A vadonatúj Mercedes-AMG – igen, teljes egészében az AMG fejlesztette – SL jövő hét csütörtökön debütál majd a nagyközönség előtt, ennek örömére pedig egy utolsó ízelítőt is megosztottak velünk a gyáriak – néhány friss információval karöltve. Nagy meglepetést ugyan nem okoztak a csillagosok, hiszen ezúttal is a korábban már megmutatott utastérbe engedtek betekintést, de ezúttal sötét környezetben.

A belbecsről már korábban is megosztottak két fotót, leleplezve azt is, hogy az S- és C-osztályból ismerős, függőleges elrendezésű, táblagépre emlékezetető multimédiás érintőképernyő az SL esetében képes lesz változtatni a szögét, hogy mindenki számára kényelmes betekintést és kezelhetőséget nyújtson. Az új fotón legfeljebb a hangulatvilágítás jelent újdonságot, de nincs ezzel semmi gond, hiszen hamarosan úgyis megpillanthatjuk majd a kész autót.

Állítható lesz a képernyő dőlésszöge

Az SL egyébként nagy feladatot kap, és nem véletlenül bízták a fejlesztését az AMG részlegre, hiszen a hírek szerint a korábbi sportos csúcsmodell, az AMG GT Coupé és Roadster az év végével végleg leköszön, és az ő helyüket kell legalább részben átvennie az új SL-nek. Ebből a szempontból talán némileg meglepő lehet, hogy a kupékat kedvelők számára jóval szimpatikusabb keménytető helyett vászontetőt kapott a legújabb generáció – a kabriózás kedvelői azonban minden bizonnyal nagy mosollyal üdvözlik ezt a döntést.

Ami még újdonság, az a 2+2 üléses felépítés, hiszen a legutóbbi generációk igazi roadsterként csupán két személy számára biztosítottak helyet – noha hely most sem biztos, hogy sok lesz, de két ülésszerű képződményt biztosan találunk majd a második sorban. A gyáriak a könnyűépítésű karosszériára is büszkék, ellenben a hírek szerint nem biztos, hogy kerül V8-as motor a lemezek alá, hanem a C 63 AMG-ben majdan debütáló konnektoros hibrid egység kerülhet be, amely bár 600 lóerő körüli teljesítményre képes, csupán egy négyhengeres benzinest vonultat fel az elektromotorok mellett.

Könnyedebb, sportosabb lesz mint elődjei

Az igazságra azonban hamarosan fény derül, ugyanis kevesebb mint egy hét múlva érkezik a vadonatúj SL, és mivel a modellt teljes egészében az AMG fejlesztette, bizonyára nem kell majd hónapokat várnunk az AMG kivitelek bemutatójára, hanem rögtön a szokásos kétszámjegyű jelölésekkel találkozhatunk majd – jó eséllyel az 53-as és a 63-as jöhet elsőként, de később jöhet a 43-as kivitel is.