Szeptemberben már négy éve lesz, hogy a Ferrari bejelentette, Purosangue néven emelt hasmagasságú modellt készítenek. 2018-ben aztán az a hír járta, hogy még 2021-ben bemutatkozik az autó, és bár ez nem történt meg, a legújabb információk szerint a 2022-es bemutatóra immár mérget vehetünk, még ha az első tulajdonsokhoz csak 2023-ban is jut majd el az újdonság.

És hogy mire számíthatunk? Minden jel arra mutat, hogy egy ötajtós modellt fog piacra dobni a Ferrari, amely bár egyértelműen emelt hasmagasságú lesz, természetesen sportos tetőívet és hatalmas teljesítményt kap majd. Azt egyelőre csak találgatják, hogy vajon milyen erőforrás kerül majd bele az autóba, de a legnagyobb esély talán az olaszok V8-asára van, akár elektromos segítséggel – ugyanakkor a 296 GTB V6-ossal operáló hajtáslánca is opció, de akár egy hibrid V12-es is bekerülhet a lemezek alá.

Mi arra tippelünk, hogy a Roma vonásait örökli az újdonság

A Ferrari egyébként a tavalyi évben a bizonyára kiemelkedően kelendő SUV modell nélkül is eladási rekordokat döntött, így nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy a sokak által vált Purosangue megérkezése után ismét ugrásszerű növekedést produkáljanak a számok. Habár a Ferrari korábban már kijelentette, hogy nem fogják hagyni elszállni a számokat, hiszen szeretnének exkluzívak maradni, azért nehezen tudjuk elképzelni, hogy ellen tudnak állni a nagy kereslet jelentette bevételnek.

Mindenesetre kíváncsian várjuk, hogy a vadonatúj Purosangue milyen formába önti majd első SUV-ját, de a legvalószínűbb, hogy a Romával útjára indított új formanyelv lehet majd a kiindulópont.