A Mercedes-Benz padlóig nyomja a gázt az elektromos autózás terén: az EQA, az EQB, az EQC és az EQV még inkább csak átmenetnek tekinthető, ám az EQS és az EQE már a villanyos korszak gyermekei, és hamarosan még tovább bővül a kínálat, méghozzá a kötelezőnek mondható SUV modellekkel. Ezúttal az EQS SUV – igen, mindössze az a SUV utótag tesz majd különbséget a normál és az emelt hasmagasságú zászlóshajók között – utasteréről osztottak meg velünk fotókat és információkat a gyáriak, és egy jó adag külső képet is kaptunk az álcázott prototípusokról.
Ami a külcsínt illeti, még a vastag álcázás ellenére is elég jól kivehető, hogy az alapmegoldásokat – így például a fényszórók és a hűtőmaszk, valamint a kerekded formák – egy az egyben átvette a SUV verzió a normál EQS-ről, így sok újdonságot nem hoz majd, leszámítva persze a „pufi” testet. Persze az emelt hasmagasságú modellek mérten kiváló légellenállási együtthatóra mérget vehetünk, ahogyan a hatalmas méretekre és tömegre is.
Kerekded formák, SUV-hoz mérten kiváló aerodinamika - galéria
Szívesen szolgálnánk újdonsággal az utastér megoldásait illetően, de sok látnivaló bent sincs. Persze ez csak abból a szempontból igaz, hogy az EQS SUV műszerfala talán még a külső formáknál is nagyobb egyezést mutat a normál EQS-sel. Alapáron az S-osztályban megismert táblagépes megoldást, felárért pedig a három óriási megjelenítővel operáló MBUX Hyperscreent kapjuk.
Van azért újdonság, ugyanis a SUV egy érdekes funkcióval gazdagodik: az első utas az előtte lévő kijelzőn nézhet majd filmeket, a csillagosok pedig úgy oldották meg, hogy ez ne vegye el a vezető figyelmét, hogy az autó belső kameráit ráállították a pilóta szemére, és ha a rendszer azt észleli, hogy a filmet nézi, azonnal elsötétíti a kijelzőt. A dedikált elektromos platformnak köszönhetően természetesen több mint nagyvonalú helykínálatra számíthatunk, és felárért akár plusz két ülés is rendelhető lesz.
Hét üléssel is elérhető lesz - galéria
Természetesen lesz elképesztő prémium hangrendszer is, de a lenyűgöző, magnólia fa és rozsdamentes acél összjátékából született egyedülálló hibrid díszbetétek sem maradhatnak el. Ami a hajtásláncokat illeti, valószínűleg az EQS-ből ismerős teljesítményszintekkel és akkumulátorokkal találkozhatunk, beleértve az AMG verziót is – sőt, jöhet egy Maybach kivitel is. Nyilvánvalóan az árlista tekintetében sem marad majd el az EQS-től az SUV verzió, amely hamarosan bemutatkozhat.

