Álomgarázs – ízlelgessük csak ezt a mézédes szót, ami talán minden benzingőzzel megfertőzött fiatal vagy öreg számára egyet jelent a világmegváltással. Mindenki számára megvan a lista, amiben érvényesülhet egyszerre a praktikum és az érzelem, a vágyak és a mindennapi igények találkozhatnak. A kollégák 100 milliós költségvetési sapkát fogalmaztak meg, amibe bizony sok-sok izgalmas dolog belefér. Lássuk, nálam mik töltenék meg a képzeletbeli, hangulatosan berendezett garázst!

Az én gyermekkoromat elsősorban a Forma-1 és a raliversenyek pezsgése határozta meg, aminek következtében a talán elérhető finomságokat leginkább a raliban részt vállaló legendák jelentették. A 18 év alatti autós világszemléletem persze a későbbiekben sokat formálódott, s ebben az alakulásban (lehet nevezni egyedfejlődésnek is) jelentős szerepet vállalt az autós magazin, hiszen temérdek tapasztalatot gyűjtöttem be az újságnál töltött évek során, nem tagadva hogy ez által sosem szeretett autók váltak kedvenccé, s bizony bálványok is dőltek a nem várt csalódások révén.

Mai szemmel a gyermekkorom szuperautót köridőben megalázó sportkompaktok sem tudnak eltántorítani attól, hogy a gyermekkori raliautós álmaim közül az egyiket begurítsam a vágyaim garázsába. Noha eleinte a jellegzetes, bubu-hangú Subaru Impreza STi-k varázsoltak el, később már a Lancer EVO sorozat ejtette rabul gyermeki szívem. Ezek az autók csak azért születhettek meg és lehettek a közúti forgalom résztvevői, mert kellettek a raliautók homologizációjához. Épp ezért igénytelen utcai versenygépek visszafogott verziói, annak minden előnyével és hátrányával.

Nemrég majd’ 4 éven át egy polgári, kétliteres szívó Mitsubishi Lancer tulajdonosa voltam, s ezzel kicsit még közelebb került a típus a szívemhez. A jellegzetes, japános de közben sportos műszerfal, a remek futómű, a páratlanul közvetlen kormányzás és a MOMO sportkormány örökre beleégett az emlékeimbe, s valóban, ennél már csak a 4G63-as legendás turbós verziója, illetve a páratlan összkerékhajtás lehet még izgalmasabb. Sajnos ma már egyre ritkább vendég az EVO a használtautós portálokon, mi több, az érintetlen, tuningmentes példányokat erőteljesen kell vadászni. Sebaj, nagyjából 10-12 millióból kihozható egy szép VIII-as EVO, abból a korszakból, amikor még egészen vad gépekre kerülhetett rendszám.

Sajnos nehéz elvonatkoztatni a saját autó birtoklása közben felépült szeretettől és vonzalomtól, minek eredménye második választottam, a Mazda RX-8 R3, azaz a Wankel-motoros sportautó utolsó kiadása. A Lanceremet ugyanis Szabó Péter lapigazgató óvott RX-8-asára cseréltem, segítvén ezzel is hogy közelebb kerülhessen nemes céljaihoz. Hirtelen jött ötlet volt, de közben rájöttem, mennyire is az én stílusom a japánok Renesis erőforrással szerelt különlegessége. 1308 köbcenti és változattól függően 192 vagy 231 lóerő körüli teljesítmény, utánozhatatlan hanggal.

Álomgarázsomba azonban a több fontos fejlesztéssel jobbá vált R3-as végszériát kívánom, ami a tartósabb motor mellé megörökölte az 50-50%-os súlyelosztást, a hátsókerékhajtást és az önzáró hátsó diffit. Sokan fáznak a háklis bolygódugattyús motortól, azonban kellő odafigyeléssel, karbantartással és megfelelő olajválasztással, premixeléssel kitolható az élettartama. A felújítás amúgysem riasztó, nagyjából annyiba kerülne, mint például egy BMW vezérműláncának cseréje. Az RX-8 különleges és vágyott autó számomra, olyan ami egyszeri és épp ezért egy kis japán legenda. Ilyen motoros autó már aligha lesz, legfeljebb hatótáv-kiterjesztésre építik majd be a japánok egy villanyautóba. Az R3-as verziót nagyjából legfeljebb 5 millióért tudhatjuk magunkénak.

Harmadiknak pedig jöjjön egy igazi klasszikus, hiszen egyetlen álomgarázsból sem hiányozhat legalább egy oldtimer. A veteránozás pedig sokak szemében összeforr a klasszikus Mercedes-Benzek gondozásával, s persze ezúttal sincs ez másképp. Esetemben nem kell olyan régi múltba visszautazni, számomra a csillagosoktól a 190E széria, az első Baby Benz kívánkozik képzeletbeli raktáramba, annak is egy igazán finom darabja.

