Az utóbbi egy-két évben talán nem volt olyan modell, aminek érkezését az autós média és sajtó részéről olyan várakozás előzte meg, mint a Hyundai új alsó-középkategóriásának, az i30-nak eljövetelét. Az autószalonokon már mindenki megdicsérte az i30-at, viszont a teszt során behatóbb vizsgálatot végeztünk. Kiderül, érdemes volt-e előre inni a medve bőrére.
Alapvetően már az is fokozta a levegő vibrálását, hogy a manapság roppant erős alsó-középkategóriába olyan gyártó kívánt új modellt behozni, amelynek utóbbi időben mutatott produkciója rettentően impozáns, hiszen gyakorlatilag mind a minőséget, mind az ár/érték arányt nézve a legjobbak közé tartoznak a koreaiak modelljei. Elég csupán az ix35-re, esetleg a nemrég bemutatott i40-re gondolni, de a Veloster sem piskóta az érte elkért összegért, ráadásul a testvérmárka Kia repertoárjában is találunk hasonlóan korrekt példányokat.
A Hyundai utóbbi időben mutatott szárnyalása arra sarkallta a publikumot, hogy a legjobbakhoz hasonlítsák rögtön az akkoriban még érkezőfélben lévő i30-at. Nem a Ford Focus, nem az Opel Astra jelentette a mércét az i30 számára, hanem a kategória igazi nagyágyúja, a Volkswagen Golf, amelynek neve mára már összeforrt a kompakt autózás eredetével. Nem épp a legkellemesebb szituáció, hiszen így akaratlanul is olyan elvárásoknak kellett megfelelnie a Hyundai várományosának (az előd i30 tesztje), amelyeket egészen eddig leginkább a kategória öreg motorosai felé támasztottak.
S valljuk be, egy kicsit talán az is benne volt a levegőben, hogy a Volkswagen uralkodásának megtöréséért egy picit titkon mindenki szurkolt, ahogy a filmekben is általában a feltörekvő hős győzelméért szorítunk. Aztán eljött a 2011-es Frankfurti Autószalon, ahol természetesen nagy nyüzsgés közepette begördült a várva várt i30, a média pedig meghajolt előtte: a Hyundai megcsinálta.
Emlékezzen vissza a kedves olvasó, annyira a figyelem középpontjában állt az autó, hogy még maga Martin Winterkorn, a VW konszern mindenható ura is meglátogatta az új kihívó standját. Az eredményt bizonyára mindenki ismeri, egy videón elcsípett beszélgetés (az előbbi linken megtekinthető) az i30-ban 
Játékos és markáns ívek mindenütt - galériaMartin Winterkorn és segédje között felszínre hozta, hogy maga a német óriás is komoly figyelemmel kíséri a Hyundai szárnyalását. Persze a statikus bemutató közel sem árul el mindent az adott járműről, azonban az Elantrával közös alapokon nyugvó i30 képességeivel kapcsolatban épp a szedán változat korábbi érkezése miatt már voltak sejtéseink.
Azóta már eltelt pár hónap, hazánkba is megérkeztek az első példányok, az Autó Pult pedig a statikus bemutató követően elsőként csapott le a lehetőségre, hogy a tőlünk megszokott objektivitással vessük tesztelés alá a Golf dél-koreai kihívóját. Az i30 szerkesztőségünk garázsába a már ismert 1,6 literes GDI motorral, illetve Business felszereltséggel gördült be.
Első ránézésre még mindig modernnek hatnak a Hyundai jelenlegi formai nyelvében fogant vonalak, organikus alakzatok burjánzanak mindenfele, összességében kétségkívül egyértelművé téve, hogy melyik márka modelljével állunk szemben. A jellegzetes fényszórók, a karosszéria oldalán táncoló fény-árnyék vonalak, a hatszögletű hűtőmaszk mind-mind a Hyundai sajátjai, ráadásul igazán kellemes egyveleget alkotnak és mindent összevetve 
A műszerfal korrekt, viszont rideg hangulatújól állnak a kompakt négykerekűnek. Emellett a tesztautó kasmír barna metálfényezése is telitalálatnak bizonyult, sokan okkal dicsérték a ritka és egyben tetszetős színt.
A kedves Olvasó gondolhatja magában, eddig semmi újdonságot nem említettem, hiszen a Hyundai a saját zakóját húzta az i30 vázára, ám nincs ez másképp az utastérrel sem: a jól ismert formák, műszerek, kezelőszervek és színek köszönnek vissza mindenütt, ami közel sem gond, sőt, ebben az esetben kifejezetten előny, ugyanis a koreaiak munkájába mostanság nem könnyű belekötni. Ahogy az i40-ben, úgy itt is az az érzésünk támad, hogy az összeszerelés magas szintéjre lépett a Hyundai, minden masszív, zavaró recsegéseknek és zajoknak nyoma sincs, miközben a felhasznált anyagok minősége sem kifogásolható.
Noha dicséret illeti ezért a végeredményért és a magas színvonalú ergonómiáért a gyártót, néhány ponton azért a hiányosságokra is rá kell mutatnunk. A számos helyen felbukkanó, ezüst színűre fényezett műanyagokkal kapcsolatban álló fenntartásaim voltak az elsők, amelyek megfogalmazódtak a belsőt illetően. No, nem arra kell gondolni, hogy az esztétikumot kifogásolnám, inkább a tartósság az amiben nem vagyok egészen biztos, ugyanis már a pár ezer kilométeres futást maga mögött tudó Veloster hasonló műanyagjain is megjelent egy-egy apróbb kopás, aminek köszönhetően a fekete műanyag kikukucskált a szürke felszín alól.
Továbbá a remekbe szabott, szép és jól használható érintőképernyős központi rendszer fényerejével sem kezdtek semmit a szakemberek, pedig korábban már hangoztattuk, hogy éjszaka még a legalacsonyabbra állítva is kifejezetten erős és zavaró a fénye. Még szerencse, hogy egy gombbal ki is kapcsolhatjuk a kijelzőt, igaz, ez nem tökéletes megoldás.
Jól formázott, kényelmes ülések, jó helykínálatA kékszínű háttérvilágítás viszont már ténylegesen inkább ízlés kérdése, ám az biztos, hogy egyfajta ridegséget kölcsönöz az autónak, ami a hűvös tesztnapok alkalmával még fázósabb érzetet keltet az amúgy korrekt utastérben. Az ülések – főleg az elsők – igencsak kényelmesnek bizonyultak, a kapcsolók és kezelőszervek működése a márkától mostanában megszokott magas színvonalat hozza, a helykínálat terén pedig szintén jó eredményekről számolhatunk be: elöl is maradéktalanul el lehet férni, de a hátsó sorba kényszerülve sem kell aggódniuk a magasabbra nőtteknek, még a 190 centisek számára sem korlátozott a fejtér. Igaz, a csomagtér mérete 400 liter alatti, azaz nem a legjobb a kategóriában, de cserébe számos praktikus és jól használható tárolórekesszel kárpótol a Hyundai. Főleg a középkonzol aljában kialakított, kétlépcsős, gumírozott borítású résznek örültünk.
(A második oldalon fény derül az 1,6-os produkciójára, illetve a legfőbb kérdésre, az árra.)