Tesztek

Renault Mégane RS Cup teszt (2010) - Nőuralom ellen, hétköznapokra is

Részletek
Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.
View Comments

Biztos, hogy annyira kedves a barátnő, vagy olyan jól főz az asszony? Vajda kolléga hölgyautó-ajánlója helyett ideje férfi kobakunkat magasra emelni, és a nehezen összespórolt családi pénzt komolyabb játékokra fordítani. Nem bánjuk meg. Sőt, valójában még a könnyűsúlyú építés egyik atyja, Colin Chapman sem ajánlhatna jobbat. Ugyanis a sértődött hölgytársak biztos nem főznek majd ránk egy darabig, de mi minden egyes vesztett kilóval jobban érezzük majd magunkat.

Az 'RS' toldat csak kínt okoz a hétköznapokban?A tesztben szereplő fehér Mégane RS-re olvasóink már emlékezhetnek, nagy összehasonlító tesztünkben ugyanis éppen ő próbált meg borsot törni a konkurensek orra alá. A csoportképről azonban egy korábbi „felniölő” defekt miatt lemaradt, és akkor a tesztelésre is csupán egy napot fordíthattunk, így visszatért szerkesztőségünkbe a legvadabb Mégane, hogy egyhetes nyüstölés során bizonyíthassa hétköznapi használhatóságát.

Ha már szóba került az összehasonlító teszt, szeretnék itt válaszolni az olvasói levelekre, melyek a kollégák által egekbe magasztalt tesztalanyunk nem domináns szereplését kérdőjelezték meg. A kulcs, hogy mindenkinek igaza van, csak más-más szemszögből. Ugyanis egy versenypályás hétvégére az összegyűjtött modellekből magam sem vinnék mást, mint a Mégane RS-t, mert kifinomult kormányzása, precíz vezethetősége, ereje és gyorsasága tökéletes partnerré teszi. Csakhogy a sportkompaktok tulajdonosai nem túl gyakran mennek versenypályára.

Ezért nem is szabad őket hibáztatni: drága a gyorsan kopó gumi, az autónak is megárt a fokozott nyüstölés, és az egyéb járulékos költségek is magasak lehetnek. Persze egy-egy nap az évben belefér, de ez nem ér fel azzal az élménnyel, amit az utcán kaphatunk. Ha pedig a legkarakteresebb élvezetre vágyunk, bizony a Focus RS a nyerő: motorjába ugyanis sokkal több lélek (valamint erő, de az közúton úgyis mellékes) szorult; brutális hangjával és kinézetével pedig inkább már rali gépekhez méltó tiszteletet vív ki az utca emberében, nem pedig rohangáló suhanc érzését hagyva maga után. Jómagam ezért a Fordot vinném haza, ha választanom kellene. De ahogy írtuk is, minden modellnek megvan a maga célközönsége.
 

A 250 lóerős elsőkerékhajtású, függőcsapszeges futóműves Mégane pedig sokak kedvence lehet. Egyrészt – ezt eddig nem emelték ki – de jól személyre szabható, másrészt pedig úgy terelgethető igazán precízen, hogy egyúttal nem igényel nagyobb kompromisszumokat, mint hagyományosabb háromajtós testvérei. De térjünk vissza az előbbihez! Ugyanis tesztautónk kérhető változatlan áron Luxury felszereltséggel is, amelynél kevésbé radikális üléseket és komfortosabb futóművet kapunk – így aki a viszonylag nagy teljesítmény és a külső miatt veszi az RS-t, az is jól járhat.

Itt a kisördög: még beépíett gyorsulásmérő is vanPersze ilyenből nem lesz sok, hiszen a Recaro ülések minden pénzt megérnek – pláne így, hogy ingyenesen választhatóak. Annak ellenére, hogy csak hat irányban (hossz, dőlésszög, magasság) állíthatóak, szinte mindenki számára tökéletesnek bizonyultak, nagy oldaltartásuk pedig kellemesen egyenletes alátámasztást biztosít, és burokként öleli körbe a vezetőt.

