Gyönyörű fotók a mallorcai galériábanDe nézzük csak, miként teljesít a szépséges kupéban az Opel kétliteres dízelmotorja, amely már jóval nagyobb testekben is helytállt. A kissé keményen járó 165 lóerős, maximálisan 350 Nm leadására képes négyhengeres nem fulladékony, az alacsony fordulatszámokon történő terhelést majdhogynem vibrációk nélkül bírja, s nyomatéka jó korán megérkezik: 1500-tól gyakorlatilag már felesleges a visszaváltás, az említett értéktől ugyanis még emelkedőn is tisztességes vehemenciával lódul meg a nem éppen pehelysúlyú (extrázva másfél tonnánál is nehezebb) test. A gázolajos limitere csak 5000 körül köszönt be, de nem érdemes hosszan kiforgatni, ugyanis 4000 felett már csak a hangja nagy, és kelletlenül forog fel, azaz hiányzik belőle az életvidámság, a spiritusz; nem egy szívhez szóló, ám annál jobb motor.
Nagy örömünkre a gázreakcióra és a menetteljesítményekre nem panaszkodhatunk: a 9 másodperces nulla-százas sprintidő korrekt eredmény, a 210 km/órás végsebesség manapság szinte kihasználhatatlan, s a temérdek nyomatéknak köszönhetően terhelésre, klímázva sem fogy ki a szufla az erőforrásból. A hosszú áttételezés (130-nál hatodikban 2100-at forog a motor) a rugalmasságnak ugyan nem tesz jót, cserébe viszont nagy tempónál is csend honol az utastérben, s az alacsony fordulatszámok bizonyára a tartósságnak is jót tesznek, ráadásul a sportos kompakt fogyasztása baráti, hiszen szabályos autópálya-tempónál az Astra 6 liter körül eszik, és országúton 4,5 literből, míg városban 7 alatt el lehet autókázni. Normakörünket 5,3 literből abszolválta az autó, ami 10%-kal magasabb ugyan a gyári értéknél, ám a teljesítmény ismeretében így is kiváló eredmény.
Nincs baj a dízellel, de nem illik a GTC-hezA konkurencia háza táján szétnézve nem sok kihívóra találunk: mivel a Hyundai kompakt kupéját, a Velostert nem kérhetjük dízelmotorral, kiesett a potenciális ellenfelek közül, így kizárólag a Renault és a Volkswagen repertoárjában találunk érdemi ellenlábasokat. A helyzetet tovább nehezíti, hogy míg a Mégane Coupé – igaz, akciósan remekül felszerelve is csupán hatmillió forint ellenében - legfeljebb 130 öngyulladós lóerővel kérhető, míg a Scirocco az Opel dízelével összehasonlítható 170 lovas (350 Nm) 2.0 TDI-vel irreálisan drága, hiszen már alapáron 8,4 millió forintot kell leszurkolni érte. Amennyiben egy kicsit elnézőbbek vagyunk, benevezhetjük még az ötajtós, ám szintén különleges Citroën DS4-et a körbe a szuper kétliteres, 163 lóerős dízelmotorral, amivel 7,63 milliótól indul a francia versenyző.
Imádja a kanyarokat - mallorcai galéria ittAz Opel azonban sokkal reálisabban árazta be portékáját, hiszen a 165 lovas 2.0 CDTI egységgel 6,34 millió forint az Astra GTC alapára, sőt, a típus a magasabb 'Sport' felszereltséggel is megállapodik 6,69 millióban. A bőséges extrakínálatból csemegézve persze nem nehéz akár 8 millió forint fölé konfigurálni kedvencünket, ám listaáron 9 milliós tesztautónkban már tényleg minden megtalálható volt, mi szem-szájnak ingere. Ahogy a cikk elején is említettük, az importőr most 620 ezer forintot enged minden GTC-ből, amivel egyből barátságosabbá válnak a kanyarvadász kupéért kért összegek.
Az Astra GTC a kategória legjobb választásaÁm egyvalamit érdemes fontolóra venni: hiába izmos és takarékos a 2.0 CDTI, a dögös karosszériához körülbelül 2,5 literrel magasabb átlagfogyasztása ellenére jobban passzol a sportosabb, érzelemdúsabb 180 lóerős 1.6 Turbo. Persze ne tévessze meg Önöket a benzines 700 ezer forinttal szerényebb árcédulája: csupán az üzemanyagköltségekkel számolva a dízel alig 80 ezer km alatt visszahozza árhátrányát, ráadásul várható értéktartása is kedvezőbb képet fest – ám ne feledjük, egy szépséges kupénak nem a racionalitásról, hanem az érzelmekről kell szólnia.
Néhány szóban
Nincs mese, az Astra GTC-vel nagyon korrekt csomagot dobott piacra az Opel, mi több, kijelenthető, hogy objektíven nézve a kategória legjobbját tisztelhetjük személyében, annak ellenére, hogy hajtásláncai lehetnének egy hajszállal jobbak - a nagy tömeg szintúgy a motorok ellen dolgozik, még ha az ügyes, gyors futómű gyönyörűen álcázza is a túlsúlyt. Mindenesetre, már alig várjuk az új, szentgotthárdi közvetlen befecskendezéses turbós benzines és gázolajos motorcsaládokat, melyek érkezésével még inkább verhetetlen lesz minden idők legdögösebb Astrája, így a vérfrissítést követően már csak az óriási ajtókért és a gyenge körkilátásért ráncolhatjuk szemöldökeinket.
Előnyök: Kívül-belül divatos; Tágas, praktikus (ötszemélyes) utastér és csomagtartó; Innovációk sokasága; Szuper futómű; Korrekt ár és fogyasztás
Hátrányok: Veszélyesen vastag A-oszlopok, gyatra körkilátás; Igen hosszú ajtók; Kissé kelletlen, tolakodó orgánumú, ám annál izmosabb dízelmotor
