Tecnica első sarkaira került betéteknek köszönhető, melyek a Sian fényszórójára emlékeztetnek.

A nyolcszögletű kipufogóról rögtön felismerhető - galéria

Ennek megfelelően természetesen új első lökhárítót is kapott az autó, valamint hátul is módosítottak rajta: közelebb kerültek, és szögletes végeket kaptak az óriási kidörgők, és egy az STO megoldásánál visszafogottabb, de így is jól látható szárny is került az autóra. Újdonság a karbon motorborítás és természetesen hátul is más a lökhárító, valamint a diffúzorbetét is.

A Tecnica azért született meg, hogy utcán és versenypályán egyaránt jó szórakozást nyújtson, ezzel illeszkedve az RWD és az STO változatok közé – előbbinél 35 százalékkal nagyobb leszorítóerőt képes termelni, míg utóbbinál jóval komfortosabb tud lenni. Ennek megfelelően tömegét tekintve is középre sorol be, bár túl nagy eltérések nincsenek: sorban az STO, a Tecnica és az RWD 1339, 1379 és 1389 kilogrammot nyomnak.

Belül is fokoztak a hangulaton - galéria

Ami a teljesítményt illeti, a Tecnica az STO-hoz igazodik ezen a fronton, így az 5,2 literes szívó V10-es az alap RWD 610 lóerejével szemben 640 tagú ménest és 565 Nm-es csúcsnyomatékot bocsát a pilóta rendelkezésére, akárcsak a legvadabb Huracanban. Ezzel egy tizedmásodperccel múlja felül az RWD-t és 2 tizeddel marad el az STO-tól a 0-100-as sprintidőben – 3,2 másodperc alatt tudja le a produkciót.

Természetesen belül is sportosabb a hangulat, mint az alap RWD esetében, és a nagyobb teljesítményhez igazították az elektronikát is. Nincs kétségünk afelől, hogy a Tecnicát a vásárlói igények hívták életre, hiszen sokan talán túlzásnak – és kényelmetlennek – gondolták az STO változatot utcán használni, ellenben a teljesítményre mindenki vágyik. A kérdés csak az, hogy a terepes verzióval is ugyanez-e a helyzet, vagy a Lamborghini csak szeretett volna megalkotni egy igazán egyedi verziót – a választ nem tudjuk, de azt is nagyon várjuk már.