A Škoda RS modelljeit mindig is nagy várakozás övezte, hiszen az első Fabia és Octavia RS nagyon is élhető áron nyújtott különösen izgalmas teljesítményt. Legutóbb a Kodiaq kapta meg a csehek „Rally Sport” logóját, ezúttal pedig a vadonatúj Octavia mutatja meg magát sportos gúnyában, ráadásul hibrid hajtáslánccal is, ahogyan azt már várhattuk.
Ma már közel sem ördögtől való az elektromos hajtás a sportmodellek esetében, hiszen egyrészt az egyre szigorodó normáknak, másrészt a villamos hajtás elvitathatatlan előnyeinek köszönhetően bekúszott a technológia mindennapjainkba.
Megszokott látvány lesz a töltőn lógó sportautó
A kizárólag automata váltóval rendelhető Octavia RS esetében az 1.4 TSI vállalja magára a belsőégésű motor szerepét, miközben a hathatós villamos segítségnek köszönhetően 245 lóerős rendszerteljesítményről beszélhetünk, amelyhez 400 Nm-es nyomatékmaximum társul. Mindez remekül passzol a konszern aktuális arculatába, csatlakozva a szintén most bemutatkozó új Audi A3 Sportback, a VW Golf GTE és a Cupra Leon PHEV által megkezdett sorhoz, amelyek ugyanezt a rendszert rejtik magukban.
A TSI esetünkben 150 lóerő leadására képes, ehhez jön a villanymotor teljesítménye, amely összesen 245 lóerőt ad ki. Ez a kombináció 7,3 másodperces 0-100-hoz és 225 km/h-s maximális tempóhoz elégséges – nem ez a generáció lett tehát a leggyorsabb Octavia RS. A modell a megszokottak szerint elsőkerékhajtással érkezik, a váltást pedig hatgangos DSG duplakuplungos automatára bízták a németek és a csehek.
Odabenn is visszafogott marad az Octavia csúcsverziója
Aki még mindig fázik a hibrid hajtástól, annak sem kell aggódnia, hiszen a Golf GTI-ben is meglévő kétliteres benzinessel is érkezik az év folyamán később, illetve a megszokott dízel variáns sem marad majd el. A jelenleg bemutatott, PHEV hajtású Octavia RS 13 kWh-s akkumulátora egyébként 60 km-es tisztán villamos üzemet tesz lehetővé, ami a napi ingázáshoz elégséges tartaléknak mondható. Otthon ez a telep 6 óra alatt tölthető fel, ám a Type2-es erősebb töltőoszlopok fele ennyi idő alatt is képesek megtankolni az akkut.
Formaterv tekintetében szembetűnőek a horizontális ködfényszórók, valamint a 18 colos könnyűfém felnik, illetve természetesen az agresszívabb hatást keltő lökhárítók. Az ötajtós kap egy visszafogott hátsó szárnyat, a kombi pedig a csomagtérajtó fölé egy szolid légterelőt. Aki ezek alapján nem ismeri fel az autót, annak a két kipufogóvégződés segíthet, noha ezek csak formai elemek, nincs kapcsolatuk a valódi rendszerrel. A hibrid verzió töltőcsatlakozója a bal első sárvédőn kapott helyet.
Később lesz tisztán benzines és turbódízel variáns is
Odabenn ugyanígy visszafogott változtatásokkal élt a gyártó, ennek megfelelően itt-ott karbon mintázatú betétek bukkannak fel, illetve a kormánykerék is sportosabb lett, némi perforált bőrnek és egy RS logónak köszönhetően. Nem maradhattak el a sportülések sem, amelyek immáron integrált fejtámlával rendelkeznek.
A vevők kiszolgálását illetően később érkeznek információk, vélhetően a kétliteres benzines, valamint a dízel modell bemutatását követően lesz elérhető a teljes modellcsalád.