És itt el is érkeztünk a hétköznapok legnagyobb réméhez, a Cup sportfutóműhöz. Ami nem is olyan nagy mumus, mint gondolnánk. Bár feszessége kétségtelen, de ennél még vannak radikálisabb beállítások is, és viszonylagos keménysége ellenére nehezen lehet kihozni a sodrából: nem pattog el úthibákon kanyarodás közben sem, és felütni is csak akkor hajlamos, ha abszolút nem figyelünk egy-egy kátyúra. A széria 18 colos kerékkel tehát abszolút nem törhet borsot a vezető orra alá, annyi feszességet ad, amennyire számítunk egy ilyen modellnél, de zavaró inkább csak a krónikus kényelemre vágyóknak vagy a fájós derekúaknak lehet.

A műszercsoport árulkodik a különlegességről

Az ominózus hétköznapok pedig olyan nyugalomban teltek a Mégane RS-sel, hogy szép lassan el is felejtettem, hogy a kategória egyik leggyorsabb autójában ülök. A jó dolgokhoz ugyanis könnyű hozzászokni, így a kormányzás és az üléspozíció is természetessé vált egy idő után. Ha nem küzdünk a tizedmásodpercekkel, az sem tűnik fel, hogy az RS váltója nem tökéletes: a közepesen rövid utakon járó szerkezet néha nem talál a helyére és a váltásoknál úgy képes hajolni, mintha bármelyik pillanatban le akarna törni. Az ergonómiához is hozzá lehet szokni: bár vannak kérdéses részletek a Mégane-ban e téren (ezt korábbi tesztünkben már kielemeztük), a jól használható Renault kártyával (mellyel nem kell még csak az autó bezárásával sem foglalkoznunk) képes ellenpontozni.

Kívül sok a showelem: szélesítés, szárnyak, hűtőkA motorról sem tűnik fel, hogy miben ülünk. Alsó fordulaton viszonylag halkan teszi a dolgát, és kétliteres mivolta miatt alul nem is olyan erős, mint mondjuk a 2,3-as turbós Mazda3 MPS, vagy a 2,5 literes Focus RS, így takarékosan vezetve teljesen olyan, mintha egy hagyományos Mégane lenne a társunk. Maximum az analóg sebességmérő, a sárga számlapú fordulatszámmérő, a szénszálas betétek és a szintén sárga biztonsági öv kelthet izgalmat – persze csak azoknak, akik nem szoktak hozzá az ehhez hasonló fogásokhoz szerényebb modellekből is. Ráadásul az izgalmas külső által felvillanyozott barátokat és ismerősöket hátra is nyugodt szívvel „betehetjük”: igaz a fejtér 185 centiméter felett már vészesen kevés, rövid és közepes távon négy személlyel is helyt áll a Mégane.

Aki tehát azért fél sportkompakt mellett voksolni, mert túl sok kompromisszumot kell kötnie, megnyugodhat. Az RS betűjelzéshez nem jár nagyobb megkötés, mint a hagyományos háromajtós modell esetében. Viszont aki családos, és szüksége van az öt ajtó nyújtotta kényelemre, el kell, hogy gondolkozzon más modellen, mielőtt sodrófa okozza a vesztét: a csúcsverzió ugyanis ötajtósként nem kapható. Még jó, hogy erre a célra van egy Mazda3 MPS, amely hasonlóan 8-9 milliós ár körül indul, ám jobb felszereltség mellett még nagyobb használhatóságot nyújt. Viszont szériaállapotban az ominózus pályanapoktól maradjunk jó távol vele.

Néhány szóban: A Mégane RS olyannyira megállja a helyét a hétköznapokban, hogy a rövid megszokás után már fel sem tűnik, hogy egy pályanapokra is alkalmas, 250 lóerős kompaktban ülünk. Éppen emiatt néhányak számára kicsit ingerszegény lehet az autó, ám az tény, hogy együtt élni vele koránt sem nehéz – amihez nagyszerű formája, és nem kirívó ára is hozzájárul. Így meg talán nem is lesz nehéz meggyőzni hölgypartnerünket, hogy ne a cuki autókat állítsuk garázsba.