Azt gondolom magyaráznom sem kell, hogy a típus korszakalkotó volt a stuttgartiak történetében, fejlett multlink hátsófutóművet kapott, a 2.3 16V a maga 185 lóerejével pedig maga egy legenda, vérbeli sportszedán még a békebeli időkből. Noha a W201-es kódjelű önmagában is táplál vonzalmat, a Cosworth bevonásával készült 16 szelepes erőforrással igazi ritkaság is egyben, egyfajta műszaki remek, s emlék, ami ha kell, kíméletlenül támadja a 7000-es vörös zónát. Sajnálatos, hogy a típus kicsit elhalványult a sikeres és népszerű E30-as BMW-k árnyékában. Amennyiben hasonlóra vágyik az ember, úgy a nemzetközi portálokon a kiemelkedő állapotú példányokért nagyjából 15 milliót kell letenni az asztalra. Borsos ár, de ennél lejjebb már ez sem megy.

S ha már a műszaki finomságokat, érzelmeket kiveséztük, jöjjön egy vérbeli sportmodell, amivel olykor színházba is elgurul az ember, ám mindeközben egy pályanapon vagy épp szerpentinen is képes veszettül odatenni magát. Szeretem is a Porschéket, és szégyelltem volna magam, ha a 100 milliós álomgarázsba legalább egy nem kerül be – a 718 Cayman számomra a muszáj kategóriával egyenlő, s ha már választani lehet, úgy stílusosan a 4.0 GTS verzió mellett tenném le a voksom.

A középmotoros zuffenhauseni modellcsaládjának talán ez a leginkább hagyománytisztelő és potens darabja, hiszen testvéreivel szemben hathengeres boxermotorjának 400 lóereje tökéletes alapot ad a komolyabb pályahasználathoz is. A 3995 köbcentis szívó benzines méltó darabkája lehet az álomgarázsnak, hiszen nem titkoltan a szívemet jobban megdobogtatják a teljesítményüket lineárisan felépítő, felül üvöltő szívómotorok. A Cayman ezen verziójáért, illetve a kívánt extrák, például a karbon-kerámia fékszett bepipálásáért majd’ 40 millió forintot kell letenni az asztalra. Ha tehát jól számolok, akkor a 100 milliós keretből 70-et már fel is használtam élményekre, érzelmekre, és a múlt egy kiváló darabkájára.

Ideje tehát a családra és a mindennapokra is fókuszálni, amire összesen 30 milliós keret marad. Első körben persze kell egy családi kombi, amivel utazni is kellemes és a mindennapokban is jó szolgálatot tesz. Az én választásom e tekintetben eshetne egy kellemes és elegáns E-osztály kombira, azonban a szívemhez a Volvo által sugárzott nyugalom és békesség közelebb áll. Épp ezért talán nem véletlen, hogy a formailag szerintem nagyon is eltalált V60-nak mindenképp lenne helye a garázsomban, mégpedig benzines hajtással.

A svédek által B5-nek csúfolt 250 lovas, kétliteres turbómotorja összkerékhajtással párosítva, R-Design szinten vonzó választás lehet, ráadásul még néhány extra bepipálásával is megállapodhatunk 18 millióban. A svéd acél divatos, mégis jellegzetes stílusával kilép a szürke hétköznapokból, miközben hűvösségével is hozzájárul lelki békénkhez.

Végül pedig… ma már nincsen lista villanyautó nélkül, s valóban, a városi rohangáláshoz, a rövid távok leküzdéséhez egyértelműen valamiféle elektromos dukál, elvégre kár volna bármelyik, eddig felsorolt finom benzinmotort gyilkolni a 2-3 km-es, bemelegedés nélküli etapokkal. 12 millió maradt erre a projektre, ami az állami támogatást is figyelembe véve 13,5 milliós listaárú választást enged még meg.

Nem titkoltan egyébként kifejezetten támogatom a villanyautózást, ráadásul a magam részéről az általa nyújtott egyedi élményt is bírom. Hangtalan suhanás, azonnali gázreakció, 100 km/h-n innen páratlan rugalmasság… mi kell még? Az álomgarázsban egy Type2-es fali töltő is helyet kapna, ami manapság gusztusos formát kínál az otthoni tankolásnak, 300-400 ezer körüli áron. Erre a feladatra szánva a 40 kWh-s akkuval szerelt Nissan Leaf-re esne a választásom, vagy emennyiben az előzőekben felsoroltak miatt nagyobb puffer marad az utolsó modellre, úgy a 60 kWh-s, nagyakkus verzió is beleférne.

Ez volna tehát az én kis szerény listám, van benne városi, családi, pályanapos, veterán és szív választása is, egyvalami hiányzik csak, maga a garázs. Hiszen egy hat autót elnyelő, stílusosan berendezett és felszerszámozott „hangárért” is mélyen zsebbe kell nyúlni, persze itt, az Autó Pult hasábjain csak elméleti síkon raktuk össze a magunk „kis” 100 milliós álomgarázsát.

Amíg a fenti flotta összejön, nem unatkozunk, tesztelünk és írunk amíg csak lehet, miközben nálam a Wankel is szót kér, és általa a klasszikusan piros RX-8 gondoskodik róla, hogy eszembe se jusson másra vágyni – hiába a szépen felsorolt és valóban kívánatos 100 milliós álomgarázs, jelenleg el nem cserélném semmire a bolygódugattyús japán sportmodellt, mely már csak azért is különleges, mert hamar és nagyon a szívemhez nőtt.