Konzervatívabbra fésült külsővel és új hajtásláncokkal áll rajthoz a Volvo középkategóriás modellje, ám V60-as tesztautónk apropója mégsem az új négyhengeresek bemutatkozása, hanem az erősített csúcsdízel státusza. A 230 lóerő előcsalogatásához a gyártó sportrészlege finomhangolta az öthengeres dízelmotort, amely összkerékhajtással továbbra is kínálatban maradt. De mivel járunk jobban? A mindent akaró verzióval, vagy némi kompromisszum árán az új hajtáslánccal? Tesztünkben utánajártunk ennek is.
Konzervatívabb arccal - galériaTesztautónkat elnézve azt gondolhatnánk, hogy nem sok változott mostanában a Volvo háza táján. Az S60/V60 páros frissített verziója olyannyira letisztult, egyen ábrázatot kapott, hogy szinte azonnal feledésbe merül a korábbi verziók első fényszóróinak merészebb játéka. Látszólag egy tipikus Volvo tulajdonos tipikus autója áll előttünk: a semleges, világoskék fényezés, s a hozzá illő vajszínű bőrkárpit koránt sem tolakodó, kifinomult eleganciáról mesél. Nem csoda, hogy mindenki szimpatizál vele.
A megszokott belbecs, hozzáadott értékkelMiközben belül semmi szinte semmi sem változott a korábbi változatokhoz képest, ezúttal a motortérben is a hagyományok megőrzéséről tudunk beszámolni. Az öthengeres kialakítás az aktualizált hatfokozatú bolygóműves váltóval az összkerékhajtású példányoknál ugyanúgy jelen vannak, mint a V60 már ismert sajátosságai.
A szemeknek oly kedves összhatás végett én bármikor gond nélkül meg tudom bocsátani az autónak, hogy a csomagtartó űrtartalma szignifikánsan csorbult a forma oltárán: a 4,63 méter hosszú „vas” finoman kárpitozott puttonya alaphelyzetben 430 liternyi cókmókot képes elnyelni, de bővítve sem nagyobb az űr 1,25 köbméternél.
Teherhordó helyett inkább divatcikk
Viszont ha a V60-at kombi helyett életstílus-autónak nevezzük, máris szemet hunyhatunk a szokásosnál szűkebb raktér felett, bár a példa kedvéért egy két-babakocsis családnak ez aligha könnyíti meg dolgát. Szerencsére praktikumból csillagos ötöst érdemel a típus; tényleg hihetetlen, hogy a mérnökök mennyi mindenre gondoltak. 
Finom kárpitozás, nagy variálhatóságNézzük csak: van itt kihajtható bevásárlótáska-tartó, a padló alatt egy teljes rekesz-armada várja az apróbb cuccokat (hozzáteszem, a borítót felnyitott állapotában egy kampóval szépen rögzíteni tudjuk), de találunk itt rögzítő füleket is.
Az üléstámlákat nem a szokásos 2/3-1/3 arányban hajthatjuk előre, hanem 2:1:2-ben, így ha valami keskenyebb, hosszú tárgyat szállítunk (mondjuk néhány sílécet), akkor még kényelmesen elfér a hátsó sorban két személy. Emellett a támlát előrehajtva teljesen sík padlót kapunk (különben 2 személy számára simán képes betölteni a sátor szerepét az autó), sok-sok csomag szállításakor pedig a szériában járó hálórendszer védi meg vészhelyzetben a sofőr és utasa testi épségét az előrerepülő pakkokkal szemben. Az anyósülés teljesen síkba dönthető, felárért pedig jó Volvós szokáshoz híven beépített gyereküléseket is kérhetünk a hátsó padra. Ha már praktikum: tárolóhelyekből bőven eleget találunk, így tényleg nem jelent problémát az apró kacatok elhelyezése, emellett pedig a mindennapi használhatóságot megkönnyítendő a kezelhetőség pofonegyszerű, az ergonómia átgondolt, a menü tud magyarul, a hangulat pedig nagyon jó - kell ennél több, kérem?
A vetített műszercsoport a V40-ből érkezett
Egy tekerő mind felett - galériaMég egy kis frissítenivalót el tudunk képzelni: bár első bemutatkozása óta sokat gyorsult a márka Sensus névre hallgató központi rendszere, tesztautónkat még egy lépcső elválasztotta a folyékonyan kezelhető jelző birtoklásától. A vezetőtől távolabb, jobb oldalra, függőlegesen elhelyzett forgókapcsoló pedig akkor is megnehezíti a rendszer kezelését, ha az automataváltó karjára támaszkodhatunk közben. S ha már támaszkodunk, bizonyos magasság alatt, a pedálokhoz közelebb ülve újabb panaszra nyílhat szánk: a könyöktámasz közel sem olyan hosszú, hogy könyökünket megtámaszthassuk rajta. Egy elcsúsztatható mechanizmus elfért volna.
A szélsőségnek nem kedveznek az egyébként kénylemes ülésekAz ajtókon túl nem panaszkodhatnak a bent ülők, itt a prémium középkategória átlagát tudja a V60. Igazából mindkét sorban, minden irányban pont elegendő a tér – akár a magasabb termetűek számára is -, de a helybőség örömétől azért nem fogunk táncra perdülni. Gondolom, jól ismerik az „akár egy jól szabott öltöny” klisét – no, az itt is érvényes. Az ülések mindenütt nagyon kényelmesek, egyedül annyit róhatunk fel a Volvo belsőépítészeinek, hogy tervezhették volna feljebb az első fotelok híresen kényelmes, puha fejtámlájának alsó szegletét (vagy az üléstámla lehetne hosszabb), mert 190 centis magasság fölött már-már képes megzavarni az utas nyugalmát, 195 centi körül és afelett pedig kifejezetten idegesítő lehet.
Ha a térérzet nem is, de a biztonságérzet jó Volvós szokás szerint a párját ritkítja. Erről egyrészt a kormányon szembeköszönő márkajel mellett a bástyaszerűen magas ablakvonal és a vaskos ajtók tehetnek, másrészről az autó kivételes aktív biztonságtechnikája. Korábban már beszéltünk róla, de okításképp röviden ezúttal is elsorolom: a városi ütközések kockázatát csökkentő City Safety rendszer a szériafelszereltség részét képezi, 590 ezer forintért pedig kapunk egy biztonsági rendszerek armadáját felvonultató csomagot. Ez borsos felára ellenére értékarányos, és nagyon melegen ajánlható opció – hiszen gondoljanak csak bele, elég, ha a teljes használati időtartam alatt csak egyszer tesz hasznos szolgálatot; ebben az esetben egyrészt az ára (akár többszörösen is) egy csapásra visszajöhet, de ami a legfontosabb: egészséget óvhat, sőt, életet menthet.
Mit hoz ki a Polestar chip a Volvo legizmosabb hajtásláncából? Mire elég ez az új generáció ellen? A következő oldalon erre is választ adunk.