Előnyök: Jó megjelenés; Remek kagylóülések; Precíz kormányzás; Jó teljesítmény-leadás; Remek vezethetőség és irányíthatóság; Elfogadható ár

Hátrányok: Nincs ötajtós verzióban; Közepes úton, nem hibátlanul járó váltó; Alul kevésbé erős motor

Biztos, hogy annyira kedves a barátnő, vagy olyan jól főz az asszony? Vajda kolléga hölgyautó-ajánlója helyett ideje férfi kobakunkat magasra emelni, és a nehezen összespórolt családi pénzt komolyabb játékokra fordítani. Nem bánjuk meg. Sőt, valójában még a könnyűsúlyú építés egyik atyja, Colin Chapman sem ajánlhatna jobbat. Ugyanis a sértődött hölgytársak biztos nem főznek majd ránk egy darabig, de mi minden egyes vesztett kilóval jobban érezzük majd magunkat.

Az 'RS' toldat csak kínt okoz a hétköznapokban?A tesztben szereplő fehér Mégane RS-re olvasóink már emlékezhetnek, nagy összehasonlító tesztünkben ugyanis éppen ő próbált meg borsot törni a konkurensek orra alá. A csoportképről azonban egy korábbi „felniölő” defekt miatt lemaradt, és akkor a tesztelésre is csupán egy napot fordíthattunk, így visszatért szerkesztőségünkbe a legvadabb Mégane, hogy egyhetes nyüstölés során bizonyíthassa hétköznapi használhatóságát.

Ha már szóba került az összehasonlító teszt, szeretnék itt válaszolni az olvasói levelekre, melyek a kollégák által egekbe magasztalt tesztalanyunk nem domináns szereplését kérdőjelezték meg. A kulcs, hogy mindenkinek igaza van, csak más-más szemszögből. Ugyanis egy versenypályás hétvégére az összegyűjtött modellekből magam sem vinnék mást, mint a Mégane RS-t, mert kifinomult kormányzása, precíz vezethetősége, ereje és gyorsasága tökéletes partnerré teszi. Csakhogy a sportkompaktok tulajdonosai nem túl gyakran mennek versenypályára.

Ezért nem is szabad őket hibáztatni: drága a gyorsan kopó gumi, az autónak is megárt a fokozott nyüstölés, és az egyéb járulékos költségek is magasak lehetnek. Persze egy-egy nap az évben belefér, de ez nem ér fel azzal az élménnyel, amit az utcán kaphatunk. Ha pedig a legkarakteresebb élvezetre vágyunk, bizony a Focus RS a nyerő: motorjába ugyanis sokkal több lélek (valamint erő, de az közúton úgyis mellékes) szorult; brutális hangjával és kinézetével pedig inkább már rali gépekhez méltó tiszteletet vív ki az utca emberében, nem pedig rohangáló suhanc érzését hagyva maga után. Jómagam ezért a Fordot vinném haza, ha választanom kellene. De ahogy írtuk is, minden modellnek megvan a maga célközönsége.
 

A 250 lóerős elsőkerékhajtású, függőcsapszeges futóműves Mégane pedig sokak kedvence lehet. Egyrészt – ezt eddig nem emelték ki – de jól személyre szabható, másrészt pedig úgy terelgethető igazán precízen, hogy egyúttal nem igényel nagyobb kompromisszumokat, mint hagyományosabb háromajtós testvérei. De térjünk vissza az előbbihez! Ugyanis tesztautónk kérhető változatlan áron Luxury felszereltséggel is, amelynél kevésbé radikális üléseket és komfortosabb futóművet kapunk – így aki a viszonylag nagy teljesítmény és a külső miatt veszi az RS-t, az is jól járhat.

Itt a kisördög: még beépíett gyorsulásmérő is vanPersze ilyenből nem lesz sok, hiszen a Recaro ülések minden pénzt megérnek – pláne így, hogy ingyenesen választhatóak. Annak ellenére, hogy csak hat irányban (hossz, dőlésszög, magasság) állíthatóak, szinte mindenki számára tökéletesnek bizonyultak, nagy oldaltartásuk pedig kellemesen egyenletes alátámasztást biztosít, és burokként öleli körbe a vezetőt.

