A Peugeot nemrég tartott egy nagy, elektromos jövővel foglalkozó sajtótájékoztatót, amin sok érdekességre fény derült, köztük arra is, hogy két éven belül 5 vadonatúj elektromos modellel készülnek a franciák, és a 3008 tisztán villanyos utódja még idén bemutatkozik majd. Ugyanakkor hibrid modellek terén is nagyot lépne előre a gyártó.
Kezdjük talán utóbbival, ugyanis egészen meglepő ígéretekkel rukkoltak elő a franciák: a Peugeot szerint az új 48 Voltos technológiájukkal ellátott benzines hajtásláncok képesek lesznek üzemidejük felét is tisztán elektromos üzemmódban megtenni, ami azért is érdekes, mert ezért még egy normál öntöltő hibriddel is megfelelő körülményekre van szükség, nemhogy egy 48 Voltos lágy hibrid megoldással.
Az újdonság egyébként egy új benzinmotort használ majd, amihez egy elektrifikált, hatfokozatú, duplakuplungos automata váltó csatlakozik majd. Maga a váltó egy 28 lóerős elektromotort foglal magában, amivel támogatja a 100 és 136 lóerővel elérhető benzinest. Az új rendszer szinte minden modellben feltűnik majd, hiszen a 208, a 2008, a 308, a 3008, az 5008 és a 408 is megkapja még idén.
A Stellantis nagyon komolyanv eszi az elektrifikációt, és ez a Peugeot kínálatán is meglátszik
Elektromos fronton is bőven akad majd újdonság, de a legfontosabb, hogy az idén érkező, tisztán elektromos 3008 lemezei alatt végre bemutatkozik a Stellantis régóta várt, kifejezetten elektromos autókhoz készült STLA platform középső, Medium utónevű verziója. Ez háromféle elektromos hajtásláncot tud befogadni, köztük egy kétmotoros rendszert is, amely teljesítmény terén is vad számokat vonultathat majd fel, az összkerékhajtásról nem is beszélve. A hatótáv pedig akár 700 kilométer is lehet majd, de itt is több szint jöhet szóba.
A 3008 után nem sokkal jön majd az azonos alapokra épülő, de méretesebb új elektromos 5008 is, míg a már meglévő modellek közül a 308, a 308 SW és a 408 kap tisztán elektromos hajtásáncot – előbbiek már be is mutatkoztak tavaly év végén. Idén tehát három elektromos újdonság jön a kompakt kategóriában, hiszen az ötajtós 308, a kombi 308 és a 3008 is érkezik, míg jövőre mutatkozhat be a tisztán villanyos 408 és az 5008.
Ami egyébként a teljesen új modelleket, tehát a 3008-at és az 5008-at illeti, jó eséllyel a januárban bemutatott Inception tanulmány inspirálhatja majd a formáikat – legalábbis a megosztott fotó erre enged következtetni, és reméljük így is lesz.
