A BMW X3 immár harmadik generációját éli, de már az X4 is átlépett is a második modellciklusába, ám az M Performance verzióknál eddig még sosem merészkedtek tovább a bajorok – persze sejteni lehetett, hogy ez is csak idő kérdése. Most végre eljött a pillanat, nem véletlenül vettek vissza a radikális hozzáállásból például X4 M40i tesztautónknál sem. Megérkezett ugyanis az X3 és X4 M, melyek még a korábban várt értékeknél is többet hoztak, ráadásul rögtön elérhetők még erősebb Competition változatban is – sőt, a képeken tulajdonképpen csak így láthatjuk őket.
A külcsínről felesleges hosszasan értekezni: agresszív légbeömlők, minden oldalon M jelzések, négy méretes kipufogó, extra légterelők és alapból is 20 colos felnik teszik rögtön felismerhető a legvadabb X3-mat és X4-et. A 2,87 milliós Competition csomag mindezt fekete betétekkel – alapból krómszínű elemeket találnánk a két autón – és még nagyobb, 21 colos kerekekkel teszi teljessé a képet, az M Sport kipufogóról és ülésekről már nem is beszélve. Utóbbi egyébként külön is rendelhető 590 ezer forintért, míg a 21-es kerekek 625 ezerért, a sport kipufogó pedig 439 ezerért, így nem nehéz kiszámolni, hogy egy kis látványbeli vadításért és plusz 30 lóerőért 1,216 milliót kell fizetni.
Akár 510 lóerő is feszítheti a lemezeket - galéria
Az utastérben az M5-ben feltűnő, pirossal kiemelt elemek lehetnek rögtön árulkodók – persze az X3 M és X4 M feliratok sem maradtak el a váltó elől és a digitális műszerfalról. Az egyedi váltógomb, a vörösen izzó start gomb és a kormány szintén piros, személyre szabható M1 és M2 üzemmódkapcsolói rögtön az egekbe emelik az adrenalinszintet, és akkor ott vannak még az M ülések, melyek kiváló tartásuk mellett egészen kényelmesek is, ráadásul izgalmas, kétszínű puha bőrkárpittal is rendelhetők. Extrákból természetesen az M-es verzióknál sem lesz hiány: minden modern technológiai csodát ugyanúgy megrendelhetünk hozzájuk, mint a normál verziókhoz. A M kúra alatt egyébként a két autó mit sem veszített praktikumából, így ugyanúgy kiválóak maradtak családi használatra is.
Vörösen izzó részletek - galéria
Az izgalmak azonban mindenképpen a lemezek alatt rejtőznek, hiszen a két újdonság még az előzetes várakozásokat is felülmúlta: a friss, háromliteres, sorhatos erőforrás már alapból is 480 lóerőt és 600 Nm-es csúcsnyomatékot kínál, ám Competition verzióban már 510 tagú ménes áll rendelkezésünkre – a nyomaték változatlan marad. Mindezt az erőt a ZF nyolcfokozatú, bolygóműves automatája továbbítja a kerekek felé, méghozzá az M részleg által hangolt xDrive összkerékhajtási rendszeren keresztül. Mindez a hátsó tengelybe épített, aktív M differenciálművel karöltve minden vezetési szituációban az optimális tapadás, a lehető legsportosabb agilitás és a legtökéletesebb iránystabilitás követelményei szerint osztja el a négy kerék között a motorból érkező erőt.
Túlszárnyalták a várakozásokat - galéria
Amire pedig mindenki kíváncsi: a normál verziók 4,2, míg a Competition kivitelek 4,1 másodperc alatt képesek megfutni a mértékadó 0-100-as sprintet, míg a végsebesség szokás szerint 250 km/h-ban van korlátozva – de az M Driver’s csomaggal akár 280 km/h fölé is emelhető. A puszta sebesség persze még nem minden, az autónak az úton is kell maradnia, amiben az állítható M sportfutómű van segítségére: az igazán komfortos, puha rugózástól egészen a kőkemény, sziklaszilárd tartásig bármire képes a bajorok szerint a rendszer, amit a szintén állítható rásegítésű M kormánymű is segít.
Az i-re a pontot pedig a BMW-től megszokott módon, többféle üzemmódban használható menetstabilizáló teszi fel – egyébként akárcsak az M5-ben, itt is külön szabályozható a futómű, a kormányzás, a váltás sebességes és a motorkarakterisztika is, akárcsak a menetstabilizáló. Noha egy M modell esetében ez biztosan másodlagos szempont, de a WLTP szerinti 11,3-11,6 l/100 km-es fogyasztás sem mondható ezen a szinten rossznak, és szerintünk könnyen hozható is lenne, de egy minimum 480 lovas autó volánjánál ülve ember legyen a talpán, aki a hatékonyságra koncentrál.
Árak tekintetében kissé vastagon fogott a ceruza - az M40i modellek árazásához képest biztosan. Az X3 M alapára 28,226, az X4 M-é pedig 28,866 millió forint. Az alapfelszereltség jó, de nem annyira, hogy ne tudnánk átlépni a 30 milliós határt méltó felszereléssel. De Competition csomaggal és gazdagabban extrázva a 35 milliós határt is még éppen elérhetjük.


