
Bizonyára Önöknek is okozott már álmatlan éjszakákat, hogy a Rolls-Royce modelljeinek ára alaposan megugrik majd, amikor megérkeznek a tisztán elektromos utódjaik – nekünk se… Mindenesetre az angolok vezetője, a magyar származású Torsten Müller-Ötvös leszögezte, hogy az elektromos hajtásláncok megjelenése nem jár majd lényeges drágulással.
Az első tisztán elektromos Rolls-Royce egyébként 2023-ban érkezik Spectre néven, de a gyáriak elárulták, hogy egyik jelenleg elérhető típusukat sem kívánják elengedni, így 2030-ra minden most kapható modellnek megérkezik majd a villanyos utódja. Ezek pedig annak ellenére sem lesznek jelentősen drágábbak, hogy a Rolls-Royce számára hatalmas költségekkel jár a megfelelő elektromos hajtásláncokat kifejleszteni, még annak ellenére is, hogy a BMW nyilván az angolok rendelkezésére bocsátja tudását.
A Spectre lesz az első, de minden modell kap majd utódot az elektromos érában
Mindezek ellenére Müller-Ötvös úr azt is leszögezte, hogy a profit továbbra is fontos a márka számára. Emellett pedig azt is elárulta, hogy a 2030-as teljes váltást nem a jogszabályalkotói nyomás vezérli, hanem a fiatalabb ügyfélkör igényei. Ez pedig olyannyira így van, hogy ügyfeleik nagyrésze már most is rendelkezik elektromos modellel, és nagyon szeretnék, ha a Rolls-Royce is kínálna nekik ilyet.
Az ikonikus V12-es erőforrás egyébként 2030-ig a kínálatban marad, szóval aki nagyon szeretne benzines Rolls-Royce-t, annak még van egy kis ideje spórolni. A váltás egyébként nem okoz majd gondot az angolok számára, hiszen a 2017-ben bemutatkozott Phantomhoz fejlesztett „Architecture of Luxury” platformot úgy fejlesztették ki, hogy alkalmas legyen elektromos autókhoz is. Ez adja a Cullinan és a Ghost alapjait is, ahogyan a 2024-ben érkező elektromos Spectre is erre épül, és a gyáriak 2,5 millió tesztkilométert terveznek megtenni az új hajtáslánccal, hogy biztosak lehessenek a Rolls-Royce-hoz méltó minőségben és képességekben.