És itt el is érkeztünk a hétköznapok legnagyobb réméhez, a Cup sportfutóműhöz. Ami nem is olyan nagy mumus, mint gondolnánk. Bár feszessége kétségtelen, de ennél még vannak radikálisabb beállítások is, és viszonylagos keménysége ellenére nehezen lehet kihozni a sodrából: nem pattog el úthibákon kanyarodás közben sem, és felütni is csak akkor hajlamos, ha abszolút nem figyelünk egy-egy kátyúra. A széria 18 colos kerékkel tehát abszolút nem törhet borsot a vezető orra alá, annyi feszességet ad, amennyire számítunk egy ilyen modellnél, de zavaró inkább csak a krónikus kényelemre vágyóknak vagy a fájós derekúaknak lehet.

A műszercsoport árulkodik a különlegességről

Az ominózus hétköznapok pedig olyan nyugalomban teltek a Mégane RS-sel, hogy szép lassan el is felejtettem, hogy a kategória egyik leggyorsabb autójában ülök. A jó dolgokhoz ugyanis könnyű hozzászokni, így a kormányzás és az üléspozíció is természetessé vált egy idő után. Ha nem küzdünk a tizedmásodpercekkel, az sem tűnik fel, hogy az RS váltója nem tökéletes: a közepesen rövid utakon járó szerkezet néha nem talál a helyére és a váltásoknál úgy képes hajolni, mintha bármelyik pillanatban le akarna törni. Az ergonómiához is hozzá lehet szokni: bár vannak kérdéses részletek a Mégane-ban e téren (ezt korábbi tesztünkben már kielemeztük), a jól használható Renault kártyával (mellyel nem kell még csak az autó bezárásával sem foglalkoznunk) képes ellenpontozni.

Kívül sok a showelem: szélesítés, szárnyak, hűtőkA motorról sem tűnik fel, hogy miben ülünk. Alsó fordulaton viszonylag halkan teszi a dolgát, és kétliteres mivolta miatt alul nem is olyan erős, mint mondjuk a 2,3-as turbós Mazda3 MPS, vagy a 2,5 literes Focus RS, így takarékosan vezetve teljesen olyan, mintha egy hagyományos Mégane lenne a társunk. Maximum az analóg sebességmérő, a sárga számlapú fordulatszámmérő, a szénszálas betétek és a szintén sárga biztonsági öv kelthet izgalmat – persze csak azoknak, akik nem szoktak hozzá az ehhez hasonló fogásokhoz szerényebb modellekből is. Ráadásul az izgalmas külső által felvillanyozott barátokat és ismerősöket hátra is nyugodt szívvel „betehetjük”: igaz a fejtér 185 centiméter felett már vészesen kevés, rövid és közepes távon négy személlyel is helyt áll a Mégane.

Aki tehát azért fél sportkompakt mellett voksolni, mert túl sok kompromisszumot kell kötnie, megnyugodhat. Az RS betűjelzéshez nem jár nagyobb megkötés, mint a hagyományos háromajtós modell esetében. Viszont aki családos, és szüksége van az öt ajtó nyújtotta kényelemre, el kell, hogy gondolkozzon más modellen, mielőtt sodrófa okozza a vesztét: a csúcsverzió ugyanis ötajtósként nem kapható. Még jó, hogy erre a célra van egy Mazda3 MPS, amely hasonlóan 8-9 milliós ár körül indul, ám jobb felszereltség mellett még nagyobb használhatóságot nyújt. Viszont szériaállapotban az ominózus pályanapoktól maradjunk jó távol vele.

Néhány szóban: A Mégane RS olyannyira megállja a helyét a hétköznapokban, hogy a rövid megszokás után már fel sem tűnik, hogy egy pályanapokra is alkalmas, 250 lóerős kompaktban ülünk. Éppen emiatt néhányak számára kicsit ingerszegény lehet az autó, ám az tény, hogy együtt élni vele koránt sem nehéz – amihez nagyszerű formája, és nem kirívó ára is hozzájárul. Így meg talán nem is lesz nehéz meggyőzni hölgypartnerünket, hogy ne a cuki autókat állítsuk garázsba.

Előnyök: Jó megjelenés; Remek kagylóülések; Precíz kormányzás; Jó teljesítmény-leadás; Remek vezethetőség és irányíthatóság; Elfogadható ár

Hátrányok: Nincs ötajtós verzióban; Közepes úton, nem hibátlanul járó váltó; Alul kevésbé erős motor

Alapadatok Futómű Karosszéria Mérések Költségek